Bocsánatot kért az amerikai író, visszavonják a könyvét

Bocsánatot kért az amerikai író, visszavonják a könyvét

Az amerikai Scribner visszahívja a könyvesboltokból Alice Sebold Lucky című életrajzi regényét, miután felmentették azt a férfit, akit az írónő korábban a megerőszakolójaként azonosított.

ro | 2021. december 02. |

Anthony Broadwatert 1982-ben ítélték el Alice Sebold megerőszakolásáért, 16 évet töltött börtönben. Ugyanakkor az eset felülvizsgálata után, melyet azért indítottak, mert súlyos aggályok merültek fel a letartóztatás és a tárgyalás miatt, felmentették a férfit.

Broadwater mostani felmentése után Sebold bocsánatot kért, és azt írta közleményében, hogy 1982-ben igazságot, nem pedig igazságtalanságot szeretett volna elérni. Az pedig végképp nem volt a célja, hogy egy fiatalember életét jóvátehetetlenül megváltoztassa egy olyan bűncselekmény, amely az övét megváltoztatta. Anthony Broadwater megkönnyebbüléssel fogadta a bocsánatkérést, és bár továbbra is fájdalmas számára, hogy annak idején igazságtalanul ítélték el, azt írta, a bocsánatkérés segíteni fog neki abban, hogy megbékéljen a történtekkel.

Alice Sebold annak idején a Luckyban írta meg a megerőszakolásának és a bírósági tárgyalásnak a történetét: a regény egymillió példányban ment el, és elindította a nő írói karrierjét.

Sebold kiadója mindenesetre a fejlemények fényében egyelőre visszavonja a Luckyt a boltok polcairól, és a Scribner munkatársai az íróval együtt most azon dolgoznak, hogyan lehetne módosítani az abban foglaltakat. Korábban szó volt róla, hogy film is készül a Luckyból, de most ez is kútba esett. Az egyik producernek amúgy kulcsszerepe volt a mostani felülvizsgálatban, mivel az előkészítés során több ellentmondásra felfigyelt, majd egy magánnyomozót fogadott, hogy tisztázzák a kérdéseket, ez pedig utóbb az ügy jogi felülvizsgálatához vezetett.

Forrás: Guardian, Variety

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vandálokat ítélt olvasásra egy virginiai bíróság

...

A legfelsőbb bíróság is közkincsnek tekinti Sherlock Holmest

...

A Google Books mellé állt az amerikai bíróság

Hírek
...

Nyáry Krisztián: Az AI nem tud megírni egy jó krimit

...

Lackfi János új válogatáskötettel ünnepli az 55. születésnapját

...

Magyarul is érkezik Fredrik Backman legújabb bestsellere

...

Megérkezett a Heated Rivalry hetero verziója

...

Bödőcs Tibor ajánlja a Sátántangót: A történet rosszul kezdődik, és szörnyen végződik

...

Netflix-sorozatként éled újra az Édentől keletre – kijött az első előzetes

Polc

Megölnéd a szomszéd nénit egy nagyobb lakásért? - Fehér Gáspár regényéről

...

Milyen egy magyar arisztokrata család hanyatlása egy fiatal svájci író szemével? - Nelio Biedermann sikerkönyvéről

...

Ha ezt olvasod, már késő, a remény helyett csak megtorlás maradt – Fehér Renátó regényéről

...

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

...