Krasznahorkai László szeptember 17-én az ELTE-n lép fel

Krasznahorkai László szeptember 17-én az ELTE-n lép fel

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen sokszínű programmal ünnepli Krasznahorkai László életművét és díszdoktori címét.

sza | 2026. szeptember 07. |

Szeptember 17-re Krasznahorkai ünnep a Trefort-kertben címen hirdetett eseménysorozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amelynek keretében több, a szerző életművéhez kapcsolódó program várható, sőt Krasznahorkai is fellép, aki maga is egykor az egyetem hallgatója volt.

Az este folyamán többek között felolvas majd Dragomán György, Garaczi László és Seres Lili Hanna, emellett lesz performansz és audiovizuális előadás is.

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ
A magyar nemzet biztonsága
Magvető, 2025, 168 oldal.


Az egyetem még decemberben jelentette be, hogy a szerző októberben odaítélt irodalmi Nobel-díja alkalmából Krasznahorkai-évet indítanak 2026-ban, amely számos programmal ünnepli a szerzőt az év folyamán. Korábban már tartottak kerekasztal-beszélgetést az életműről, de számos előadás vizsgálta az egyes könyveit, sőt idén még várható egy másik konferencia is.

Krasznahorkai László szeptember 18-án veszi át az ELTE díszdoktori címét, a 17-i programsorozat ennek az ünneplésére szolgál.

A program 17 órakor kezdődik Dr. Bartus Dávid dékán és Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkárának megnyitójával. Ezt követően Garaczi László, Dr. Darázs Lénárd, Seres Lili Hanna, Dragomán György olvas fel és beszélget a szerzőről Karafiáth Orsolya moderálásában, utána a Sátántangóból hallhatunk részleteket egy performansz keretében.

Maga Krasznahorkai László is fellép, Gintli Tiborral, az ELTE professzorával beszélget majd. 

A beszélgetéshez szabadon lehet kérdéseket küldeni egy űrlap kitöltésével, Gintli a beszélgetés végén ezekből válogat majd.

Egy zártkörű esemény keretében pedig a szerző jelenlétében átadják a Bölcsésztudományi kar könyvtári központi olvasótermében a Krasznahorkai Olvasóteret. Az este folyamán még várható egy audiovizuális előadás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ELTE közreműködésében. A részletes program itt található. 

Fotó: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkai és Babarczy nyerte a Merítés-díjat

A zsűri által kiosztott díjat Krasznahorkai László kapta, a közönségdíjat pedig Babarczy Eszter.

...

Krasznahorkai László búcsúzik Nádas Pétertől

„Egy korszak ment el” – írta ki Facebook-oldalára Krasznahorkai László Nádas Péter halálának estéjén.

...

Hogyan lett Krasznahorkai Lászlóból nemzetközi márka?

Mennyit jelent a marketing egy életmű tekintetéből? A podcastből kiderül!

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Olvass!
...

Meddig menthető meg egy szerelem? – Olvass bele Eva Pramschüfer regényébe!

A szerelem mindent kibír? Eva Pramschüfer Fehér nyár című regényében egy húszas éveiben járó pár kapcsolata válságba kerül. 

...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

Futurotheca
...

A könyv, ami megváltoztatta Tapasztó Orsi életét – bemutatták A művész útját

Tapasztó Orsi, Oltai Kata, Beck Zoli, és Vitáris Iván beszélgetett alkotásról és a saját hang megtalálásáról.

...

Így érd el, hogy a gyereked szeresse az egészséges ételeket!

Hogyan védjük meg gyermekeinket a túl sok képernyőidőtől és a műkajáktól? 

...

A nagy elszaródás szerzőjének új könyve az AI-forradalom árnyoldalairól szól

Ki profitál az AI-forradalomból, ki viseli a kockázatait?