Kölcsönözz nagymamát, hogy könyvtárba mehess!

Kölcsönözz nagymamát, hogy könyvtárba mehess!

A tapolcai Wass Albert Könyvtár talpraesett és a közösség számára is előremutató megoldást talált ki, hogy a gyerekek akkor is könyvtárba tudjanak menni, ha a szüleik éppen nem érnek rá.

sa | 2021. május 07. |

A lezárások utáni nyitás egyik aktuális szabályozása azt írja elő, hogy moziba, színházba, értterembe vagy akár könyvtárba a 18 éven aluliak csak olyan felnőtt kísérővel mehetnek be, akinek van védettségi igazolványa.

Erre válaszul a tapolcai Wass Albert Könyvtár kedden felhívást tett közzé a Facebook-oldalán, miszerint gyakorlatilag elindítják a nagyikölcsönző szolgáltatásukat. Azaz hétköznap (keddtől péntekig) 14 és 18 óra között a kiskorú könyvtárlátogatókat a Tapolcai Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező önkéntes nagyijai kísérik az intézménybe, számolt be az akcióról a 82nullanulla

A lapnak telefonon a könyvtár igazgatója, Dr. Décsey Sándor azt mesélte, hogy a nyitáskor azzal szembesültek, hogy több 18 év alatti tagjuk is érkezett, aki szeretett volna kölcsönözni vagy könyvet visszavinni, de mivel nem volt velük felnőtt, a jogszabály miatt nem mehettek be az épületbe. 

Ugyanez a jogszabály viszont nem írja elő, hogy a felnőtt kísérő csak hozzátartozó lehet, ezért az igazgató még aznap este felvette a kapcsolatot a Tapolcai Nőklubbal, hogy a segítségüket kérje. “Hétfő estére már meg is szerveztük az egész folyamatot.

A mai naptól a Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező tagjai, akik jellemzően nyugdíjas hölgyek, kétóránkénti váltással vállalták, hogy a könyvtárhoz egyedül érkező fiatalkorúakat elkísérgetik az épületen belül.

Így pedig végre használhatják a gyerekek a számukra létrehozott gyerekkönyvtárat. Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy létszámú és jól működő civil szervezettel dolgozhatunk együtt” - Dr. Décsey Sándor.

(Kiemelt kép forrása: Pixabay)

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A Diákvárosba kerülhet az Országos Széchényi Könyvtár új épülete is

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új, 21. századi igényeknek megfelelő épületét is a Diákvárosban húzná fel Demeter Szilárd – írta a Népszava.

...
Hírek

Henrik Ibsennek állít emléket ez a lélegzetelállító norvég könyvtár

Ibsen szülővárosában, a norvég Skienben új könyvtárat álmodtak meg, a lenyűgöző épülettel ráadásul a drámaíró előtt tisztelegnek.

...
Nagy

„Minden könyvtár jó könyvtár, feltéve, hogy egyetlen Jane Austen kötet sincs benne” [zsebró]

Az elmúlt hetekben rengeteg szó esett a klasszikusokról, a női szerzők és irodalmi nőalakok helyzetéről. Megnéztük, mit tud ma mondani az egyik leghíresebb női író, Jane Austen.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.

...

Visky András: A valóságot a fikció és a képzelet révén ismerjük meg

...

Ha beérek Zalába, veszek egy nagy levegőt - itthon vagyok [SÁNTAKUTYA]

...

Robert Capa: magyar fotósból lett a világ szeme [PODCAST]

...

Simon Márton: A Polaroidok sikere után hirtelen más lettem, mint aki voltam [Visszapillantó]

...

Boldizsár Ildikó: A történetmondás eltűnése is okozza, hogy már nem vagyunk alázatosak a természettel [Analógia]

A hét könyve
Kritika
Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját
...
Nagy

Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja

„…egy pillanatra az őz jutott szembe, mert hiszen mégiscsak az őz okozta a galibát, az őz, amely az autó reflektorának fénycsóvájában hirtelenjében torzszülöttnek és vámpírnak látszott lenni, és amely hosszan nézett rám, egészen addig, míg félre nem kaptam a kormányt...” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a kilencedik rész.

...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

Szerzőink

...
Vass Norbert

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

...
Ruff Orsolya

Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás

...
Vass Norbert

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás

A francia Rébecca Dautremer gyerekeknek szóló könyveket és olyan klasszikusokat is illusztrál, mint az Egerek és emberek vagy a Cyrano. A Pestext Fesztivál vendégeként járt Budapesten, mi pedig családi indíttatásról, egy elrontott gyerekkori rajzról, a vizuális utalások elrejtéséről, és az illusztráció meg a szöveg kapcsolatáról beszélgettünk vele.

...
Gyerekirodalom

A titokzatos gombáktól a krillekig [Könyvesblokk]

Szeptemberi Könyvesblokkunkban ezúttal a gyerekeknek (és szüleiknek) kedvezünk: válogatásunkban ismeretterjesztő kötetet, akciódús meseregényt és zseblámpás könyvet ajánlunk.

...
Gyerekirodalom

Réz András regényében egy ördögi figura mozgatja a háttérből a szálakat

A Lukrécia papucsai című ifjúsági regényben épp a legjobbak buknak meg természettudományból, a pótvizsgára készülő csapat ráadásul furcsábbnál furcsább kalandokba keveredik. És ezekben valahogy mindig a helyettesítő tanár keze van. Olvass bele!

Hírek
...
Hírek

Rendkívüli kötelékek és kihűlő kapcsolatok – tíz izgalmas világirodalmi megjelenés a Könyvfesztiválon

...
Hírek

Tízezer Borbély Szilárd-kötetet kapnak ajándékba a diákok

...
Beleolvasó

A Kádár-kor és a rendszerváltás évei elevenednek meg Jánossy Lajos új regényében

...
Hírek

Jo Nesbø: Hemingway elavult írónak tűnik

...
Hírek

Ingyenesen böngészhető az Arcanum a Könyvfesztivál ideje alatt

...
Beleolvasó

Ali Smith-nél két testvér próbálja túlélni a legrosszabb időket

...
Nagy

Kollár Árpád: Remekül elférünk egymásban és egymás mellett

...
Hírek

Krasznahorkai regénye francia irodalmi díjra esélyes

...
Hírek

Az Amazon végleg kivezeti a MOBI-t

Olvass!
...
Beleolvasó

Ali Smith-nél két testvér próbálja túlélni a legrosszabb időket

Az Évszak-kvartett befejező részében a skót író ismét jelenünk legégetőbb kérdéseit vizsgálja, miközben a világ lassan karanténba zárul. Olvass bele a Nyárba!

...
Beleolvasó

A gazdag kisvárosban a barátság látszata mögött gyilkos indulatok fortyognak

Jeneva Rose regénye egy amerikai kisvárosba vezet: Buckhead a drága autók, hatalmas házak és álságos barátságok helye. Az itt élő nők közül vajon ki lesz elég okos ahhoz, hogy túlélje Buckheadet - és ki végzi holtan? Olvass bele!

...
Beleolvasó

Egy sorsszerű találkozás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első magyar jógaiskola

Az első magyar jógaiskola története az indiai Madrászból és a Haich család balatonvilágosi villájából indul. A jómódú családból származó Erzsébet és az indiai Yesudian történetét Kertész Edina írta meg. Olvass bele!