„Csá" - így búcsúzott Krasznahorkai Tarr Bélától

„Csá" - így búcsúzott Krasznahorkai Tarr Bélától

A szerző végül nem mondott beszédet, mindössze egy rövid szóval fejezte ki magát.

sza | 2026. február 07. |

Feburár 6-án délután temették el Tarr Béla, filmrendezőt, aki egy hónappal korábban 70 éves korában halt meg. A Fiumei úti sírkertben számos pályatárs, művész és közéleti személyiség is megjelent, mint például Karácsony Gergely, főpolgármester, Enyedi Ildikó, filmrendező és Krasznahorkai László, Nobel-díjas író és Tarr közeli barátja.

Bár előzetes úgy volt, hogy Krasznahorkai is felszólal, végül nem mondott beszédet. A koszorún egy egyedi felirattal búcsúzott el egykori alkotótársától - a képet Nagy Attila Károly (scanzen) Instagram posztjában fedeztük fel:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

aka nak (@scanzen) által megosztott bejegyzés

A koszorún mindösszesen ennyi szerepelt: Csá

Talán ennél többet nem is lehet mondani.

A szerző korábban a New York Times hasábjain és az Élet és Irodalom online felületén is elbúcsúzott Tarr Bélától. Illetve számos más barát, pályatárs is búcsút vett tőle korábban.

Fotó: Instagram / Nagy Attila Károly (scanzen)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén

Természetesen számos filmes szakember is tiszteletét teszi majd.

...

Tóth Krisztina csodálatos verssel búcsúzik Tarr Bélától

A friss költemény Tarr Béla szállóigévé vált mondatát is megidézi.

...

„Ki fog most mindent felrúgni?” – Így búcsúzott Tarr Bélától Krasznahorkai

Krasznahorkai Lászlót idézi a The New York Times.

Hírek
...

A Nobel-díjas Olga Tokarczuk odavan ezért a magyar regényért

...

Egy szakadék szélén álló könyvtárból mentik a könyveket az olasz tűzoltók

...

Magyarul is érkezik az Ízek, imák, szerelmek írójának gondolatébresztő memoárja

...

Kihátrált a német kiadója Noam Chomsky mögül az Epstein-ügy miatt

...

Tarr Bélától még New Yorkban is elbúcsúznak

...

Visky András német fordítója fontos díjat kaphat Lipcsében

Olvass!
...

Egy szabadságért küzdő szobrász, aki váratlanul belehalt a bánatába – Olvass bele Juan Gabriel Vásquez regényébe!

„A francia száműzetésben élő kolumbiai szobrászművész, Feliza Bursztyn múlt pénteken, január 8-án este negyed 11-kor, egy párizsi étteremben belehalt a bánatba”

...

Meg lehet-e bocsátani a ruandai népirtást? – Olvass bele a rapperből lett író díjnyertes regényébe!

Részlet a Zsakaranda című regényből.

...

„Szerinted a mi osztályunkban mindenki zsidó?” – Olvass bele Vámos Miklós új regényébe!

Mitől lesz valaki zsidó? Erre a kérdésre keresi a választ Vámos Miklós legújabb regényének hőse.

Bodor Ádám: Egy művésznek nem árt, ha egy kicsit különc

Bodor Ádám: Egy művésznek nem árt, ha egy kicsit különc

Bodor Ádám interjúban mesélt Berlinben szerzett élményeiről, Esterházyhoz fűződő viszonyáról és a fordítás kérdéseiről.

Szerzőink

Fiala Borcsa
Fiala Borcsa

Kecskés Karina: A mesék megerősítenek benne, hogy nem vagy egyedül a problémáddal

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Tótfalusi Ágnes a 70 éves Houellebecq-ről: A látszat ellenére minden regénye a szeretetről szól