Harry Potter varázspálcájára is lehet licitálni Londonban

Ritka Harry Potter-kötetre is lehet licitálni Londonban idén novemberben: a Harry Potter és a bölcsek köve első, keményfedeles kiadása az előzetes becslés szerint akár 150 ezer fontért, azaz 68 millió forintért is új gazdára találhat majd az árverésen – írja az MTI.

Könyves Magazin | 2022. szeptember 27. |

Az aukción, amelyet november 3. és 6. között rendeznek meg London belvárosában, a BAFTA székházában, mások mellett a regényből készült, 2001-ben bemutatott film egyik fontos kellékére, Harry (Daniel Radcliffe) varázspálcájára is lehet majd licitálni – ez a becslés szerint akár 30 ezer fontot, azaz mostani árfolyamon közel 14 millió forintot is megérhet egy gyűjtőnek.

A Dracót játszó Tom Felton memoárt írt a Harry Potter-forgatások alatti évekről
A Dracót játszó Tom Felton memoárt írt a Harry Potter-forgatások alatti évekről

Ősszel jelenik meg Tom Felton memoárja, amelyben a Harry Potter-filmekben eltöltött évekre emlékezik vissza a színész.

Tovább olvasok

Az árverést szervező, tévés és filmes relikviákkal foglalkozó Propstore vállalat több mint 1500 tételt készül eladni, összesen mintegy 11 millió font (5 milliárd forint) becsült áron.

Alan Rickman felhívta Rowlingot a forgatás előtt, hogy többet tudjon meg Pitonról

Részletet közölt Alan Rickman naplójából a The Guardian. A feljegyzésekből kiderül, hogyan élte meg a legendás színész a 2000-es években a Harry Potter-filmek forgatását, hogy mit gondolt a politikáról, illetve a színésztársairól, például Daniel Radcliffe-ről.

Tovább olvasok

A tételek jó része nem a Harry Potter-univerzumhoz kapcsolódik majd: Christopher Reeve 1978-tól 1987-ig viselt Superman jelmezéért 250-500 ezer font (113-227 millió forint) közötti árat várnak, a Dave Prowse Darth Vader-jelmezéhez járó kesztyű pedig a becslések szerint 150-250 ezer fontos (68-113 millió forint) áron kelhet majd el, de számos más film kellékei, köztük James Bond- és Gladiátor-relikviák is szerepelnek a kínálatban.

20 éve láthattuk a mozikban az elsőt, 10 éve az utolsót - Adaptációs különbségek a Harry Potter-univerzumban
20 éve láthattuk a mozikban az elsőt, 10 éve az utolsót - Adaptációs különbségek a Harry Potter-univerzumban

A karantén éve nagyszerű lehetőség volt arra, hogy újra elővegyem a Harry Potter- könyveimet, és minden elolvasott kötet után megnézzem az abból készült filmadaptációt is. Most a legfontosabb különbségeket gyűjtöttük egybe a 20. évfordulóra.

Tovább olvasok

A Harry Potter magyarországi kiadásának történetéről ebben a cikkünkben írtunk, portrénkat J.K. Rowlingról itt találjátok, a varázspálcákról szóló mágikus gyorstalpalónkat pedig ITT. 

(MTI)

Hírlevél feliratkozás

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Átnevezik Harry Potter kedvenc sportját, a kviddicset

Új nevet adnak a varázslóvilág legnépszerűbb sportjának, amelyben Harry Potter kimagaslóan tehetséges volt: a kviddicset a muglik ezentúl quadballnak hívják – írta Deadline.

...

Nosztalgiázós lett a Harry Potter-különkiadás, de sok kulisszatitkot megtudunk belőle

„Titokzatos dolog az idő” – mondja Albus Dumbledore a Harry Potter és az azkabani fogolyban. A Visszatérés Roxfortba, amely az első Harry Potter-film bemutatásának huszadik évfordulójára készült, valódi időutazás, megható találkozásokkal és izgalmas kulissszatitkokkal. 

...

20 éve láthattuk a mozikban az elsőt, 10 éve az utolsót - Adaptációs különbségek a Harry Potter-univerzumban

A karantén éve nagyszerű lehetőség volt arra, hogy újra elővegyem a Harry Potter- könyveimet, és minden elolvasott kötet után megnézzem az abból készült filmadaptációt is. Most a legfontosabb különbségeket gyűjtöttük egybe a 20. évfordulóra.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

Jó szívvel ajánljuk
Zöld
A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve
...
Zöld

A Microsoft-vezér szerint bármi szabad préda, ami a netre felkerül

A Microsoft AI csoportjának vezetője sommás véleményt fogalmazott meg az internetes szerzői jogokról. Egy interjúban azt mondta, szerinte bármi, amit a felhasználók közzétesznek a weben, az bárki számára szabadon másolható és továbbgondolható.

Gyerekirodalom
...

Egy mesekönyv, amiben a zöldségek a főszereplők – olvass bele! 

Megjelent Bakó Eszter Zöldségmesék című kötete. 

...

Mi történne a pumafiúval, ha nem lennének barátai? Itt van a Woodwalkers ifjúsági fantasy új része! 

Olvass bele!

...

Ha tetszett a Véletlenül írtam egy könyvet, olvass bele ebbe a norvég ifjúsági regénybe!

Részlet Ingeborg Arcola regényéből.

SZÓRAKOZÁS
...

Letiltások és beszólogatások – írók, akik a nyilvánosság előtt vesztek össze hírességekkel

Donald Trump, Lena Dunham és J. K. Rowling sem úszta meg a szájkaratét.

...

James Bondra Martini és nők helyett gyereknevelés vár

James Bondból tanár lesz. 

...

Így készült Bruce Springsteen legsötétebb albuma: megérkezett az első előzetes!

A lemez dalait gótikus novellák ihlették.