Mit taníthat nekünk a Rubik-kocka pandémia idején?

Mit taníthat nekünk a Rubik-kocka pandémia idején?

A Rubik-kockáról, valamint annak tanulságairól írt hosszabb cikket a hétvégi Washington Postba Rubik Ernő, akinek A mi kockánk címmel idén ősszel a világ számos országában egyidejűleg jelent meg könyve. A feltaláló szerint a kocka megtaníthat arra is, hogy olyan problémákkal nézzünk szembe, mint a koronavírusjárvány. Legérdekesebb megállapításait pontokba szedtük.

Könyves Magazin | 2020. október 26. |
  • Rubik Ernő 1980-ban utazhatott először a Vasfüggönyön túlra, akkor New Yorkban részt vett a nemzetközi játékvásáron. Itt debütált a kocka, amelynek népszerűsége fertőzőnek bizonyult, nemcsak Amerikában, hanem világszerte.
Rubik Ernő
A mi kockánk
Libri, 2020, 201 oldal
  • A kocka kirakása olyan kihívás, amely kortól, végzettségtől és nemzetiségtől függetlenül sok embert megfertőz, ugyanakkor egyfajta metaforává is vált, amit akkor használnak, ha egy ügy megoldása nagyon összetett. Sőt, Rubik meglepetésére politikai és újságírói körökben a szemlátomást lehetetlen nehézségek leírására is használják már (példaként egy Közel-Keletről szóló könyvet említett).
  • Rubik szerint a kockának van olyan aspektusa, ami a jelenlegi pandémiás időkre is érvényes: hiszen habár a kockát egyének forgatják, ám a kirakása mégis az emberi szolidaritásról szól.
  • A kocka több mint 43 trillió kombinációt tartalmaz, de csak egyetlen kiindulási, illetve megoldási pozíciója van. Ha a maga egészében nézzük a megoldási folyamatot, akkor reménytelennek tűnhet, a megoldáshoz tudni kell, mi történik az összes oldalon - a rendet nem lehet rákényszeríteni a kockára, kísérletünk akkor kudarcba fog fulladni.
  • A megtekert kocka reményvesztettséget, dühöt, szorongást, az elveszettség érzetét keltheti bennünk, ilyenformán pedig az idei évben könnyen úgy érezhetjük magunkat, mintha egy ördögi Rubik-kocka foglyai lennénk.
  • A kocka kirakása ugyanakkor sosem volt lehetetlen: összpontosítás és kitartás kell hozzá, maga a folyamat pedig nyitottságra és kíváncsiságra ösztökél. Ugyanakkor azt Rubik is elismeri, hogy csak kevés ember tudja magától kirakni a kockát - a legelső kirakása neki például egy hónapba telt.
  • Viszont szinte bárki megtanulhatja másoktól a helyes stratégiákat és algoritmusokat. A többség könyvekből, internetes videókból vagy barátoktól tanulta el a módszert, ilyenformán pedig maga a megoldás vált fertőzővé, azaz terjedt el széles körben.
  • Napjainkban súlyos problémákkal kell szembenéznünk, legfontosabb feladatunk pedig, hogy "feltörjük azt a kódot", amivel megállíthatjuk a járványt. Amikor az emberiség valamilyen válsággal szembesül, nem szabad elfelejteni, hogy hasonlóságaink túltesznek a különbözőségeinken. A nagyszabású és innovatív megoldásokhoz nyitott eszmecsere és szoros figyelem szükségeltetik - akárcsak a kocka esetében. Mindannyian egy rejtvényt próbálunk megfejteni, és egy olyan kihívás esetében, amely átvitt értelemben olyan összetett, mint egy Rubik-kocka, bátorság kell ahhoz, hogy a kíváncsi és találékony elmékre tudjunk hagyatkozni.

A teljes cikket ITT tudjátok elolvasni.

Nyitókép: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Rubik Ernő: A kudarc izgalmassá teszi az eredményhez vezető utat

A magyar kiadással egy időben a világ számos más országában is megjelent A mi kockánk. Rubik Ernő vasárnap online kapcsolódott a Margó programjába, és mesélt a kocka ősmodelljéről, a sci-fi iránti szeretetéről, és megosztotta gondolatait a kudarcról is.

...

Rubik Ernőt az emberek és a kocka kapcsolata izgatja

Rubik Ernő könyve egyből tizenegy országban jelent meg ősszel, és az elmúlt napokban a New York Times és a Guardian is nagy cikkben számolt be A mi kockánkról. 

...

Rubik Ernő nem akarta megírni a kocka történetét, mégis megmutatta, hogyan gondolkodik

Rubik Ernő szórakoztató és szerény megtaláló, aki a feltaláló szót nem szereti. A világon egymilliárdan játszottak már a kockájával, ami kulturális jelenséggé vált. 1983-ban már majdnem írt egy könyvet, de az végül nem jelent meg. Megjelent A mi kockánk.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
A hét könyve
Kritika
„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól
„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

Az ünnepélyességet és az iróniát ötvöző, tablószerű nagyregény, az Illegalisták a hét könyve. 

Hírek
...

Csak rá kell nézni a sikerlistára: ezt jelenti, hogy Krasznahorkai Nobel-díjas

...

Új kiadásban jelennek meg Gillian Flynn regényei, amik átírták a thiller irodalmat

...

Ismerd meg a Duna szerepét a klímaváltozásban a Futurotechán!

...

David Szalay Booker-díjas regénye jövő ősszel, a Libri Kiadónál jelenik meg magyarul 

...

Megjelent a Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye

...

David Szalay nyerte a Booker-díjat