Petőfit törölték a szerbiai tantervből

Több klasszikust, köztük Petőfi művét is kiveszik Szerbiában a kötelező olvasmányok közül. Az új tanterv alkotói ötven művet töröltek, például a Háború és békét és Az öreg halász és a tengert is. 

Könyves Magazin | 2020. június 10. |

Úgy tűnik, nemcsak Magyarországon zajlik az alaptanterv átalakítása, hanem Szerbiában is, ahol az egyik legnagyobb változtatás, hogy ötven alkotást töröltek a kötelező olvasmányok listájáról. A világirodalom több remek szerzőjéről nem fognak tanulni a szerb diákok, köztük Petőfi Sándorról sem, akinek Egy gondolat bánt engemet című versét tanították korábban.

Wass Albert és Szabó Magda is nagyobb hangsúlyt kap az új alaptantervben - Könyves magazin

A korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda munkássága, de Csukás István és Herczeg Ferenc, sőt még az angol krimiszerző, Aga­tha Christie is helyet kapott a korszerűsített, hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) - írta a Magyar Nemzet. A tervek szerint tehát némileg változni fog az irodalomórákon a kötelező és ajánlott olvasmányok listája.

Hogy pontosan milyen műveket vettek ki a tantervből, arról egy szerb portál közölt részletes listát. Nem lesz kötelező olvasmány Tolsztoj Háború és békéje, Gogol Revizora, Hemingway Az öreg halász és a tenger című regénye, Solohov Csendes Donja, Maupassant Két jó barátja, Verlaine Holdfénye, és számos horvát szerző könyvét sem kell kötelezően elolvasniuk a jövőben a diákoknak. Az új tantervet a Zlatko Grušanović vezette intézet dolgozta ki. (Az igazgató Aleksandar Vučić szerb elnök feleségének rokona.)

Forrás: EuroNews

UPDATE:

Nyáry Krisztián Facebook-oldalán egy Szerbiában élő olvasó a következőket írta a hírről:

"Nem igaz, hogy törölték Petőfit a szerbiai tantervből. Az Egy gondolat bánt engemet című verset tették át a kötelezően feldolgozandó versek közül az ajánlottak közé. Ennyi történt, nem több. Megvoltozott a tanterv, igen, és sok szerzőnél már nem sorolják fel pontosan, hogy melyik művet kell tanítani, hanem a tanárra bízzák a választást. Tolsztojt sem törölték, csak a Háború és békét a kötelezőből az ajánlottba tették át, például. Csak szerettem volna megosztani ezt, mert a euronews cikke nem állja meg a helyét, egy szerbiai pletykalap hírének fordítására épül."

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Wass Albert és Szabó Magda is nagyobb hangsúlyt kap az új alaptantervben

...

Fenyő D.: A kerettanterv anyagának kétharmada elhagyható

...

Elővettük minden idők legnép-szerűbb kötelező olvasmá-nyát

Ha van Magyarországon nagybetűs kötelező olvasmány, akkor az az Egri csillagok. Tizenöt éve a Nagy Könyvet is megnyerte. A regénynek és a belőle készült filmnek kétségtelenül elég masszív olvasói-nézői bázisa van. Újraolvastuk.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Polc

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...

Miért fáj ennyire nőnek lenni? – A Nacu nyara című bestseller regényről

...

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

...

Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről

...
...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast