Terézia Mora regénye is esélyes a Német Könyvdíjra

Terézia Mora regénye is esélyes a Német Könyvdíjra

A Német Könyvdíjra idén közel kétszáz könyvet jelöltek, a zsűri a hét elején nyilvánosságra hozta a hosszú listán szereplő címeket.

ro | 2023. augusztus 23. |

Jelenleg húsz könyv versenyez azért, hogy elnyerje idén a Német Könyvdíjat: a hosszú listára került műveket 196 kötet közül választotta ki a zsűri. Ezek olyan kötetek, amelyek 2022 októbere és 2023. szeptember 19-e között jelentek vagy jelennek majd meg. A szeptember 19-e azért fontos dátum, mert akkor derül ki, hogy a mostani húszból mely könyvek kerülnek a szűkített listára.

A zsűri nevében Katharina Teutsch kritikus azt hangsúlyozta, hogy a hosszú lista nem szimplán azon címek listája, melyekről a zsűri azt gondolja, megérdemlik az elismerést, sokkal inkább egy kollektív olvasási folyamatot reprezentál. "Mi hajt minket? Mi fontos számunkra? Milyen irodalmi felfedezéseket tettünk?" Teutsch szerint az idei válogatás ismételten azt bizonyította, hogy a kortárs német irodalom tele van meglepetésekkel: az újoncok magabiztosan bukkantak fel a már befutott szerzők mellett, kis kiadók váltakoztak a nagyokkal, tragikus történetek kerültek fantasztikus kalandok mellé. Külön kiemelte, hogy az idei zsűrinek nagyon fontos volt az irodalmi humor elismerése is.

A longlisten található mások mellett a magyar származású Terézia Mora idén augusztusban megjelent könyve, a Muna oder Die Hälfte des Lebens, amely egy szerelmi kapcsolat kiszámíthatatlanságáról mesél. Terézia Mora 1971-ben született Sopronban, 1990 óta Berlinben él. Korábban már elnyerte a Német Könyvdíjat és a Georg Büchner-díjat is. A kortárs magyar irodalom, többek között Esterházy Péter, Örkény István, Parti Nagy Lajos és Tompa Andrea műveinek fordítója. A Jelenkornál tavaly tavasszal újra megjelent Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, immár kiegészülve a harmadik kötettel, a Kötélennel (kritikánk róla ITT). A szerzővel akkor interjúztunk is, és egyebek között arról beszélgettünk vele, hogy miként alakult ki a regények sajátos elbeszélési technikája és nyelvezete, és hogy mit tehet a 21. századi ember, amikor kicsúszik a lába alól a talaj.

A Német Könyvdíj zsűrije következő lépésként kiválaszt majd hat könyvet a hosszú listáról (ezt fogják bejelenteni szeptember 19-én), nyertest pedig október 16-án hirdetnek Frankfurtban. A díjazott 25 ezer euróval lesz gazdagabb, az öt finalista pedig fejenként 2500 euró díjazásban részesül.

Forrás: Deutscher Buchpreis

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hogyan lesz egy magyar könyvből világsiker?

A címben megfogalmazott kérdés az, amelyre a világ összes könyves szakembere, szerzője és kiadója hiába próbálja megtalálni a választ. Még nehezebb helyzet, ha egy olyan kis nyelven íródott könyv sikerének a kulcsát keressük, mint a magyar. Kertész Imre, Nádas Péter, Konrád György, Krasznahorkai László, Esterházy Péter könyvei hosszú évek óta nagy elismertségnek örvendenek, sőt az utóbbi tíz évben több más magyar szerzőre is felfigyeltek külföldön. – Megnéztük, kik azok a magyar kortárs írók, akik a legnagyobb sikereket érték el az utóbbi tíz évben külföldön.

...

Terézia Mora: Elkerülhetetlenek a személyes magány pillanatai

Terézia Morát arról kérdeztük, hogy szerinte mennyiben előzte meg a korát Darius Kopp története, hogy miként alakult ki a regények sajátos elbeszélési technikája és nyelvezete, és hogy mit tehet a 21. századi ember, amikor kicsúszik a lába alól a talaj. Interjú.

...

Terézia Mora a techbuborék magányát írta meg [Ms. Columbo Olvas]

Idén újra megjelent magyarul Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, amely annak ellenére, hogy több mint egy évtizede adták ki először, húsbavágóan aktuálisnak érződik. A Ms. Columbo Olvas legújabb adásában a trilógia első kötete, Az egyetlen ember a kontinensen volt a téma. Podcast. 

Kiemeltek
...

Szerinted is rondák Elena Ferrante könyveinek borítói?

Állítólag nem véletlenül választottak ilyen giccses képeket Elena Ferrante Nápoly-tetralógiájához.

...

Mastercard – Alkotótárs 2025 ösztöndíj: Gyakran ismételt kérdések

Az idén ötödik alkalommal kiírt Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramjának jelentkezési időszaka elindult.

...

Nagy dobások a könyvpiacon: a gyerekirodalom legyőzhetetlen, de a romantasy is utat tört magának

Milyen könyvekből jelent meg a legtöbb példány az első negyedévben? Mutatjuk!

A hét könyve
Kritika
A gamer közösség mutat kiutat az elitiskola fojtogató valóságából
15 új könyv magyar íróktól, amivel várjuk a nyarat

15 új könyv magyar íróktól, amivel várjuk a nyarat

Rejtély a Svábhegyen és egy feltörekvő sakkozó – mutatjuk a legizgalmasabb magyar megjelenéseket, amiket érdemes beszerezni a nyárra.

Hírek
...

Pál Dániel Levente költő nagydíjat nyert egy romániai fesztiválon

...

Kijavították Móra Ferenc csaknem száz évvel ezelőtt ejtett tollhibáját

...

Fájdalmas gyerekkori emlékek ihlették az Oscar-díjas színésznő gyerekkönyvét

...

Árulás, feketelista, remegő hangú Erdély – írók is reagáltak arra, hogy magyarellenes elnöke lehet Romániának

...

Áprilisban Nádasdyt és Esterházyt is lekörözte a pápa a Bookline-on

...

Margaret Atwood szerint veszélyben vannak a szavaink