Hogyan következik egy pálinkázással kezdődő, öltánccal záruló legénybúcsú Arany János 1852-es Rozgonyiné című balladájából? A 19. század maszkulin világfelfogásában újdonságként robbant be Arany János egyik első nagykőrösi balladája: a nő, aki nem hajlandó elfogadni a férfiak (=hagyomány) által ráerőltetett szerepeket. Kedvenc rövidfilmfesztiválunk, a Friss Hús a járvány miatt elmaradt idén, viszont online közzétesznek kisfilmeket (kövessétek a Facebook-oldalukat), mert a kultúra karantén alatt sem állhat meg. A Színművészeti Egyetemen készítette el Szeleczky Rozália rendező Rozgonyiné című kisfilmjét, aminek forgatókönyvét Dobány Péterrel jegyzi. Nézzétek meg, Arany János balladája még nem volt soha ennyire erotikus.
Nézzétek meg a filmet, utána olvassátok tovább:
Az alaphelyzet végeredményben Aranynál és Szeleczkynél is ugyanaz: a férfi férfiakkal harcba megy. Előbbinél a galambóci várhoz indul a török ellen, utóbbinál egy legénybúcsúba, érezhetően mindkettő egész életet meghatározó döntés, egyik esetében sem lehet tudni, mi lesz a vége. Törőcsik Franciska Rozgonyinéként él a lehetőséggel (ld. Arany:
"Azt keresem, hív magyar nő,/ Véres ütközetben,/ Hogy lehessek, élve, halva,/ Mindig közeledben:/ Súlyos a kard, de nehezebb/ Százszor is a bánat")
, hogy filmbeli partnere, Göndör László magával hívja a legénybúcsúba a haverjaihoz.
Pinázás, pálinkázás, dartsozás pörög felváltva, de már az elejétől kezdve ott lebeg a megugorhatatlannak látszó probléma, hogy az éjszaka egy pontján Rozgonyi öltáncot kap a barátaitól. Ez ebben a helyzetben is ultrakínos, a szoros férfiközösséget megbontja jelenlétével Törőcsik Franciska, aki
Arany főszereplőjéhez hasonlóan olyan Rozgonyiné, aki nem akarja elfogadni a férfiszabályokat.
Nem akar kívülálló lenni, de mindezt nem agresszívan teszi, hanem kíváncsian. Mi lehet az a felfokozott, rituális, karneváli hangulatú gyászszertartásban, amit egy nő nem érthetne meg? Az öltözői macsó humort, a végigpörgetett múltbeli nagy hőstetteket? Hiába viselkedik természetesen, a férfiak saját rendszere roppan meg, mindenki elég hülyén érzi magát, bár vidáman zajlik az éjszaka.
Törőcsik Franciska először visszafogott, kedves csajként jelenik meg, majd ahogy lelazul a fiúk között, úgy válik egyre erősebbé és bátrabbá. Szeleczky ügyesen teremti meg ezt a kínos, feszengő hangulatot, amiben Rozgonyiné csak önmagát adja, még akkor is, ha ez a vőlegénye számára egyre kellemetlenebb. Hogy a lány velük iszik, hogy megmutatja, máshogy is fel lehet olvasni egy szöveget, hogy a csapat élére áll és megmenti vőlegényét.
A kisfilm csúcsjelenetében egy sztriptízbárba érkeznek meg, ahol a Rozgonyit alakító Göndör László iszonyú kínosan érezve magát kilép a helyzetből, nem akar részt venni az öltáncban, még akkor is, ha ez a csoport szerint járna neki. A kisfilm itt találkozik a leghatározottabban Arany balladájával: az addig inkább megszeppent barátnőként mozgó Rozgonyiné határozottan beül a leendő férje helyére. Ez az a páncélfelvétel, kiállás és határozottság, amiről Arany is ír: neki táncol a lány, a fiúk meg zavarodottan nézik.
A szofterotikus jelenetben Törőcsik Franciska határozottan veszi kézbe az irányítást, a fiúja megsemmisülve figyeli a két nőt.
Szeleczky Rozália a kisfilm csúcspontját szépen építi fel, de még ügyesebben ábrázolja, ahogy ez az éjszaka megváltoztatja Rozgonyiék párkapcsolát. Ha Arany azzal a kérdéssel játszott el, hogy egy nő felvehet-e férfiszerepeket, addig Szeleczkyt inkább az foglalkoztatja, hogy egy ilyen, erősen a férfihagyományokra és -mintákra épülő közösségben hogyan lehet nőként részt venni. Az alkotócsapat úgy készített adaptációt egy 19. századi balladából, hogy annak belső lényegéhez nyúlt, mert az irodalmi hagyományban pont ez a legizgalmasabb: ha kortárs nézőpontból közelítünk például egy 1852-es műhöz, akkor saját korunkból újraolvasva is kortárssá tud válni.
