Két kiemelkedő regény Kapu Tibor űrmissziójához

Két kiemelkedő regény Kapu Tibor űrmissziójához

Farkas Bertalan után kijutott a következő magyar a világűrbe. Kapu Tibort és társait többszöri elhalasztás után végre sikeresen kilőtték a világűrbe, jelenleg is úton vannak a Nemzetközi Űrállomás felé. A hírhez könyveket ajánlunk.

sza | 2025. június 25. |

Június 25-én reggel 8.32-kor Kapu Tibor magyar űrhajós három társával együtt elindult a világűrbe, céljuk a Nemzetközi Űrállomás. Még 2024 májusában derült ki, hogy Kapu Tibor gépészmérnök lehet a következő magyar űrhajós, akit 240 jelentkező közül választottak ki. A korábban autóiparban dolgozó Kapu ezekben a percekben is a rakétán ül, hamarosan megkezdheti kutatásait az Űrállomáson.

Az űrhajós komoly és hosszú kiképzésen vett részt, a fizikai teszteken és tudományos felméréseken túl űrdinamikai- és pilótakiképzést is kapott. A kilövést eredetileg 2024-re tervezték, de többszöri elhalasztás következtében ez idén nyárra tolódott. A legutóbbi időpont június 9-re szólt, de a kedvezőtlen időjárás és egy újonnan felfedezett szivárgás miatt újból el kellett tolni a missziót.

Kapu főleg orvostudományi, űrélettani, gyógyszerkutatási és növénytermeszéti kísérleteket fog végezni.

Mellette három másik űrhajós vesz részt a programban, egy amerikai, egy indiai és egy lengyel. A misszió megvalósulása érdekében tartalékosokat is kijelöltek, ez a magyarok esetében Cserényi Gyulát jelenti, aki ugyanazon a képzésen vett részt, mint Kapu. A továbbiakban a földön dolgozó támogató csapat vezetője lesz.

A kilövésről videó is készült:

Ha minden jól megy, csütörtök délután 13 óra körül érhetnek fel a Nemzetközi Űrállomásra.

A hírhez könyveket is ajánlunk, amiben az űrhajósok kalandos és kusza munkáját ismerhetjük meg (Samantha Harvey kötete Kapu Tiborék missziójához hasonló történetet mesél el).

Andy Weir: A marsi

Andy Weir
A marsi
Ford. Rusznyák Csaba, Fumax. 2024, 358 oldal

Egy modernkori Robinson Crusoe történet, ami talán nincs is olyan messze a mi valóságunktól, ahogy gondolnánk.

Mark Watney, a talpraesett és eszes űrhajós az elsők között érkezik a Mars felszínére, de egy véletlen folytán hat nap helyett egy egész évet kell eltöltenie a vörös bolygón.

Fordulatos és szórakoztató történet a túlélésről és kitartásról. A marsi, ami egyébként egy blogról indult, a 2010-es évek egyik kiemelkedő sci-fi regénye volt, filmfeldolgozás is készült belőle.

Samantha Harvey: Orbital (Bolygó a pályán)

Samantha Harvey
Orbital
Vintage Books, 2024, 136 oldal.

Bár még nem jelent meg magyarul Samantha Harvey tavalyi Booker-díjas regénye, az Orbital (magyarul Bolygó a pályán) egy, Kapu Tiborék misszójához hasonló történetet mesél el. A regény hat asztronauta egy napját követi végig a Nemzetközi Űrállomáson.

A Covid-inspirálta történet fő témái a bezártság és szeparáció, ugyanis ennek a hat embernek nagyon össze kell szoknia ahhoz, hogy együtt tudjanak dolgozni egy olyan kietlen helyen, mint a világűr.

A könyvet a külföldi kritikusok és olvasók is nagyon szeretik, magyarul várhatóan az év második felében jelenik majd meg az Európa Kiadó gondozásában.

(telex)

Fotó: Youtube

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A marsi után Andy Weir A Hail Mary-küldetésben is elveszejt bennünket a világűrben

Andy Weir előző két regényében megjártuk a Marsot és a Holdat, a szerző legújabb kötete pedig még távolabbra invitál. A Hail Mary-küldetésben a megszokott tudományos alaposságával és humorával mesél arról, hogy válsághelyzetben az ember hogyan nőhet túl önmagán.

...

A világűrbe csak a gazdagok, a szerencsések és a katonák jutnak ki

...

„Mégis minek?” – forrnak az indulatok Katy Perryék űrutazása miatt

Űrben játszódó könyveket ajánlunk a hír mellé.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

„Éreztem a fájdalmat, és felkiáltottam": Salman Rushdie felidézte az ellene elkövetett merényletet

...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

Listák&könyvek
...

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

...

Rémeket rejt a magyar vidék – 5 hátborzongató könyv

...

6 könyv a balatoni történetek rajongóinak

Olvass!
...

Se a Krisztus, se nagyapa testét nem lehet kimosni a rákból – Olvass bele Szekrényes Miklós kötetébe!

Felnőni nem egyszerű, főleg azért, mert sokszor bántóan hétköznapi dolgokkal kell szembenézni. 

...

„A barátnőd, a cimborád, a nőd vagy bármi, amit csak szeretnél”: Olvass bele Frida Kahlo szerelmes leveleibe!

Magyarul először olvasható válogatás a festőművész szerelmes leveleiből.

...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!