Meghalt Radnóti Zsuzsa dramaturg

Meghalt Radnóti Zsuzsa dramaturg

Életének 89. évében meghalt Radnóti Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, drámatörténész – tudatta az Örkény István Színház a Facebook-oldalán.

bs | 2026. április 01. |

„Érdemei írói nemzedékek színpadra segítésében, generációk szakmai tanításában és Örkény István életművének gondozásában elévülhetetlenek” – búcsúzott a társulat közeli barátjától az Örkény Színház. Azt is közölték, hogy hamarosan Radnóti Zsuzsa részletes méltatásával is jelentkeznek.

A fiatal tehetségeket is támogatta

Radnóti Zsuzsa az ELTE bölcsészkarának magyar-német szakán szerzett diplomát. 1963-tól a Vígszínház dramaturgja volt, majd a dramaturgia vezetőjeként nagy szerepe volt az új magyar dráma 1970-es évekbeli kibontakozásában. 2009-ben megvált a színháztól, azóta vendégdramaturgként járt vissza.

A magyar drámairodalom új vonulatával, főként Füst Milán életművével foglalkozott.

Örkény István felesége volt, s az író halála óta az életmű gondozója. Tevékeny részt vállalt a színházi élet szervezésében, a fiatal tehetségek felfedezésében: a zalaegerszegi Nyílt Fórum, valamint a Radnóti Miklós Színház Nyílt Műhelyének alapítója volt. 2013 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.

Fő művei között van a Cselekvés-nosztalgia (1985), a Mellékszereplők kora: Magyar drámák a nyolcvanas években (1991), A próféta színháza (Füst Milán színházáról – 1993), a Lázadó dramaturgiák (magyar drámaírók portréi – 2003) és a Megmozdult irodalom (2021).

Számos díjat nyert

1980-ban Jászai Mari-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2002-ben a Pro Cultura Urbis díjat vehette át. 2003-ban érdemes művész lett, 2009-ben Hevesi Sándor-díjjal jutalmazták.

2013-ban ő volt a Krisztina-díj kitüntetettje.

2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotásainak hiteles, a szerzői koncepciót híven tükröző színpadra állítása mellett a hazai drámairodalom történetének kutatása és publikálása terén is rendkívüli munkája elismeréseként”.

2017-ben megkapta a Vígszínház Harsányi Zsolt Emlékdíját, valamint a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. 2019-ben Hazám-díjjal tüntették ki.

2019-ben megalapította a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet évente adnak át.

(MTI)

Fotó: Az Örkény Színház Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Miles Davis zenéjével lesz tökéletes Örkény egypercese

Állást keres az állatművész.

...

Életre ítélve: Tompa Andrea regényéből készült színdarab az Örkényben

Megnéztük az Örkény Színházban a Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényéből készült adaptációt.

...

Így ünnepel az Örkény Színház [Örkény 110]

Előadásokkal és virtuális kiállítással ünnepli névadója születésének 110. évfordulóját az Örkény Színház.

Hírek
...

Cenzúrázhatták Nádasdy Ádám XIII. kerületi emléktábláját

...

Ki a valódi gonosz? Hosszú előzetest kapott Stephen King Carrie-je

...

Ekkor búcsúznak Nádas Pétertől

...

Beton.Hofi, Co Lee és Pogány Induló dalszövegei is megjelennek egy új antológiában

...

Krasznahorkai László a legrangosabb német kitüntetésben részesült

...

Ingyenes mentorprogramot hirdet a Magyar Műfordítók Egyesülete

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

Jeanette Winterson Nem a narancs az egyetlen gyümölcs című regénye egy fiatal lány útkeresését, vallásos anyjával való folyamatos konfrontációit, leszbikus szerelmeit szövi őszinte, fájdalmas, időnként mégis humoros szövegbe.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Rékai Anett: Valójában borzasztó nehéz megfogalmazni, mit érzünk

Bakó Sára
Bakó Sára

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

Polc

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Ebben a partiumi faluban nyolc nap alatt szabadul el a pokol: Olvass bele a Sok ördögök című regénybe!

...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

...