Dunkel 15 éves korában hátat fordított az iskolának és pultosként kezdett dolgozni. Később biztonsági őrnek állt, de kipróbálta magát a filmes szakmában is. Hostessként dolgozott a Tokyo-clubban, majd Ázsiába ment, ahol angoltanítással kereste a kenyerét.
Az irodalmi életbe 1999-ben tört be első regényével, a Birdmannel, amelyben DI Jack Caffery londoni nyomozását követhetjük végig, ahol öt fiatal nő esett áldozatául egy szörnyű rituális gyilkosságnak. A The Guardian úgy írt az szerzőről, mint „feltörekvő tehetségről, akinek átjárása van a sötét oldalra”.
2001-ben jelent meg a The Treatment című kötete, amelyben szintén DI Jack Caffery nyomoz. A detektívnek egy olyan gyilkosságot kell felgöngyölítenie, ahol egy brutális módon megvert házaspárra bukkannak az otthonukban, a kifiúknak pedig nyoma veszett. Az Observer „sivár és erőteljes” történetnek nevezte a gyermekbántalmazásról szóló krimit.
Az író 2011-ben megkapta a Krimiírók Egyesületének Tőrét, majd a hetedik, Gone című regényével 2012-ben elnyerte az Edgar Allan Poe-díjat. A 2014-ben megjelent Wolf című kötetéből filmes adaptációt készített a BBC.
Dunkel elismertségét nemcsak díjainak köszönheti, szerzőtársai is úgy beszéltek róla, mint aki a félelmetes thrillereivel a krimi műfajának határait feszegeti.
„Mo rendkívül fantáziadús író volt, aki a műfaj konvencióit inkább kihívásnak tekintette, mint korlátozásnak – mondta Val McDermid. – Emlékszem, milyen valódi izgalommal olvastam a Birdmant. A könyvnek friss, jellegzetes hangja volt, gondoltam, hogy Mo még tartogat számunkra meglepetéseket. Ezt a későbbi munkáival be is bizonyította. Nagyon szomorú vagyok, mert a halálával nemcsak Mo lenyűgöző személyiségét veszítettük el, de azokat a meg nem született történeteket is, amelyek a fejében voltak”.
„Elképesztő, hogy Mo mennyire egyedi volt – mondta Mark Billingham. – A horror és a bűnügy keveredése az írásban most már bevett dolog, de Mo felbukkanásakor nagyon kevesen dolgoztak így ebben a műfajban. Volt egy olyan képessége, amivel az olvasó előtt úgy tudta megjeleníteni a képeket, hogy azok szinte kitörölhetetlenné váljanak. Nekem is van néhány ilyen kép, amire máig emlékszem, főleg a The Treatmentből, pedig 20 évvel ezelőtt olvastam. A könyvei felkavaróak és ijesztőek voltak.”
Jenny Colgan a Twitter-oldalán így írt a szerzőről: „Soha nem végzett félmunkát. A könyvei fojtogatóan erősek voltak. Mo lángoló tehetség volt.”
Harlan Coben „hatalmas tehetségnek, igazinak és eredetinek, egyszerűen nagyon coolnak nevezte” az írót.
Jane Gregory, a David Highman Associates munkatársa, egyben Dunkel ügynöke úgy beszélt az íróról „mint egy ragyogó és csodálatos emberről, aki egyben rendkívüli író volt. A könyvei lenyűgöztek, elképesztően innovatívak voltak – mondta Gregory – Clare bájos, szórakoztató és mindig nagyszerű társaság volt. Megtisztelésnek érzem, hogy vele dolgozhattam és a barátja lehettem”
Mo szerkesztője, Selina Walker a Century-nek úgy nyilatkozott, hogy „Dunkel soha nem félt túllépni a krimi hagyományos határain. A legjobb jeleneteit olvasva mindig féltem – mondta Walker – Ő volt a legbátrabb író, akit valaha ismertem. Mindig szórakoztató és vicces volt, akinek mindig szerettem a társaságában lenni. Szomorú vagyok, hogy ilyen hamar itt hagyott minket.”
Kiadója, a Transworld bejelentette, hogy Dunkel egy új sorozaton dolgozott, amit ezúttal Theo Sand néven akart publikálni. Az alternatív univerzumban játszódó történet a The Book of Sand címmel jelenik meg 2022-ben. Dunkel négy évig dolgozott a regényen, a szöveg írása közben így nyilatkozott: „olyan boldog vagyok, hogy szépirodalmat írhatok, a saját alkotásom teljesen őrületes univerzumában vagyok.”
Forrás: The Guardian
