Hamarosan kezdődik Az éhezők viadala előzménytörténetének forgatása

A tavalyi év egyik nagy szenzációja volt, hogy megjelent Az éhezők viadala előzményregénye (olvass bele ITT). Suzanne Collins az új könyvben a trilógia zsarnokára, Coriolanus Snow elnökre fókuszált. Az Énekesmadarak és kígyók balladájából film is készül, a jogokat a Lionsgate vette meg, a forgatás pedig 2022 első felében indul.

fk | 2021. augusztus 12. |

Már egy ideje lehet tudni, hogy adaptáció készül Az éhezők viadala-sorozat előzményregényéből, az Énekesmadarak és kígyók balladájából. A könyv még meg sem jelent, amikor a Lionsgate már hivatalosan bejelentette, hogy megszerezte a filmjogokat, és hogy ugyanaz a Francis Lawrence fog a rendezői székbe ülni, aki az első kivételével a korábbi részeket is rendezte.

A Deadline most azt is megírta, mikor kezdődnek el az adaptáció munkálatai. Az előkészületek állítólag nagyon jól haladnak, a film forgatásába a tervek szerint 2022 első felében fognak bele. Mindez azt jelenti, hogy 2023 végén, 2024 elején érkezik majd a feldolgozás, amelynek munkálataiban maga Suzanne Collins is részt vesz.

Az előzménytörténetről megjelenésekor ezt írtuk:

„Collinsnál nem az a lényeg, hogy hogyan ír, hanem hogy mit. Ügyesen csűri-csavarja a történetet, nagyobbrészt kiszámíthatatlanul, a fejezetek cliffhangerei pedig megállás nélkül sodorják magával az olvasót. Az Énekesmadarak és kígyók balladája nem felesleges rókabőr: kitágítja Az éhezők viadalának univerzumát, dimenziót és motivációt ad Snow karakterének, valamint helyére kerül néhány további darab az eredeti trilógia szövevényes kirakósában. Snow (vak)hite szerint megmenti Panem lakóit az önpusztítástól, valójában ő az egyetlen megpörkölődött szárnyú molylepke a lángok közt, aki soha többé nem tud újra szárnyra kapni.”

Forrás: Deadline

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Kapitólium hava mindent beborít Panem hógömbjében

Suzanne Collins az Énekesmadarak és kígyók balladájában az eredeti trilógia zsarnokára fókuszál. Ki és miért hozta létre az éhezők viadalát, és hogyan fonódik az össze szorosan Snow sorsával? Miből táplálkozik az elnök Katniss iránti mély ellenszenve? Collins újabb viadalt rendez, hogy mindezt leleplezze.

...

Könyvben és filmen is folytatódik Az éhezők viadala

Májusban jelenik meg az előzményregény, a Lionsgate pedig már le is csapott a filmjogokra.

...

Hallgass meg 11 percet Az éhezők viadala előzményregényéből!

Még meg sem jelent, de már most hatalmas az érdeklődés Suzanne Collins új regénye iránt, amely 64 évvel az eredeti trilógia előtt játszódik.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Polc

David Szalay szűkszavú hőse egy életen át sodródik – de mégis végig szurkolsz neki

...

Sötét mese a furcsa lányról, aki elégette az apját

...

A mágikus realizmus sosem volt még ennyire gondtalan és felszabadító

...

Mennyiért adja el az ember a lelkét az ördögnek? – Knausgård megírta eddigi legsötétebb könyvét

...
SZÓRAKOZÁS
...

BookTok-álomprojekt: Colleen Hoover producerként csatlakozik az új Ali Hazelwood-adaptációhoz

Két BookTok-sztár egy projektben: Ali Hazelwood és Colleen Hoover.

...

Victor Hugo klasszikusa, A nyomorultak új feldolgozást kap

Victor Hugo sokszor, sokféleképp feldolgozott klasszikusát ezúttal Mea Culpa rendezője viszi vászonra.

...

A trailer alapján még Jane Austen is megirigyelné az Értelem és érzelem új adaptációját

Idilli és magával ragadó.