Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén

Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendező búcsúztatásán számos filmes pályatárs, a főpolgármester és természetesen Krasznahorkai László is tiszteletét teszi majd.

bs | 2026. február 06. |

Korábbi cikkünkben már hírt adtunk róla, hogy a temetésre február 6-án kerül sor délután 2-től a Fiumei úti sírkertben, most pedig az is kiderült, kik szólalnak majd fel Tarr Béla emlékére.

Pályatársak, barátok, tisztelők

A Főpolgármesteri Hivatal a 24.hu-val közölte, hogy Karácsony Gergely, főpolgármester mellett a friss Nobel-díjas Krasznahorkai László is beszédet mond majd. „Tarr Béla korunk egyik legnagyobb művésze volt. Fékezhetetlen, brutális, törhetetlen. (…) Ki lesz a következő lázadó? Ki jelentkezik? Ki rúgja széjjel, ami van? Emberek. Nem jelentkezik senki. Mi lesz velünk? Béla, gyere vissza” – búcsúzott korábban az író alkotótársától és barátjától. Ma reggel pedig a róla elnevezett lepkefaj (pseudaletis krasznahorkaii) egy példányáról posztolt képet a szerző a Facebook-oldalára. „Ma temettünk el. Látod, nem leszel egyedül. Mi elkísértünk, amíg lehetett. Ő elkísér, amíg lehet” – írta a bejegyzésben.

Kettejük legendás barátságáról itt írtunk.

Krasznahorkain kívül a filmszakma számos fontos alakja, valamint közéleti személyiségek is ott lesznek.

Megszólal továbbá Szinetár Miklós filmrendező, Iványi Gábor országgyűlési képviselő, Fred Kelemen filmrendező, Patrick Marshall filmrendező, Vermes Dorka filmrendező, Ladányi Jákob filmrendező, valamint Olasz Renátó színész-rendező.

A 70 éves korában elhunyt Tarr Béla rengeteg magyar embernek fontos volt, és külföldön is ünnepelték. Halála sok mindenkit megrázott – itt összegyűjtöttük, ki hogyan emlékezett rá.

(24.hu)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tóth Krisztina csodálatos verssel búcsúzik Tarr Bélától

A friss költemény Tarr Béla szállóigévé vált mondatát is megidézi.

...

„Ki fog most mindent felrúgni?” – Így búcsúzott Tarr Bélától Krasznahorkai

Krasznahorkai Lászlót idézi a The New York Times.

...

„Ez egy nekem való pali” – Tarr Béla és Krasznahorkai László örök párosa

Hogyan indult Tarr Béla és Krasznahorkai László barátsága, miként alakult a közös alkotói világuk? 

Hírek
...

A Nobel-díjas Olga Tokarczuk odavan ezért a magyar regényért

...

Egy szakadék szélén álló könyvtárból mentik a könyveket az olasz tűzoltók

...

Magyarul is érkezik az Ízek, imák, szerelmek írójának gondolatébresztő memoárja

...

Kihátrált a német kiadója Noam Chomsky mögül az Epstein-ügy miatt

...

Tarr Bélától még New Yorkban is elbúcsúznak

...

Visky András német fordítója fontos díjat kaphat Lipcsében

Listák&könyvek
...

Bemutatták a Csengetett, Mylord? színpadi változatát – ezeket a könyveket olvasd mellé!

...

Ez minden idők legjobb könyve a Goodreads olvasói szerint

...

Pynchon, Spiró és Krusovszky – 7 könyv, amivel elindíthatod a tavaszt

Olvass!
...

Egy szabadságért küzdő szobrász, aki váratlanul belehalt a bánatába – Olvass bele Juan Gabriel Vásquez regényébe!

„A francia száműzetésben élő kolumbiai szobrászművész, Feliza Bursztyn múlt pénteken, január 8-án este negyed 11-kor, egy párizsi étteremben belehalt a bánatba”

...

Meg lehet-e bocsátani a ruandai népirtást? – Olvass bele a rapperből lett író díjnyertes regényébe!

Részlet a Zsakaranda című regényből.

...

„Szerinted a mi osztályunkban mindenki zsidó?” – Olvass bele Vámos Miklós új regényébe!

Mitől lesz valaki zsidó? Erre a kérdésre keresi a választ Vámos Miklós legújabb regényének hőse.