Űrben játszódó regény az idei Booker-díjas

Űrben játszódó regény az idei Booker-díjas

Samantha Harvey brit író nyerte az idei Booker-díjat. Itthon még kevésbé ismert, de az angolok már a díj előtt is imádták.

sza | 2024. november 13. |

Samantha Harvey nyerte a 2024-es Booker-díjat az Orbital című regényével. A történet hat asztronauta egy napján keresztül mesél természetről, emberi sorsról és összetartozásról. A könyv eladása az egekben, a zsűri is odavan érte.

Történet a bezártságról

Az Orbital hat asztronauta egy napját követi végig, ahogyan a Nemzetközi Űrállomáson a mindennapi emberi életről, a távolságról és a világ sorsáról gondolkoznak. A könyv fő témája a bezártság és a szeparáció, amire nagy hatással volt a Covid-járvány, Harvey egy korábbi rádióinterjúban maga is kiemelte, hogy a lezárások alatt született meg a könyv.

„Hat emberről írok, akik össze vannak zárva egy fémdobozba.

Úgy éreztem, hogy van itt valami hasonló azzal, ahogyan a lezárásokban éreztük magunkat, hogy nem tudsz megszökni attól, akivel össze vagy zárva, és nem juthatsz el ahhoz, akivel lenni szeretnél”

– mondta Harvey a könyv kapcsán.

A zsűri és az olvasók is szeretik

A könyv már a díjat megelőzően is nagyon sikereket ért el, jelenleg is a brit eladási listák tetején szerepel, és már több eladott példánya van, mint az elmúlt három év győzteseinek összesen. Sőt Harvey már korábban, a 2009-es debütáló regényével is felkerült a díj hosszúlistájára, akkor viszont nem nyert.

Harvey a díj kapcsán azt mondta, azoknak ajánlja a regényt, akik a Föld érdekében szólalnak fel, és munkájukkal a béke eléréséért dolgoznak. Bár a kötet írása közben többször felmerült benne, hogy kit érdekelne egy kisvárosi nő kitalált története hat űrhajósról, amikor vannak emberek, akik ezt tapasztalatból is el tudják mesélni.

Ezért többször is úgy érezte, hogy nincs joga megírni.

Edmund de Waal, a zsűri elnöke úgy nyilatkozott a könyvről, hogy „egy könyv egy sebzett világról”. Majd hozzátette, hogy a zsűri egyöntetűen elismerte a könyv szépségét és ambícióját, és különösen tetszett nekik az elbeszélés líraisága.

A több rövidlistás jelölt Percival Everett (James), Rachel Kushner (Creation Lake), Anne Michaels (Held), Yael van der Wouden (The Safekeep) és Charlotte Wood (Stone Yard Devotion) voltak.

Bár Harvey-nak magyarul eddig csak egy regénye jelent meg Nyugati szél címmel, a díj miatt reméljük, hamarosan érkezik az Orbital fordítása is.

(BBC)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nehéz újrakezdések és nőtörténetek a Booker rövidlistáján

A 2024-es Booker-díj zsűrije bejelentette az idei rövidlistát. Mutatjuk, melyik hat könyv maradt versenyben abból a 156, 2023 októbere és 2024 szeptembere között megjelent kötetből, amely versenybe szállt az egyik legfontosabb irodalmi elismerésért.

...

Ezeket a fantasy és sci-fi könyveket tedd a fa alá karácsonykor 

Beléptünk az ünnepi időszakba, a hétvégén már advent első vasárnapja lesz. Tematikus könyvajánló sorozatunkban a karácsonyi készülődésben szeretnénk segíteni. Első alkalommal spekulatív irodalmi újdonságokat gyűjtöttünk.

...

Martyna Bunda: Ahhoz, hogy kiszabaduljunk az ördögi körből, el kell kezdenünk érezni

A lengyel íróval, Martyna Bundával az Őszi Margó alatt beszélgettünk női nézőpontról, szimbólumokról és a rejtélyes kasubokról.

TAVASZI MARGÓ
...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve. 

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.

Ha ezt olvasod, már késő, a remény helyett csak megtorlás maradt – Fehér Renátó regényéről

Ha ezt olvasod, már késő, a remény helyett csak megtorlás maradt – Fehér Renátó regényéről

Nincs más lehetőséged, el kell olvasnod, kíváncsi vagy. Kíváncsi vagy, miért akar valaki megölni ennyi embert, és ezért miért te vagy a hibás. Fehér Renátó A merénylők fénykora a hét könyve.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Hírek
...

Megható előzetest kapott az ember-polip fura barátságáról szóló Netflix-adaptáció

...

Grandiózus előzetes érkezett Az éhezők viadala: Az aratás hajnalához

...

Majdnem ellopták Margaret Atwood kéziratát

...

Megvannak az első Somlyó György Műfordítói Díj döntősei

...

Felfedte valódi kilétét a The Housemaid szerzője

...

Ralph Fiennes ezt a színésznőt látná Voldemort szerepében az új Harry Potter-sorozatban