Meghalt Böszörményi Gyula

Meghalt Böszörményi Gyula

sa | 2022. július 01. |

Böszörményi Gyula József Attila-díjas író a magyar ifjúsági irodalom kiemelkedő alakja volt, aki Gergő-sorozatával és az Ambrózy báró-kötetekkel meghódította az olvasókat. Az ifjúsági könyvek mellett írt sci-fi és fantasy regényeket, novellákat, gyakran merített a mitológiai és népmesei hagyományból.

Kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg, ami miatt mozgássérült lett, és egészségügyi gyermekotthonban élt. Kamaszkorában kezdett írni, a nyolcvanas évektől jelentek meg cikkei és novellái például az Élet és Irodalomban, a Emberhalász, a Debreceni Napló, Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin közlésében. 1989-ben elvállalta az erdőkertesi Sci-fi és Fantasy Klub vezetését. 

Müller Péter Sziámi bátorította, hogy gyerekeknek kezdjen írni. Gergő és az álomfogók című meseregényével országos ismertséget szerzett, és 2003-ban elnyerte vele az Év Gyermekkönyve díjat és a Körtemuzsika-díjat is. 2007-ben József Attila-díjat kapott, 2016-ban Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták novella kategóriában.

Rádiós és televíziós munkákat is vállalt, dolgozott például az Űrgammák és a Barátok közt forgatókönyvén is.

A Könyves Magazinnak adott interjújában mesélt az Álomfogó-univerzumról, és azt is elmondta, mit gondol az írásról:

"akiben van tehetség, annak nem kell íróiskola, csak sok jó könyv, papír és toll, valamint rengeteg hit és kitartás.

Akiben nincs tehetség, az hiába költ százezreket az íróiskolákra, sosem válik igazi íróvá, legfeljebb gyorsan feledhető betűgyárossá."

"Nem féltem a Gutenberg-galaxist!" - Interjú Böszörményi Gyulával
Tovább olvasok

2022. június 29-én hunyt el 57 évesen, gyászjelentését a családja osztotta meg pénteken a közösségi médiában.

(kép forrása: Ambrózy báró esetei Facebook-oldal)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Hírek
...

Botrány Amerikában: AI-gyanú miatt visszavontak egy horrorregényt

...

Itt alkotott a „vajbokájú” Esterházy Péter – videó

...

Szabó T. Anna az év írónője a Glamour-gálán

...

Ezek most a legjobb gyerekkönyvek: kiosztották a HUBBY-díjakat

...

Fehér Béla utolsó regénye egy őrült autóversenyről szól

...

Kis formátumban nagy ötletek: elsőkötetes szerzőket támogat a chapbook-pályázat

Kiemeltek
...

Az Ulysses egy irodalmi trip, ami függővé tesz, és megtanít olvasni

Ha eddig a polcon porosodott a kötet, ideje belemerülnötök, jó lesz.

...

Lehet szerethető az öregedés? 5 könyvet ajánlunk Oravecz Imre Alkonynaplója mellé

Hogyan jelenik meg az öregedés témája az irodalomban? 5 olvasnivalót ajánlunk a hét könyve mellé.

...

Krusovszky Dénes: Nem a kiszámíthatóság felé halad a világ

Krusovszky Dénes legújabb kötetének bemutatóján az idegenségről és a változó világról is szó esett.

A hét könyve
Kritika
A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról
Szécsi Noémi: Az anyák nem kuriózumok többé a művészetben

Szécsi Noémi: Az anyák nem kuriózumok többé a művészetben

Miért kellett választaniuk a nőknek az anyaság és művészet között? Szécsi Noémi művészettörténeti esszéjéből kiderül.

Hazug politika, orosz–ukrán háború, eltussolt ügyek – Olvass bele Dorosz Dávid thrillerébe!

Hazug politika, orosz–ukrán háború, eltussolt ügyek – Olvass bele Dorosz Dávid thrillerébe!

Dorosz Dávid második regénye tükröt tart egy országnak, ahol a politika egyre aggasztóbb irányokat vesz. Részlet.

Szerzőink

Szécsi Noémi
Szécsi Noémi

Szécsi Noémi: Az anyák nem kuriózumok többé a művészetben

Bakó Sára
Bakó Sára

Lehet szerethető az öregedés? 5 könyvet ajánlunk Oravecz Imre Alkonynaplója mellé