Nemzetközi szinten hónapok óta vitáznak a könyvszakmában arról, mennyire hasznosak vagy szükségesek az angolul „blurb”-nek nevezett, a könyvek borítóján megjelenő, pár mondatos szerzői ajánlások. Rebecca Makkai írónő például kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó több ilyet írni, mert ez a plusz feladat a saját munkája rovására megy.
Akik a könyvkiadásban annyira nem jártasak, azok R. F. Kuang Sárga című kötetében találkozhattak azzal a gyakorlattal, hogy a kiadók az új szerzőik megjelenés előtt álló köteteit megküldik a kiadóhoz tartozó népszerű íróknak, hogy a nevükkel segítsék a kezdők indulását, és rövid ajánlást írjanak a könyvről, ami aztán majd felkerül a borítóra.
Megterhelő és felesleges
Sokan szinte kötelességüknek érzik ezt a fajta támogatást, hiszen a gesztus általában kölcsönös. De a felkérés érkezhet magától a szerzőtől is – ha ismerik egymást, ha nem.
A szerzők régóta fogalmaznak meg ellenérzéseket ezzel a gyakorlattal szemben, a mostani vitát azonban Rebecca Makkai egy decemberi posztja indította el. A Lenne pár kérdésem szerzője bejelentette, hogy a következő két évben szünetet tart az ilyen ajánlások írásában. Döntését azzal indokolta, hogy
a kéziratok olvasása és ajánlások készítése már több időt vett igénybe, mint amit a saját művei írására,
illetve az ehhez szükséges olvasásra fordított, és egész egyszerűen úgy érzi, nem éri meg a befektetett energia.
„Idén ősszel heti 5-10 ilyen megkeresést kaptam, és biztos vagyok benne, hogy vannak, akikhez sokkal több érkezik – írta Makkai. – Úgy vélem, fontos, hogy az írók ezt megértsék, amikor elküldik nekünk a műveiket."
Tehetség helyett összeköttetés
Erre reagálva a Simon & Schuster kiadó egyik szerkesztője is kifejezte kétségeit, és felvetette, hogy az ajánlások valójában nem használnak, hanem ártanak a könyvszakmának. Elvégre a kiadói munka célja az kellene legyen, hogy a lehető legmagasabb minőségben készítsenek könyveket. Ehhez idő kell, az ajánlások vadászata és megírása pedig nem a legjobb felhasználása ennek az időnek. Kiemelte azt is, hogy ez a műfaj inkább annak bizonyítására szolgál, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak, nem pedig a tehetség vagy a minőség fokmérője.
Így a kiadó úgy döntött, hogy a továbbiakban nem kötelezi a szerzőit arra, hogy ajánlásokat adjanak le a készülő könyvekhez. Igaz, azt is hozzátették, hogy ez nem azt jelenti, ha mégis jönnek ajánlások, azokat ne tennék rá a borítókra, vagy hogy a kiadó ne kérhetne be ezentúl ilyen szövegeket. Hogy ez a gyakorlatban pontosan hogy néz majd ki, arról többet egyelőre nem közöltek. Viszont úgy látszik, a változással felértékelődhetnek a könyvkritikákat publikáló oldalak, hiszen ezek szerzőit lehet idézni.
A kezdő szerzők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az ajánlók ellen általában a már befutott, stabil olvasótáborral rendelkező pályatársak emelik fel a szavukat, akiknek már valóban nem sokat számítanak ezek a lelkesítő mondatok. Az ismeretlen vagy kevésbé ismert alkotók viszont profitálnak belőle, rájuk eleve általában kevesebb marketingköltség is jut.
A kérdés valójában az, hogy az olvasónak tényleg számít-e,
hogy milyen ismert szerzők adták a nevüket mintegy garanciaként egy-egy új könyvhöz, és hogy a rajongók tömegesen ráfordulnak-e csak azért, mert a kedvenc írójuk írt hozzá ajánlást.
A hatás valószínűleg inkább a szakmán belül érezhető: a díjak zsűrijei vagy az irodalomkritikusok esetleg több figyelmet szentelnek a megfelelő ajánlásokkal rendelkező köteteknek, ahogy a könyvesboltok is kiemelt helyen szerepeltetik ezeket.
Forrás: Vox.com
