Trokán Nóra: Azok táborát erősítem, akiket a Harry Potter vett rá az olvasásra [Margó Extra]

Trokán Nóra: Azok táborát erősítem, akiket a Harry Potter vett rá az olvasásra [Margó Extra]

Mi volt az első nagy olvasmányélménye, milyen szerepet játszottak életében a mesék, és milyen olvasónak tartja magát? Ezek a kérdések is szóba kerültek a Margó Extrában, ahol ezúttal Trokán Nóra volt Ott Anna vendége. Pontokba szedtük a legérdekesebb megállapításokat.

ro | 2021. június 15. |

  • Nagyon sokat meséltek nekik gyerekkorában, főleg a nagymamák, hiszen a szüleik színházi elfoglaltságai miatt este már a nagyik vigyáztak rá és a testvérére. A görög nagymamája fejből mesélt neki, jobbára "erős tanulsággal rendelkező" történeteket.
  • Saját bevallása szerint későn kezdett el olvasni, és azok táborát erősíti, akiket a Harry Potter vett rá az olvasásra. Az addig olvasott kötelező olvasmányok és ifjúsági könyvek nem érintették meg, neki a HP mutatta meg, mi az az olvasmányélmény: "Ott éreztem meg először, milyen az, amikor a saját fantáziám életre kelt valamit, amit olvasok".
  • Karácsonyra kapta meg az első HP-könyvet, még akkor, amikor nem volt akkora felhajtás körülötte – ez egy olyan kiadás volt, amilyenben szerinte a többit nem adták ki (erről a kiadásról bővebben a sorozatot Magyarországon kiadó Animus alapítói ebben az interjúnkban meséltek részletesen - a szerk.). A könyvet először félretette, és csak akkor kezdte el olvasni, amikor kijött az első film.
  • Az első HP-film után a második részt olvasta el, és utólag az elsőt, mert rájött, mennyivel gazdagabb a könyv. Mivel a filmet látta először, feéjben a karaktereket a film szereplőihez kötötte. Onnantól kezdve viszont mindig a könyvet olvasta először.
  • Nem tartja magát folyamatos olvasónak, ugyanakkor idegesíti, ha nem fejez be egy könyvet.
  • Drámát szerinte tök más olvasni, mint egy regényt, és nehezebb is. Zsótér Sándorral azért szeret dolgozni, mert az olvasópróbán kristálytisztán elemez, minden mondatot, szándékot tisztává tesz.
  • A főiskolán minden másodpercük be volt osztva, csak azokat a dolgokat olvasta, amikkel dolgozott. Viszont a beszédórák miatt a verseknek központi szerepük volt.
  • Az utóbbi időszak olvasmányélményei közé sorolta az Ahol a folyami rákok énekelnek című regényt (ITT írtunk róla), főleg a természetközeli leírások miatt. A következő olvasmánya pedig Bérczes László beszélgetőkönyve lesz Törőcsik Marival.
Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Totth Benedek: Rövid feljegyzés egy hosszú és gyötrelmes évtized margójára

A tízéves Margót ünnepelve Totth Benedek is megosztotta emlékeit és gondolatait a Margóról, írásról, szlengről, cápákról. Olvasd el!

...

Szvoren Edina az ambivalens hatásnak örül

Felszabadult, abszurditásában szórakoztató kötetként jellemezte Kiss Tibor Noé vasárnap Szvoren Edina új könyvét. A Margó zárónapján az igazinak tűnő szakszavak, az ijedős lovak és a duplikátumok is szóba kerültek.

...

Fábián Janka: Nem dolgom utólag beleavatkozni a történelembe

Az 1831-ben Magyarországon pusztító kolerajárványról írt regényt Fábián Janka egy 17 éves budai polgárlány szemszögéből. A szerzővel a Margón Szeder Kata beszélgetett például arról, hogyan reflektál a regénye a koronavírus-járványra, vagy hogyan segítette Kazinczy a regény megírását.

SZÓRAKOZÁS
...

A Harry Potter-filmek színésze szerint ez a legjobb film a sorozatban

Daniel Radcliffe egy podcastben mesélt arról melyik részeket szereti a leginkább. 

...

Tokió és a magány: film készült Kavakami Mieko melankolikus történetéből

Kavakami Mieko Instagram-oldalán jelentette be a hírt. A filmet májusban bemutatják Cannes-ban.

...

Bejelentették az új Trónok harca-film címét

A Targaryen-dinasztia alapítójáról és Westeros meghódításáról szól.

Olvass!
...

Mire gondol a pszichológus? Szigeti Ildikó könyvéből kiderül!

Szigeti Ildikó könyve egy tükör, amelyben mind magunkra ismerhetünk. Olvass bele!

...

Egy mágikus, képzeletbeli falu, ahol semmi sem az, aminek látszik – Olvass vele a baszk irodalom alapművébe!

Részletet mutatunk Bernardo Atxaga Obabakoak című regényéből.

...

Fel lehet dolgozni a gyerekkori bántalmazást? – Olvass bele Pion István első regényébe!

Szembe tudunk nézni a gyerekkori traumáinkkal? Olvass bele Pion István első regényébe!

Hírek
...

Ezek voltak tavaly a legtöbbször betiltott könyvek az amerikai könyvtárakban

...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?