Amrei-Marie: Lutz Seiler

Lutz Seiler író, költő kapta idén a Georg Büchner-díjat

Seiler több kötete is bestseller lett már Németországban.

ki | 2023. november 05. |
lutz seiler
Krúzó
Ford. Győri László, Európa, 2017, 573 oldal 
-lutz seiler krúzó

2023-ban Lutz Seilernek ítélték oda a német nyelvű irodalom egyik legfontosabb elismerését, a Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia által alapított Georg Büchner-díjat. A zsűri Seiler stílusát úgy jellemezte, „melankolikus, sürgető, őszinte,” hozzátéve, hogy az író megtalálta saját, összetéveszthetetlen hangját. Méltatásukban kiemelték, hogy a szerző

karrierjét „kiváló verseskötetekkel kezdte, onnan talált utat az elbeszélő prózához, mégis mindig tiszta, rejtélyes és sötéten ragyogó költő marad”.

Seiler azt nyilatkozta, hogy a díj „nagyon ösztönző” az írói munkásságában.

Lutz Seiler 1963-ban született az akkori NDK-ban, a türingiai Gerában. A falut, ahol felnőtt, lerombolták, a lakóit pedig erőszakkal elköltöztették. Fizikai munkásként dolgozott, a katonaság alatt fedezte fel az irodalmat, és ekkor kezdett el verseket írni. Gyermek- és fiatalkori élményei nagyban meghatározzák a témáit és a stílusát. A katonai szolgálat letelte után beiratkozott a hallei egyetemre történelem, illetve német nyelv és irodalom szakra. Eleinte esszéket és verseket publikált, majd novellákat és regényeket is. Az áttörést Krúzó című regénye hozta meg 2014-ben, mely az NSZK fennállásának utolsó hónapjait mutatja be egy teljesen új szemszögből.

Első irodalmi díját 1999-ben nyerte, melyet számos másik követett. Többek közt 2007-ben neki ítélték oda az Ingeborg Bachman-díjat Turksib című novelláskötetéért. Star 111 című második regénye 2020-ban elnyerte a Lipcsei Könyvvásár fődíját, idén pedig Seiler megnyerte a Bertold Brecht-díjat és a Berlini Irodalmi Díjat is.

(Deutsche Welle)

Fotó: Amrei-Marie / Wikimedia Commons

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tompa, Kukorelly, Barnás a Lipcsei Könyvvásáron

Elkezdődött a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja.

...

Tonio Schachinger különös felnövésregénye kapta az idei Német Könyvdíjat

Az Echtzeitalter című kötet egy bécsi bentlakásos iskola fojtogató levegőjét mutatja be, ahonnan talán az online gamerek világa jelenthet kiutat. Az osztrák szerző bemutatkozó könyve, a Nicht wie ihr 2019-ben a Német Könyvdíj rövidlistájára került, 2025-ben pedig a Helikon Kiadó Margó Könyvek sorozatában magyar nyelven is megjelenik.

...

Terézia Mora regénye is esélyes a Német Könyvdíjra

A Német Könyvdíjra idén közel kétszáz könyvet jelöltek, a zsűri a hét elején nyilvánosságra hozta a hosszú listán szereplő címeket.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Hírek
...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

...

Vér és csont gyermekei: A szerző nem kíváncsi a fantasy regényéből készült filmre