„Az eredmény két nap múlva jön: van a csípőmben egy két centi nagyságú világító rész, amit ki kell vágni. A bal vese nem mutat életjelet, lehet azt is kiveszik, a két centis folt nyomja az artériát, ezért fáj, a vese alatti vezetéket pedig elzárta, emiatt az nem ürül. És világít: minden bizonnyal tumor” – írta Két centi című bejegyzésében a blogján Szentesi Éva.
Szentesi kétszer legyőzte már a rákot, 2013-ban 28 évesen diagnosztizálták először méhnyakrákkal. Posztja végén most azt írja:
„Semmi jót nem remélek, és valahogy mindig túlélem.
Ennyi biztos, ebben még nem vallottam kudarcot.”
Mire tanít egy súlyos betegség?
Az újságíró-író rákedukációs aktivistaként dolgozik azon, hogy minél több ember megértse a szűrések fontosságát.
Hamvaimból című, 2016-os könyvében számolt be küzdelméről a betegséggel, az orvosi hibáról, a kemoterápiáról, a teste változásairól és más emberek hozzá való viszonyulásáról. A könyvről azt írtuk, betegségtörténetnek látszó fejlődéstörténet: „A könyv egy csajról szól, nem a rákról, nem egy rákkönyv, amiben egy rettentő gonosz erőt kell legyőzni, de nem is életvezetési tanácsadó, amiből kiderül, hogyan kell legyőzni a gonoszt. A Hamvaimból kemény, ám a maga módján szórakoztató könyv rengeteg érzelemmel, és azzal a tanulsággal, hogy a végén csak te maradsz és a jövőképed.”
Legújabb, A mai naphoz nincsenek emlékeim című könyvét (olvass bele itt) a Tavaszi Margón mutatták be, ott még arról beszélt, hogy
„ez a kötet egy korszak lezárása, már tud örülni az életnek, de tisztában van azzal is, hogy az önmagára figyelésnek sosem lesz vége, erre megtanít egy súlyos betegség.”
