A maradványok a Szent Péter térre vezető széles Conciliazione-sugárúton emelkedő, reneszánsz Palazzo della Rovere-palota udvarán folyó ásatások során kerültek elő, írja az MTI.
A 2020-ban kezdett ásatásokon felszínre kerültek a félköríves nézőtér részletei, márványoszlopok, aranyozott stukkódíszítések és olyan helyiségek, amelyek valószínűleg a jelmezek és díszletek tárolására szolgáltak.
"Kivételesen jelentős felfedezésről van szó, annak a helynek a megtalálásáról, ahol Nero elpróbálta költeményei előadását és énekperformanszait. Létezését ókori források dokumentálták, de a helyét eddig sosem sikerült megtalálni"
- nyilatkozta Daniela Porro római műemlékvédelmi főfelügyelő.
A Rovere-palota a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend székhelye, ám egy nemrég kötött bérleti szerződés alapján a hatalmas épület egy részében rövidesen luxushotelt alakít ki a Four Seasons szállodalánc.
A fallal körülvett udvaron folyó ásatások során felszínre kerültek Agrippina kertjei is, ahol Caligula császár egy nagy cirkuszt építtetett lóversenyek céljára, továbbá középkori termelői és zarándoklati tevékenységek nyomai.
Nagy jelentőségűek a középkori leletek is, mivel ritka bepillantást engednek a Római Birodalomtól a 15. századig tartó római történelem egy meghatározott szakaszába. Ritkaságszámba mennek például a 10. századi színezett üvegkelyhek. Mint Marzia Di Mento, az ásatások vezetője elmondta,
ebből a korból eddig csak hét ilyen talpas pohár volt ismert, és most egyszerre további hét került elő.
Az olasz műemlékvédelmi illetékesek azt mondták, hogy a mozdítható régiségeket múzeumban helyezik el, a színházépület maradványait azonban a tudományos vizsgálatok után visszatemetik.
Nero császár koráról ezt a két klasszikus regényt ajánljuk:
Henryk Sienkiewicz a századforduló talán legnépszerűbb lengyel prózaírója. A számos nyelvre lefordított Quo vadis az ókori Róma legkiszámíthatatlanabb császára, az őrült Nero uralkodása idején játszódik. Sienkiewicz a realista írásművészet legjobb eszközeivel ábrázolja a hírhedt pojáca és udvartartása perverz szórakozásait, az oktalan és eszeveszett keresztény-üldözéseket, az Örök Város felgyújtását. Eközben nyomon követhetjük egy csodálatos szerelem kibontakozását is a regény lapjain: Vinicius a gazdag patrícius beleszeret Lygiába, aki királylányból lett római rabnővé. A férfi élete egy csapásra megváltozik, Lygia ugyanis keresztény vallású, és ez számtalan bonyodalomhoz vezet. Noha szeretik egymást, két különböző, sőt ellentétes világot képviselnek, ráadásul egy olyan korban, amelyben kereszténynek lenni halálos veszedelmet jelent. Az ő személyükben megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot is, amelyben élnek. Róma Nero eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bujkálnak, cirkuszok porondján halnak mártírhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek, mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik meg az égő Róma lángjai sem.
A kötet Nero császár uralomra kerülésétől a bukásig tartó időszak eseményeit tárja fel, miközben részletes leírást kapunk a zsarnokká válás lélektani folyamatáról is. Műve megírásakor Kosztolányi alaposan tanulmányozta az ókori történetírókat, olvasta az antik Rómáról szóló szakmunkákat, valamint konzultált az irodalomtörténész, műfordító és klasszika-filológus Révay Józseffel. A kritikusok közül sokan kulcsregényként értelmezték a szöveget. Nem egy kortárs (s részben erre alapozva a Kádár-korszak irodalomtörténészei közül is néhányan) Szabó Dezsővel rokonította Nero alakját - még a feleség is így emlékezik -, ám ez az olvasat több szempontból megkérdőjelezhető. Egyrészt sem Kosztolányi, sem Szabó nem tesz rá utalást, másrészt közös kultúrpolitikai működésük (a Magyar Írók Szövetségének megalapítása 1919 őszén) sem mutat sok hasonlóságot A véres költőben szereplő diktatórikus viszonyok és személyi kultusz rajzával. Az akkori jobboldali sajtóban (ahol egészen 1921 nyaráig dolgozott Kosztolányi) Nero alakja inkább a kommünre jellemző kultúrpolitikai működés metaforájaként jelenik meg. Mindezek ellenére nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a szereplők egyértelműen megfeleltethetők lennének az író olykor politikussá "vedlett", vörös vagy épp fehér pályatársaival. "Senkit se akartam lemintázni, [...] úgy látszik, az élet jegyét viseli magán regényem. Az élet pedig akkor is csak olyan volt, mint ma. Színészek játszottak, fizetett tapsoncok működtek, kabaré-jeleneteket adtak elő, az írók szembe dicsérték munkáikat s hátuk mögött szidták egymást. Valóban, ez a hanyatló és betegesen kifinomult kor egy antik irodalmi kávéház képét mutatja, hetérákkal, ripacsokkal, műkedvelő írócskákkal, hadigazdagokkal, forradalmárokkal s titokban szenvedő nemes lángelmékkel" - nyilatkozta Kosztolányi 1922-ben.
