Szeifert Natália az idei Mészöly-díjas

Örökpanoráma című regényéért Szeifert Natália kapta az idei Mészöly-díjat, melyet Szekszárdon, Mészöly szülőhelyén adtak át. A szerzőt Szörényi László laudálta. A Mészöly Miklós Emlékplakettet idén Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője vehette át.

ro | 2023. január 20. |

A 2004-ben Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó Mészöly Miklós Egyesület által alapított díjat minden évben az író születése évfordulóján, január 19-én vagy az azt megelőző, illetve követő napokban adják át szülővárosában, Szekszárdon. A díj odaítélésénél jelentős szempont az írói, kritikusi, irodalomtörténészi életmű mellett, hogy olyan fiatal szerzőt emeljen ki, aki társadalmi kérdésekben is szívesen foglal állást. A díjat nem kizárólag magyar, de bármely közép-európai szerző megkaphatja. Az utóbbi évek díjazottjai többek között Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Lábass Endre, Bartók Imre és Szvoren Edina.

-

Az idei díjat Szeifert Natália vehette át Örökpanoráma című regényéért (olvass bele ITT). Utóbbi felkerült az év végi 50-es listánkra is, a margós bemutatóról pedig itt írtunk:

Szeifert Natália: A csöndben az idő is zárójelbe kerül
Szeifert Natália: A csöndben az idő is zárójelbe kerül

A genetikai kísérletezések nagy kérdései, egy falusi közösség létrejötte és pusztulása, az apró gesztusok ereje, a csönd és a magány összefüggései is szóba kerültek csütörtök délután a Margón, ahol az Örökpanoráma című regényéről Veiszer Alinda faggatta Szeifert Natáliát.

Tovább olvasok

Az 1979-ben Zircen született írónak 2000-es évek eleji irodalmi indulása óta négy könyve (Láz, 2012; Az altató szerekről, 2017; Mi van veletek, semmi?, 2019; Örökpanoráma, 2022) jelent meg. Emellett rendszeres publikál a Jelenkor, Élet és Irodalom, Mozgó Világ, Kalligram, Palócföld, Forrás folyóiratokban, illetve képzőművészettel, újságírással és rádiózással is foglalkozik.

A Mészöly-díj mellett 2004-től a Mészöly Miklós Emlékplakettet is kiosztják: azon szekszárdi, illetve a városhoz kötődő személyeknek adják át, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak Mészöly Miklós életművének és az író emlékének ápolásában. Idén Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó vezetője kapta az elismerést. „Nagy Boglárka két évtizedes töretlen elköteleződése a Mészöly-életmű feltárása és megismertetése iránt, és kiemelkedő filológiai és szerkesztői munkája nagy jelentőségű könyvek létrejöttét segítette” – mondta laudációjában Lovas Csilla főmuzeológus.

Forrás: Litera, Jelenkor Kiadó Facebook-oldala

Kép: Szeifert Natália Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szeifert Natália Örökpanorámája egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kíséri nyomon

Szeifert Natália negyedik könyve varázslatos teret épít olvasója köré, ahol az emberi élet végső kérdései olyan hangtalanul, összetetten, mégis természetesen vannak jelen, akárcsak maga a táj. Olvass bele!

...

Mészöly Miklós alakját ritka pillanatokat rögzítő fotók és emlékek idézik meg

Mészöly Miklós életéről és személyiségről mesél Szávai Géza legújabb kötete, Az élet és Mészöly Miklós, amelyben fényképek és személyes emlékek révén ismerhetjük meg közelebbről az írót. A könyv a tavaly megjelent Az életed, Polcz Alaine párja. Olvassatok bele!

...

Hallgass bele Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezésébe!

A Nemes Nagy Ágnes-Lengyel Balázs és a Mészöly Miklós-Polcz Alaine házaspárok baráti levelezése felolvasószínházként kelt életre a Margón. Hallgass bele a Szorongatott idillbe!

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

Olvass!
...

A történelem kísért a Nobel-díjas Han Kang új regényében – részlet

Olvass bele a Nem válunk szét című regénybe. 

...

Egy reménytelen apáca titokban terhességről és a csepeli lakótelepről álmodik

A szerzetesek és apácák élete sokkal jobban hasonlít a hétköznapi emberekére, mint elsőre gondolnánk. Olvass bele!

...

Anna-bál a diktatúra árnyékában: Olvass bele Fábián Janka legújabb regényébe!

Részlet A remény szerelmesei kötetből.

Hírek
...

Az Egyesült Államokban nagyon veszik a Bibliát Charlie Kirk halála óta

...

Így kért 130 év után bocsánatot Oscar Wilde-tól a British Library

...

Netflix-sorozat készül a Kennedy-családról

...

Röhrig Géza is feltűnik Timothée Chalamet új filmjében

...

Még halloween előtt piacra dobtak egy vámpírregényt, aminek szaga is van

...

Nézd meg, hogyan restaurálnak egy Jókai-könyvet!