Új dokumentumfilm készült Kurt Vonnegutról

Közel negyven évvel azután, hogy a forgatás megkezdődött, elkészült egy új dokumentumfilm Kurt Vonnegutról. A filmet, amelynek stábja 1982-től 2007-ig követte az írót, november 19-én mutatják be a tengerentúlon. Mutatjuk az előzetesét!

fk | 2021. október 22. |

1982-ben kezdték el forgatni azt a Kurt Vonnegutról szóló dokumentumfilmet, amelyet most, közel negyven év után végre bemutatnak a közönségnek. A Kurt Vonnegut: Unstuck In Time készítője Robert Weide (Curb Your Enthusiasm, Lenny Bruce: Swear to Tell the Truth), aki 23 éves korában kereste fel az amerikai írót azzal, hogy filmet szeretne készíteni róla. A felkérésből aztán közös munka lett, a munkából pedig több évtizeden át tartó barátság. Vonnegut életének főbb eseményeit egészen a 2007-ben bekövetkezett haláláig dokumentálták.

50 éves Az ötös számú vágóhíd
50 éves Az ötös számú vágóhíd
Tovább olvasok

A filmből kiderül, milyen volt Vonnegut gyerekkora Indianapolisban, ahogy az is, hogyan élte meg a német hadifogságot, és miként vált igazi sztáríróvá. 

A film előzetesét itt lehet megnézni:

Vonnegut klasszikusa, Az ötös számú vágóhíd egyébként most jelent meg képregény formában a Helikonnál.

Ryan North, Albert Monteys, Kurt Vonnegut
Az ötös számú vágóhíd
Helikon, 2021, 187 oldal
Ryan North, Albert Monteys, Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

A kultikus történet Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül elevenedik meg. 

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vonnegut üzenetét Benedict Cumberbatch olvassa fel a jövő embereinek

1988-ban egy reklámkampány részeként Kurt Vonnegut levelet írt a TIME-ba a száz évvel később, 2088-ban élő embereknek. A kemény hangú írás most Benedict Cumberbatch előadásában hallgatható meg.

...

226 Kurt Vonneguttól származó szerelmes levelet találtak

Kurt Vonnegut lánya egy véletlennek köszönhetően több mint kétszáz szerelmes levelet talált a házuk padlásán. A korábban kiadatlan feljegyzések most fakszimile kiadásban jelentek meg.

...

Salman Rushdie: Vonnegut szomorú arcú komikus

Mit mond nekünk ma Kurt Vonnegut kultikus könyve, Az ötös számú vágóhíd?  Salman Rushdie híres esszéje Vonnegutról az 1749-en jelent meg. Összeszedtük az író legizgalmasabb gondolatait a regényről. 

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)