Bödőcs visszatért és Nemdigitális Szigetet alapított

Bödőcs visszatért és Nemdigitális Szigetet alapított

Bödőcs Tibor stílusosan jelentette be, hogy véget ért az alkotói szabadsága. 

sza | 2025. szeptember 12. |

Bödőcs Tibor visszatér az alkotói szabadságáról, már az év végén újra láthatjuk fellépni. A humorista tavaly december végén jelentette be, hogy előre nem látható időre alkotói szabadságra vonul, hosszú hónapokig nem is lépett fel. Vajon egy új könyvön is dolgozott ez idő alatt?

Bödőcs Tibor
Prímszámok hóesésben
Helikon, 2023, 178 oldal.

Bődöcs stand-up fellépőként kezdte a karrierjét a 2000-es évek közepén. Az első könyve 2017-ben jelent meg Addig se iszik címen, ami hatalmas siker lett, sőt a Libri irodalmi közönségdíjat is elnyerte az azt követő évben, ekkor interjút is készítettünk vele. De azután sem vett tétlenkedett: 2019-ben megírta a Meg se kínáltak című regényt, amit aztán később a Mulat a manézs és a Prímszámok hóesésben című kötetek követtek. Nemrég a filmkészítésbe is belevágott.

Nemdigitális Bödőcs Tibor Sziget

„Én, Bödőcs Tibor, a mai napon megalapítom a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.). Szigetem független, ironikus és kritikus lesz, egy hely, ahol zavartalanul elmondhatom a véleményemet. A véleményemet mindenki meghallgathatja a saját szigetén, senkinek sem kell vele egyetértenie. Véleményem kialakításában minden és mindenki befolyásol majd. Befolyásolni fog a múltam, a jelenem, a családom, a barátaim, a rosszakaróim, könyvek, cikkek, zenék, filmek, plakátok, járókelők, a rozsdás falevelek, a kátyúk, a Hold mozgása, az éj csillagainak ragyogása, haláltudatom, élni akarásom és a Wikipédia, meg amit még megiszok” – jelentette be visszatérését szellemes, politikai áthallásokkal átitatott posztjában.

Egyértelmű, hogy az elmúlt hónapok esetében nem is annyira a pihenésről szóltak, hanem az alapanyagban tobzódó magyar politika szemlézésében. Várhatóan az év végi fellépései is ezeket a témákat dolgozzák majd fel.

Új könyvről egyelőre nincs hír, de a szabadság bejelentésekor arról posztolt, hogy még talán ír is valamit. Így könnyen lehet, hogy a következő hónapokban valami ehhez hasonlót is láthatunk tőle.

Fotó: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Hagyjatok már békében megdögleni!” – Bödőcs Tibor kisfilmjén nem nevetünk

Még kínunkban sem nagyon nevetünk Bödőcs Tibor új rövidfilmjén.

...

Bödőcs szipogó kérvényezője sosem nyúlt le uniós forrásokat

Örkényi groteszket és gogoli abszurdot idéző videó készült Bödőcs Tibor Magántüsszentés című írása alapján.

...

Ilyen, amikor Bödőcsnél bazilikát kap a megrendelő nyári konyha helyett

Gróf Balázs készített animációt Bödőcs Tibor legújabb könyvének egyik jelenetéből, Mucsi Zoltán és Scherer Péter közreműködésével.

Hírek
...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.