Egy 12 éves fiú levelet írt, hogy olvasójegye lehessen az OSZK-ban

Egy 12 éves fiú levelet írt, hogy olvasójegye lehessen az OSZK-ban

Levélben fordult az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójához, Rózsa Dávidhoz a 12 éves Sárközi Ármin, és azt kérte, hogy olvasójeggyel beengedjék az ország első számú könyvárába. 

ko | 2023. július 12. |

Azért kellett ehhez engedélyt kérnie, mert a szabályzat szerint csak a 16. életévüket betöltött személyek kaphatnak olvasójegyet, és csak ők kölcsönözhetnek az állományból, adta hírül a Qubit. A kisfiú levelében megfogalmazta, hogy

  • szerinte fontos, hogy a gyerekek is olvashassanak és tanulhassanak,
  • a tudományos könyvekből kevés van, és épp ezeket tárolják az OSZK-ban,
  • bár beengedik a könyvtárba, ő nem nézelődni, hanem kölcsönözni szeretne.

Az igazgatóhoz levélben forduló Ármin nem hétköznapi fiú, egyaránt érdekli a matematika, a történelem, az agykutatás, a mesterséges intelligencia és a programozás, valamint a factology.hu blog szerkesztője is. “Tudok programozni C++-ban, JavaScript-ben, HTML-ben, CSS-ben, Python-ban es Java-ban is kicsit, érdekel a logikai programozás (competitive programming) és a weboldalkészítés” – írja részletes levelében.

A könyvtár igazgatója pozitívan fogadta a 12 éves kis olvasó kérését, aki hamarosan egy olvasójegy elégedett birtokosa lehet, így tudományos blogját további anyagokkal gazdagíthatja majd. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Több mint 50 új digitális corvinamásolattal gazdagodott tavaly az OSZK

A corvinák hamarosan elérhetőek lesznek az  Országos Széchényi Könyvtár corvinahonlapján, a corvina.hu-n.

...

Az OSZK elkezdi archiválni a kárpátaljai magyar digitális tartalmakat

Az Országos Széchényi Könyvtár elkezdte összegyűjteni és archiválni Kárpátalja magyar vagy magyar vonatkozású internetes tartalmait. A munkához az olvasók segítségét is kérik.

...

Már kutyával is látogatható néhány magyar könyvtár

Több könyvtár lett kutyabarát az elmúlt években Magyarországon. Melyikbe viheted magaddal négylábú kedvencedet?

Hírek
...

Hogyan mondható el a középkorúság története? – Jövőre érkezik az új Grecsó-kötet!

...

Barnás Ferenc regénye megjelent angolul

...

2025-ben ezek voltak Barack Obama kedvenc könyvei

...

„Több mint egy milliót buktam” – Grecsó Krisztián a pályája elejéről mesélt

Kiemeltek
...

Egy kisváros, ami még az öngyilkosokból is hasznot húz és meglincseli a hősét

Kritika Gerard Donovan regényéről.

...

„A klímaaggodalom egy teljesen racionális reakció” – interjú Solveig Roepstorff dán pszichológussal

Mennyire számítanak a kis lépések, ha a klímaváltozásról van szó? Solveig Roepstorff pszichológus elárulja.

...

Mágneses terek – a szlovák Lukaš Cabala könyvéről

Lukaš Cabala Emlékszel majd Trencsénre? című regényéből kedvet kapsz megnézni a várost.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

A norvég írót gyermektelenségről, az élet elpazarlásáról és jövőbeli terveiről is kérdeztük. Interjú.