Jeff Bezos távozik az Amazon éléről

Jeff Bezos távozik az Amazon éléről

Mérföldkőhöz érkezett az Amazon, az alapító-cégvezető Jeff Bezos ugyanis közölte, hogy kiszáll a vállalat-irányításból.

ro | 2021. február 03. |

Amikor Jeff Bezos 1994-ben megalapította az Amazon nevű online könyvkereskedelmi cégét, állítása szerint a leggyakrabban a következő kérdést kapta meg: "Mi az az internet?" Az Amazon az azóta eltelt évtizedekben már nemcsak könyvet, hanem gyakorlatilag mindent árul, nettó árbevétele a tavalyi negyedik negyedévben meghaladta a 125 milliárd dollárt, a profitja az előző évhez képest több mint 7 milliárd dollárt tett ki.

Bezos tehát egy birodalmat épített fel, és ennek a vállalati behemótnak az irányítását adja át - az év folyamán fokozatosan - másnak, egészen pontosan az 53 éves Andy Jassynek, aki a cégen belül eddig a felhőszolgáltatásokért felelt. Az átadás-átvétel tényleges várhatóan júliusban történik majd meg.

Az 57 éves Bezos jelenleg a világ egyik leggazdagabb embere, személyes vagyona 188 milliárd dollárra tehető, energiáit pedig ezentúl "új termékekre és kezdeményezésekre" kívánja fordítani. Unatkozni biztosan nem fog, hiszen az övé például a Washington Post (melyet még 2013-ban vásárolt meg), és eddig már több mint évi egymilliárd dollárt költött űrutazási cégére, a Blue Originre.

Forrás: NYTimes

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bestsellerszerzők és az Amazon is tiltakoznak egy kalózoldal ellen

Számos bestsellerszerző az Amazonnal együtt pert indított egy kalózoldal ellen, amelyen hamis ekönyveket lehet kedvezményesen letölteni. A portál nem is árul zsákbamacskát, egyszerűen csak a világ egyik legnagyobb kalózoldalaként hirdeti magát. Most azonban jogi lépésekre számíthatnak az okozott gazdasági károk miatt.

...

Az Amazon szerint ezek voltak a karanténidőszak kedvencei

Mese, thriller és listakönyv is szerepel azon a 10-es listán, amelyen az Amazon a karantén legnépszerűbb köteteit szedte össze.

...

Tévésorozatot forgat az Amazon A föld alatti vasútból

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.

Kiemeltek
...

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Mit jelent az anya halála az Esterházy-életműben? Sipos Balázs esszéje.

...

Bakó Sára: Mindannyiunknak kell idén elengednie olyan könyvet, amiért fájni fog a szíve

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj előzsűrijének tagjait, ezúttal Bakó Sárát.

...

„A terveim végére értem, amit tudtam, elvégeztem” – a Könyves Magazin dokumentumfilmje Nádas Péterről

A 83 éves korában elhunyt Nádas Péterre emlékezünk.

Polc

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Ebben a partiumi faluban nyolc nap alatt szabadul el a pokol: Olvass bele a Sok ördögök című regénybe!

...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

...

Amikor nem a vízhiány pusztít – így lett még aktuálisabb Tara Menon cunamiról szóló regénye

...