Szabó Magda súlyos erkölcsi kérdéseket feszegető, érzelemgazdag regényeinek hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Műveiben élethosszig tartó szerelmekre és sérelmekre, hétköznapi tragédiák miatt megnyomorodott lelkekre és a mindennapok poklában szenvedő családokra nyitott ajtót, hangot adott a női karaktereknek, megírta férje, ősei, ifjúkora történetét. Hosszú élete szép volt és nehéz, de bármin is ment keresztül, lélekben végig megmaradt annak az érzékeny és fantáziadús debreceni lánynak, aki az első éveiben volt. A Jaffa most öt regényét jelenteti meg új kiadásban, mi pedig végignéztük életpályáját az Ókút, a Freskó, Az ajtó, A pillanat és a Pilátus tükrében. (A Könyvesblog néhány hete felkereste Szabó Magda lakását, riportunk itt olvasható - a szerk.)
Ókút
Szabó Magda: Ókút
Jaffa, 2016, 276 oldal, 3490 Ft
Első mondat: „Hajdani házunk udvarán, közvetlenül ott, ahol az udvarba léptünk a kapubolt alól, számtalan apró kavics csillogott egy sarokban.”
„Életem első évei úgy rögzültek bennem, nincs az a mesebeli királylány, akinek olyan jó dolga volna, mint nekem, örök meseszóval különös magánvilágunk kulisszái mögött. Hogy a gyerekkorom rendkívüli, hogy boldogabb vagyok másoknál, többet kapok – nemcsak kulturális, de emberi – s ha ismertem volna ezt a szót – művészi tekintetben, már akkor, egészen kisgyerekként is világos volt előttem.” – írja önéletrajzi regényében, az Ókútban gyermekkoráról, ami maga volt a paradicsom.
Fizess elő a Könyves magazinra! Megkapod az eddigi számokat, Zsidai Roy könyvét, a postaládádba érkeznek az új számok. (x)
Nem véletlen, hogy szülei, Szabó Elek és Jablonczay Lenke a lehető legszebb gyerekkort akarták megteremteni egyetlen lányuknak, a sajátjuk ugyanis egyáltalán nem volt mesébe illő. Szabó szigorúan vallásos, puritán erkölcsű családban nevelkedett, esperes édesapja már születésekor eldöntötte, fiából jogász lesz. Az írói ambíciókkal megáldott, színházimádó férfinak esélye sem volt, hogy más utat válasszon, egy életen át fuldoklott a hivatali lét szürke paragrafusvilágában. Jablonczay Lenke „eleven szülők árvájaként” vasszigorú nagyanyja kegyelemkenyerén nőtt fel, az asszony nevelő célzattal gyakran megalázta. Bár neki is voltak művészi ambíciói, előbb táncosnő, majd író szeretett volna lenni, vágyai sosem teljesülhettek. Végül Magda lett az, aki szülei helyett is megvalósíthatta önmagát. Családi örökségéért élete végéig hálás maradt, édesanyja előtti tisztelgésül 1977-ben megírta a Jablonczay-család krónikáját, a Régimódi történetet.
Már gyerekkorában betéve ismerte az összes debreceni házat, ahol valaha ősei, rokonai éltek, és sosem tudott végleg elszakadni a várostól. Debrecen élete végéig az igazi otthont jelentette számára. Itt végezte el a középiskolát és az egyetemet is, magyar-latin szakos diplomáját 1940-ben kapta kézhez. A második világháború legnehezebb éveit már fiatal tanárnőként vészelte át, ostrom alatti élményeit később Szüret címmel formálta verses regénnyé.
Freskó
Szabó Magda: Freskó
Jaffa, 2016, 225 oldal, 3490 Ft
Első mondat: “A harangszóra ébredt.”
A háború után rövid, ám annál szebb időszak következett az életében. Egy baráti házaspár unszolására otthagyta Debrecent, Budapestre költözött, és a minisztériumban vállalt állást mint filmügyi referens. Versei, amelyeket addig legfeljebb a szüleinek, tanárainak mutatott meg, több jeles irodalmi folyóiratban megjelentek, és hamarosan arra eszmélt, hogy az Újhold-nemzedék egyik legígéretesebb költőnőjeként tartják számon. Baráti körét olyan tehetséges fiatal írók alkották, mint Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és Devecseri Gábor.
A reményteljes fővárosi évek alatt ismerkedett meg későbbi férjével, Szobotka Tiborral is. Férfiak már korábban is voltak az életében, egy bécsi fiatalemberrel egészen az eljegyzésig eljutott, ám hamar rá kellett jönnie, hogy nem tudna idegenben, más nemzetiségű férj oldalán élni. A villámcsapásszerű szerelem, amely ősei életét annyiszor feldúlta, egészen harmincéves koráig elkerülte, ám Szobotkába, a szép, szőke íróba első látásra beleszeretett. Ismerősei óva intették a nagy nőcsábász hírében álló férfitól, akiről azt beszélték, egyszerre öt-hat barátnőt is tart, és csak hajnalonta jár haza. Mégis, mikor legközelebbi találkozásukkor a férfi randevúra hívta, habozás nélkül igent mondott. Gyötrelmes, szenvedélyes időszak kezdődött: halálosan szerelmes volt, ám igyekezett hűvösnek látszani, eközben a nősüléstől irtózó Szobotka is egyre reménytelenebbül belehabarodott, és nap mint nap rácsodálkozott távolságtartó, méltóságteljes viselkedésére.
„Magda talányos” – mondja a napló 1947. augusztus 2-i feljegyzése. Hogyne lettem volna az, mikor minden erőmmel titkolni akartam: beleszerettem, és azt is eldöntöttem, ellenállok neki, engem nem fog beiktatni a gyűjteményébe. Hetente általában kétszer találkoztunk, egy alkalommal, mikor hazakísért, minden előzmény nélkül elkapott és megcsókolt. Úgy vágtam képen, hogy lerepült a szemüvege. Riadtan hajolt le érte, én meg elkezdtem rohanni, majdnem otthon voltam már, mire elfogott. „Mit képzel – kérdeztem tőle, fuldokolva a dühtől –, mi vagyok én? Új beszerzése? Menjen innen, látni sem akarom, hagyjon engem békében. Én vidéki vagyok, más háttérrel, más szokásokkal, más ízléssel. Engem csak akkor csókolhat meg valaki, ha én is akarom.”
1948 nyarára belátták, hogy nem küzdhetnek tovább az érzéseik ellen, és összeházasodtak. Felhőtlen boldogságuk nem tarthatott sokáig, új szelek támadtak, és az Újholdhoz kötődő polgári származású írók egyszerre gyanús, nem kívánatos elemekké váltak. Szabó 1949-ben még megkapta a Baumgarten-díjat, de Révai József miniszter utasítására szinte azonnal vissza is vonták tőle. Minisztériumi állásából elbocsátották, tíz évig egyáltalán nem publikálhatott. Szűk esztendők következtek: mivel Szobotkát is elküldték a Rádiótól, egy ideig az egész család, az idős, beteg szülőket is beleértve, az asszony tanári fizetéséből élt. A helyzetnek egyetlen keserű előnye volt, a hallgatás évei alatt Szabó Magda legalább azt írt, amit akart.
„Azt hitték, elhallgattam, pedig csak a férjemen és a szüleimen kívül nem mutattam senkinek, mit csinálok; és műfajt váltottam, mert fuldokoltam már a saját verseim keserves világában. Elkezdtem körbefigyelni, más boldogabb-e, mint én: olyan masszív boldogtalanságot láttam magam körül, hogy érdekesebbnek éreztem annak rögzítését a saját keservemnél.”
Első felnőtteknek szóló regénye, a Freskó csak 1958-ban jelenhetett meg, ám akkor valósággal berobbant az irodalmi életbe. A szereplők belső monológjait váltakoztató, rendkívül sűrű kisregényben egy vidéki lelkészcsalád életébe pillanthatunk bele: Annuska, a család fekete báránya édesanyja temetése napján visszatér szülővárosába, ahol szembe kell néznie gyermekkora démonjaival, köztük zsarnoki édesapjával. A Freskóval egy közérthető, ám rendkívül lírai nyelven megszólaló, érzékeny, ám nem szentimentális író mutatkozott be a korabeli olvasóközönségnek. A regény külföldön is hamar sikeres lett, és a magyar irodalom egyik megkerülhetetlen szerzőjévé avatta Szabó Magdát.
Az ajtó
Szabó Magda: Freskó
Jaffa, 2016, 284 oldal, 3490 Ft
Első mondat: „Ritkán álmodom.”
1959-től főfoglalkozású íróként munkálkodott, sorra jelentek meg ifjúsági és felnőtteknek írt művei: a Születésnap, a Tündér Lala, a Katalin utca, A Danaida, az Abigél. Olyan népszerűvé vált, hogy a hatalom már nem mehetett el szó nélkül mellette, ezért úgy döntenek, inkább elismerik. A Kossuth-díjat 1978-ban kapta meg. Nyaranta eljárhatott a szigligeti írótáborba, és utazhatott külföldre is, férjével bejárják a világot, eljutottak Görögországba, Párizsba, a Szovjetunióba és még Amerikába is. Közben külföldön is egyre ismertebb lett, munkáit több nyelvre lefordították, az igazi világhírt mégis csak 1987-es regénye, Az ajtó hozza meg számára. Külföldön máig ez a legismertebb műve, 2012-ben Szabó István adaptálta filmre, Emerenc szerepében Helen Mirrennel, 2015-ben a regény angol nyelvű fordítását a New York Times az év legjobb könyvei közé választotta.
Az ajtó középpontjában az írónő és házvezetőnője, Emerenc kapcsolata áll. A környéken nagy megbecsülésnek örvendő, szikár, szűkszavú és megközelíthetetlennek tűnő Emerenc fokozatosan kerül egyre bizalmasabb és szeretetteljesebb viszonyba gazdasszonyával, akivel végül még legféltettebb titkait is megosztja. Ez azonban hibás lépésnek bizonyul, az írónő a döntő pillanatban elárulja és kiszolgáltatja őt. A regény, mint a Szabó Magda-könyvek általában, komoly erkölcsi dilemmát feszeget. Melyiket nagyobb bűn semmibe venni: az élethez vagy a méltóságteljes halálhoz való jogot?
A pillanat
Szabó Magda: A pillanat
Jaffa, 2016, 328 oldal, 3490 Ft
Első mondat: „A pillanat című regény Creusájának figurája mögött, bármennyire sajátságos is, nagyapám, Ágyai Szabó János, az egykori békés-bánáti egyházmegye legendás esperesének gigászi figurája áll.”
Emerenc felejthetetlen karakter, egy önálló, erős asszony, akit az átélt szenvedések testileg és lelkileg egyaránt acélkeménységűvé edzettek. Ám Szabónak nem ő az első és nem is az egyetlen erős női karaktere. Életművét végignézve kiderül, hogy hősei szinte kivétel nélkül irányító, saját maguk és környezetük sorsát mindvégig önállóan alakító asszonyok.
„A mi családunkban sosem dívott az a legenda, hogy a férfi erős, a nő gyönge. Születésemtől azt láttam magam körül, hogy a férfi ideges és törékeny, csak kapkod, mindent összevissza csinál, aztán ha baj van, megijed és elbújik a felelőség elől, szegény feleségének kell rendbe hoznia mindent anyagilag is, erkölcsileg is. Amit a családunk történetéből, közeli és távoli rokonok, dédszülők, nagyszülők, nagynénik sorsából ismertem, mind ezt igazolta, mikor nőttem s körülnéztem a világban, a saját tapasztalatomból is csak azt kellett következtetnem, hogy marcona, mindent elintéző, vasidegzetű férfiak csak az irodalomban léteznek, ám a fogukat összeszorító, minden testi-lelki szenvedést kiálló nőket lépten-nyomon találni a saját környezetemben is.”
Nem csoda, hogy ilyen tapasztalatok mellett fiatal korától bántotta, hogy a világirodalom nagy klasszikusainak jó részében az asszonyok mellőzött figurák. Vergilius Aeneasában például Aeneis első feleségének, Creusának csak lényegtelen stratégiai szerep jut. Mivel közös gyermekük megszülése után már nincs rá szükség, hiszen a hősből csak akkor lehet a latin király veje és örököse, ha nőtlen férfiként lép Itália földjére, a szerző Trója ostromakor lelkiismeret-furdalás nélkül elteszi láb alól. A pillanat című művében Szabó neki, és rajta keresztül az elnyomott női nemnek szolgáltat igazságot. Egy merész szerepcserével Creusát állítja Aeneis helyébe, és vezeti végig a számtalan kalandon és tragédián. Az 1999-es regény nyilvánvalóvá teszi a törekvést, amely Szabó Magda egész pályáját jellemezte: erős nőket bemutatni, és szóhoz juttatni azokat a szereplőket is, akik egyébként némaságra vannak kárhoztatva.
Pilátus
Szabó Magda: Pilátus
Jaffa, 2016, 312 oldal, 3490 Ft
Első mondat: „A hír reggel jött, kenyérpirítás közben találta.”
A család és az erős női karakterek mellett visszatérő témái a halál, az idős, beteg emberek ápolása és a halottak utódaikban való továbbélése is. Az 1963-as Pilátusban egy haláleset válik az események katalizátorává: Izának, a fiatal, ambiciózus doktornőnek meghal az apja, ő pedig kötelességének érzi, hogy magához vegye idős édesanyját. Ám éppen ez a gépies kötelességteljesítés lesz az, ami végül felőrli a kapcsolatukat, az idős asszonyt pedig öngyilkosságba kergeti. Elkerülhető lett volna a tragédia, ha Iza több megértéssel és szeretettel fordul az édesanyja felé? A regény azt sugallja, hogy igen, ám arra, hogyan lehetne feloldható a különböző generációk közt húzódó feszültség, nincsenek kész válaszai.
Bár a nehéz témát boncolgató írás nem Szabó Magda közvetlen élményeiből táplálkozott, a hatvanas évektől kezdve a betegség és a halál nemcsak a műveiben, hanem az életében is egyre nagyobb teret követelt magának. Szép lassan elveszített mindenkit maga körül, meghalt az édesapja, az édesanyja, és 1982-ben, hosszú betegség után Szobotka Tibor is. A Megmaradt Szobotkának lapjain így emlékszik férje haláltusájára:
„Tíz esztendejébe került a halálnak, míg legyőzhette, mert újra és újra lábra parancsolta összeomlani készülő testét, hátha kivédheti, hogy egyedül hagyjon a világban, ahol nélküle olyan magam maradok majd, mint egy gyertyaszál egy sivatag közepén.”
Még huszonöt éven keresztül élt sivatagi gyertyaszálként. Szinte az utolsó pillanatig írt, nem hagyta el magát, tartását és humorát mindhalálig megőrizte. 2007-ben, kezében könyvvel, csendben elaludt.
„Anyám azt mondta: Azt ne képzeld, hogy a boldogság az egy folyamat, elkezdődik, éltek, mint a mesében, jönnek a kék hegyek, a rózsavirág – a boldogság a katasztrófák üzemzavara."
Szerző: Illés Zsófia
A cikk eredetileg a Könyves magazinban jelent meg, amire itt elő lehet fizetni.
