A Szépírók Társasága tiltakozik Döbrentei Kornél és Takaró Mihály állami kitüntetése ellen

A Szépírók Társasága szerint olyan szerzők kaptak állami kitüntetést, nevezetesen Döbrentei Kornél és Takaró Mihály, akiknek munkássága hozzájárult az antiszemita közbeszéd elterjedéséhez. 

ta | 2025. március 19. |

A Szépírók Társasága közleményben tiltakozik Döbrentei Kornél író, költő, publicista és Takaró Mihály író, irodalomtörténész állami kitüntetése ellen. Előbbi idén március 15-én Kossuth-díjat, utóbbi Széchenyi-díjat kapott. Szerintük ez a kormányzati kultúrpolitika „veszélyes üzenete”, aminek okozataitól óvni szeretnék „a magyarságot és a kultúránk jövőjét”.

Mindkettőjük nyilvános munkássága jelentősen hozzájárult a magyarországi antiszemita közbeszéd elterjedéséhez, a szélsőjobboldali nézeteknek a hivatalos kultúrafelfogásban egyre uralkodóbbá válásához”

– indokolták meg tiltakozásuk okát.

Szerintük az állami kitüntetéseknek a teljes magyar kultúra számára üzenete van, és „ismételten olyan szerzők munkásságát honorálja kiemelten a kormány, akik nyíltan támogatják a közéletben a kirekesztést és az ellenségeskedést”.

Megemlítették Döbrentei Tilos Rádió előtt elmondott 2004-es beszédét, amelytől azóta sem határolódott el, és „alkalmas volt önmagában is a magyar írók kulturális közösségének máig tartó megbontására”. Takaróról pedig azt írták, hogy „folyamatosan elkövetett uszító munkájáról hírhedt”, aki egyebek mellett a Nyugat című lap, valamint a Nobel-díjas Kertész Imre munkásságának becsmérléséről vált ismertté.

A két szerző kitüntetése ellen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is tiltakozott.

Nyitókép: Kossuth-díj - Fotó: wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Goodreads törli az antiszemita írásokat

Az Amazonhoz tartozó Goodreadsen pár nappal ezelőttig szabadon terjedtek a holokauszttagadó és antiszemita könyvek, illetve terroristákhoz köthető propagadaanyagok.

...

Filmre viszik a pert, melyben Henry Ford bocsánatot kért antiszemita írásai miatt

Az iparmágnás lapja zsidóellenes kampányt folytatott, ők adták ki a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét is. 

...

Az NKA egyáltalán nem ad támogatást a Szépírók Társaságának 2024-re

A társaság szerint a döntés diszkriminatív, mert a pályázati kiírásnak megfelelő írószervezetek közül egyedüliként ők nem kaptak támogatást.

...

Elapadtak az állami támogatások, adománygyűjtő kampányt indított a Szépírók Társasága

A Nemzeti Kulturális Alap harmadára csökkentette a legnagyobb független magyar írószervezet éves támogatási összegét, ami ellehetetleníti a Szépírók Társasága működését. Most viszont bárki előfizethet a független kortárs magyar irodalom jövőjére.

3 új könyv magyar szerzőktől az év elejére, ami feltárja a múltat

3 új könyv magyar szerzőktől az év elejére, ami feltárja a múltat

A múlt rengeteg rejtélyt tartogat, amiket talán már csak az irodalom tud felfejteni. 

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

chk
chk

Díjazott költő volt a családanya, akit egy szövetségi ügynök lelőtt Minneapolisban

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Milyen változások zajlanak egy nő testében és főként a lelkében egy lombikprogram során? Interjú.

Listák&könyvek
...

Kuckózz be, nézd a hóesést, és olvass! 3 könyvet ajánlunk

...

5 könyv, amit minden Stranger Things-rajongónak érdemes elolvasnia

...

9 sikerkönyv, amit 2025-ben kapkodtak az olvasók

Olvass!
...

Milyen a háború nyelve? Olvass bele a Donbaszi sárgabarackok című verseskötetbe!

A háború a szavak jelentését is megváltoztatja.

...

Olvass bele Freida McFadden thrillerébe, amiből a The Housemaid című film készült!

Mi az ára valójában egy háztartási alkalmazottnak?

...

Mi történik egy íróval és egy macskával egy eldugott házikóban karácsonykor?

Egy titokzatos macska, egy elvarázsolt házikó és egy nagyvárosi regényíró.