Labrisz: Billogot ütne a fogyasztóvédelem az LMBTQI szereplőket is bemutató könyvekre

Bírósághoz fordul a Labrisz Leszbikus Egyesület, mert diszkriminatívnak tartják a Fogyasztóvédelem döntését, amely szerint fel kellene tüntetniük, hogy „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg a Meseország Mindenkié című mesekönyvükben. Közleményükben azt írták, a határozat Alaptörvény-ellenes, és ezzel megbélyegzik a társadalmi sokszínűséget bemutató műveket. 

fk | 2021. január 19. |

A Meseország mindenkié a tavalyi év egyik legtöbbet tárgyalt könyve volt. Az antológia klasszikus mesék átiratait tartalmazza, középpontban valamelyik társadalmilag marginalizált csoport képviselőjével. Akadnak benne örökbefogadott, roma származású vagy épp mélyszegénységben élő mesehősök, néhány történetben pedig felbukkannak LMBTQ-karakterek is. A könyv akkor került igazán a köztudatba, amikor Dúró Dóra ledarált egy példányt, ami óriási felháborodást váltott ki, a külföldi sajtó is cikkezett róla - a TIME Magazin írását itt szemléztük mi is. Ezt a cikket később amúgy mindenki Gandalfja, Ian McKellen is megosztotta.

A kötet szerkesztője, Nagy Boldizsár korábban a Könyves Magazinnak azt mondta, hogy Meseország mindig is mindenkié volt, csak erről nem feltétlenül tudott mindenki, Bódis Kriszta pedig a margós bemutatón arról beszélt, hogy a mesekönyv is az önelfogadáshoz és az önismerethez, összességében a békesség felé vezet minket. A kötetről elmondták a véleményüket a pszichológusok is, a meséket pedig színészek olvasták fel.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Budapest Főváros Kormányhivatala tegnap közleményt adott ki, amelyben az írták, a Labrisz Egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a hatóság fogyasztóvédelmi eljárásban állapította meg, hogy a kiadó tiszteségtelen gyakorlatot végez, ezért kötelezték az egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban.

A Meseország mindenkié című mesekönyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület tegnap este sajtóközleményben reagált a szerintük diszkriminatív eljárásra, és azt ígérték, bírósághoz fordulnak a döntés miatt.

Közleményükbe a következőket írták:

A Fogyasztóvédelem szerint sérti a fogyasztók jogait és érdekeit az, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület a Meseország mindenkié című mesekönyvben nem tünteti fel, hogy a műben a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg. Bírósághoz fordulunk a diszkriminatív döntés miatt. 

A fogyasztóvédelmi hatóság szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat nem figyelmeztetni a vásárlókat arra, hogy a meseantalógiában a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg. A fogyasztóvédelem továbbá azzal érvel, hogy a könyv képi világa nem utal arra, hogy tartalma a „mesék szokott tartalmán túlmutatna”, a meseszereplőket ábrázoló borító abba a hamis tévhitbe ringatja a leendő vevőt, hogy a Meseország mindenkié egy átlagos, szokványos mesekönyv. A „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” megjelenítéséről még a vásárlás előtt tájékoztatni kell a lehetséges vásárlókat, hiszen fennáll az a veszély, hogy ennek tudatában nem vették volna meg az antológiát. A fogyasztóvédelem állítása szerint a tájékoztatás hiányában sérültek a fogyasztók jogai és érdekei. 

A Meseország mindenkié szakemberek által is elismert, rendkívül népszerű mesekönyv, amelyben a gyerekek az életkoruknak megfelelő formában találkozhatnak a társadalmi sokszínűség kérdéseivel.

A mesekönyvben idősek, romák, szegénységben élők, örökbefogadott vagy bántalmazott gyerekek és hősies lányok mellett leszbikus, meleg vagy transznemű mesehősök is szerepelnek. A mesekönyv a szexualitás témájával egyáltalán nem foglalkozik, a leszbikus és meleg mesehősök éppen úgy jelennek meg benne, mint a hagyományos mesékben a heteroszexuális szereplők. 

Ősszel már terjedelmes társadalmi vita zajlott a mesekönyvről. Dúró Dóra elhíresült könyvdarálása után a kötet a sikerlisták élére került, és pillanatok alatt elfogyott a boltokból. Kormánypárti politikusok azonban már akkor kifejezték nemtetszésüket a könyvvel kapcsolatban, s Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában egy bizonyos átléphetetlen vörös vonalat emlegetett. Nyolc civil szervezet a miniszterelnök gyűlöletkeltő szavai miatt az alapvető jogok biztosához is fordult (választ azonban nem kaptak). Pár nappal később Gulyás Gergely büntetőeljárással fenyegette meg azokat az oktatási intézményeket és fenntartóikat, amelyek elérhetővé teszik a Meseország mindenkié mesegyűjteményt, mivel az szerinte felveti a kiskorú veszélyeztetésének gyanúját. 

A fogyasztóvédelem nem definiálta, mik azok a hagyományos nemi szerepek, amelyektől a meseantalógia eltérne. Határozatuk egy anonim, prekoncepciókon alapuló bejelentést vesz készpénznek, figyelmen kívül hagyva a pedagógiai és pszichológiai szakmai állásfoglalásokat. Az sem világos, hogy pontosan milyen kárt szenvednének az olvasók a „megfelelő” tájékoztatás hiányában. 

Egy olyan társadalomban, amelyben a nemi szerepek erősen változóban vannak, a „nem hagyományos nemi szerepek” megismertetése a gyerekekkel nem veszélyekkel jár, hanem felkészíti őket az életre.

Emellett a kortárs irodalom, a gyermekirodalmat beleértve, rengeteg olyan karaktert vonultat fel, akik nem a hagyományos nemi szerepekben tűnnek fel. Adódik a kérdés, hogy vajon ezeknek a könyveknek az árusításánál is felmerül-e a tisztességtelen kereskedelem gyanúja?  

Arra kötelezni a kötetet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesületet, hogy a könyvön tüntesse fel a mesék „hagyományostól eltérő” voltát, a társadalmi sokszínűséget bemutató művek megbélyegzése. Magyarország Alaptörvénye tiltja a hátrányos megkülönböztetést. 

A „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminta” megjelenítésének korlátozása vagy annak megkísérlése az Alaptörvényben leírt „egyéb helyzet” szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik. 

A fogyasztóvédelem Alaptörvény-ellenes határozatát nem fogjuk szó nélkül hagyni. A Háttér Társaság a határozatot támadó közigazgatási perben jogi képviseletet nyújt a Labrisznak. Azt várjuk, hogy a bíróság is kimondja: diszkriminatív és Alaptörvény-ellenes a marginalizált csoportokat bemutató művek megbélyegzése. 

Nem ez az első alkalom, hogy a fogyasztóvédelem diszkriminatív határozatot hoz. 2019-ben a „gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének károsítására” hivatkozva félmillió forint bírságot szabtak ki a Coca-Colára azonos nemű párokat ábrázoló „Love is Love” plakátjai miatt. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Kormányhivatal: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Meseországot kiadó Labrisz

Budapest Főváros Kormányhivatala szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor.

...
Nagy

A Meseország mindenkié azoknak ad hangot, akik ritkán jutnak szóhoz

Az elmúlt hetekben óriási indulatokat váltott ki a Meseország mindenkié című kötet, amelyben marginalizált helyzetű mesehősök jelentek meg. Szombaton a Margón a mesékről és az elfogadásról beszélgettek ötletgazdák, szerkesztők és meseírók.

...
Hírek

Pszichológusok a Meseországról: Nem létezik olyan, hogy túl korai érzékenyítés

Már több mint ezer pszichológus aláírta azt a szombaton közzétett szakmai állásfoglalást, amely kiáll a Meseország mindenkié című mesekönyv mellett. 

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

...

„Eldöntöttem: ősszel, aki ott lesz, ott lesz, én ezt elkezdem!” – Kiss Heni szülővé válásának útja