A YouTube-nak köszönhetjük a legkönnyfakasztóbb tiniregényt?

.konyvesblog. | 2015. május 04. |

 

John Green legutóbbi videójában a filmes adaptációkról osztja meg gondolatait

Nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassalak vagy oktassalak titeket, nem azért vagyok itt, hogy hízelegjek nektek. Azért vagyok itt, hogy megrémisszelek benneteket – kezdte beszédét John Green a YouTube éves Brandcast rendezvényén, amelyen egyebek között azt ecsetelte, hogy az írói sikereiben mekkora szerepet játszott a videómegosztó.

John Green első regénye 2005-ben jelent meg, egy hónappal azt megelőzően, hogy az író feltöltötte volna első videóját a YouTube-ra. Ez az Alaska nyomában című regénye volt, amely elég jó kritikákat kapott, díjat is nyert, az első évben pedig szerény 8 ezer példányt értékesítettek belőle. Tíz évvel később a Csillagainkban a hiba 161 egymást követő héten szerepelt a New York Times bestseller-listáján, a könyvből készült film pedig világszerte több mint 300 millió dollárt hozott a konyhára.

„Két könyv, két gyökeresen más eredmény. Hogyan történhetett meg ez?” – teszi fel a kérdést Green, aki persze siet leszögezni azt is, hogy a Csillagainkban a hiba sikerét több tényezőre vezeti vissza, mégis egészen biztos abban, hogy azt nem érhette volna el a YouTube nélkül. Az író ugyanis a testvérével, Hankkel 2007 januárjában kezdte el VlogBrothers elnevezésű videóblog-sorozatát (itt a beköszöntőjük), amellyel azóta is rendszeresen jelentkeznek.

John Green szerint a projekttel egy olyan rajongói bázist sikerült kiépíteniük, amely nemcsak a videóblogot követi figyelemmel, de rendszeresen adakoznak jótékony célokra is: az általuk alapított Project for Awesome tavaly például 1,2 millió dollárt gyűjtött össze. A közösség támogatásával azonban olyan oktatási célokat szolgáló csatornákat is beindíthattak, mint a SciShow és a Crash Course, melyeket ma már több ezer iskolában használnak szerte a világon.

Kapcsolódó cikkek:

Szerelem kemoterápia idején

Fiatalok, szerelmesek, rákosak

John Green imádja, ha sminkelik

Szerelmem, a nindzsának öltözött lány

Green azt állítja, hogy mindezt anélkül érték el a fivérével, hogy különösebb figyelmet fordítottak volna a reklámozásra. Persze vannak olyan videóik, melyek esetében fontos volt az alaposan felépített kampány, de az író azt mondja, hogy az online közösségek közül többet, illetve a kedvenc online tartalmai nagy részét a hirdetők igazából nem sokra becsülik. Ezért ezen tartalmak előállítóinak más úton-módon kell érvényesülniük; van, akinek a közösségi finanszírozás vagy a non-profit szervezetek támogatása jön be, a lényeg, hogy ne függjenek a hirdetőktől.

Green nem ért egyet a károgókkal, akik azt állítják, hogy a mai fiatalokat magukon kívül senki és semmi nem érdekli. Szerinte a fiatalok éppen hogy olyan világot építenek ki, melynek keretein belül nem csak nézhetik az ott előállított tartalmakat, hanem egyben részeseivé is válhatnak annak a közösségnek, melynek tagjai hatást gyakorolnak a szélesebb értelemben vett kultúrára. Green ezen személyek közé sorolta Esther Earlt is, aki a Csillagainkban a hiba történetét inspirálta (mi is írtunk róla itt). Green állítása szerint ettől a lánytól tanulta meg azt, hogy a fogyatékkal élőket nem a fogyatékosságuk határozza meg, életük és szerelmeik pedig ugyanolyan fontosak és összetettek és jelentőségteljesek, mint bárki másé, és hogy rövidre szabott életük – Esther mindössze 16 volt, amikor 2010-ben meghalt – igenis gazdag élet lehet. John Green szerint a YouTube-közösség nélkül nem ismerte volna meg Esthert, és így nem is lett volna, aki megihlesse a regényét.

Az író azt is mondta, hogy nem érdekli, hányan nézik meg vagy olvassák el azt, amit előállít. Ami viszont számít neki, hogy hányan szeretik azt, amit csinál. Ezt pedig sokkal nehezebb mérni. Green szerint az sem baj, ha valaki simán csak a figyelmet ideig-óráig lekötő szórakoztatásra megy rá és ilyen tartalmat állít elő az interneten, ezzel viszont elveszíti annak a lehetőségét, hogy kapcsolatot építsen ki egy olyan fiatal generációval, amely nem pusztán szórakozni akar, hanem részese is akar lenni egy közösségnek.

Forrás: HuffPost