Tóth Krisztina: Taki [Egy kiállítás képe]

Tóth Krisztina: Taki [Egy kiállítás képe]

Egy kép, egy befogadó, aki történetesen író. A műalkotás hat, inspirál, beindít vagyis nem hagy nyugodni. A Ludwig Múzeum és a Könyves Magazin folytatja Egy kiállítás képe című sorozatát, amelyben az írók és költők egy-egy műalkotást kapnak meglepetésszerűen, mert kíváncsiak vagyunk, mit hoznak ki belőlük a képek. Milyen kapcsolat alakul ki kép és nyelv között? El lehet mesélni, mit látnak a befogadók a műveken? Tóth Krisztina írása Oláh Mara Óvoda című műve alapján készült. A sorozat a Ludwig Múzeum Időgép című kiállításához kapcsolódik.

Könyves Magazin |

Tóth Krisztina: Taki

Tudom, hogy anyunak kéne segíteni, de inkább bent maradok a szobában. A kisautókat rendezgetem sorba. Van, amelyiknek hiányzik a kereke, az ezüstszürke mercinek meg kiesett az egyik ajtaja. Nem emlékszem, mikor törhetett el, mindig úgy vigyáztam rá.

Régen, mielőtt a matchboxos polc elkészült, az ágyneműtartóban volt a kocsik helye. A mélygarázsban aludtak, ahogy kiskoromban mondtam. Később megkaptam ezt a polcot, akkor felköltöztek oda. Este, ha a másik szobában égett a lámpa, az ajtón beszűrődő fénycsík éppen erre a polcra esett. A színváltós lamborghini volt a kedvencem. Ha meleg víz alá tettem, megváltozott a színe, zöldből narancssárgára váltott.

Anyu azt mondja, ma be akarja fejezni a pakolást. Bezsákolta apu összes holmiját, és elviszi őket a szegényeknek. Kéri, hogy segítsek neki levinni az autóig, mert túl nehéz a zsák. Vonszoljuk a lépcsőházban, nekem is nehéz, félek, hogy kiszakad a fekete nejlon. Nem hiszem, hogy apu kopott kabátjait még bárki felvenné. Cigi szagúak és öregesek, de anyu azt mondja, hogy a szegényeknek jók lesznek. Azt mondja, hogy aki fázik, az nem válogat, meg hogy ezek még igazi, meleg kabátok, amiket gyapjúszövetből csináltak.

Apu agyvérzésben halt meg, ennek már négy hónapja. Csak most jutottunk el oda, hogy összeszedjük a ruhákat. Anyu szeretné kitapétázni a kisszobát és átalakítani gardróbbá. Mindig is vágyott egy gardróbszobára, ami mindent elnyel. Azt tervezgeti, hogy oda állítja majd be a létrát, és csináltat egy külön szekrényt a takarítószereknek is. 

A takarítószerek mindig is a vécében voltak, amióta az eszemet tudom, ott volt a helyük. A vödörnek is. Gardróbszoba helyett nagyszekrény meg kisszekrény volt. A nagyban tartottuk a ruhákat, oda el is lehetett bújni. Sokszor bemásztam az aljába. A kicsiben volt az ágynemű huzatok és a terítők helye.

Anyu lecsapja a csomagtartó fedelét és megsimogatja az arcomat. Azt mondja, pakoljam csak zacskókba fent, ami még maradt, nemsokára jön majd vissza. Kérdezem, mi az a nemsokára, de csak a vállát vonogatja. Hamarosan, feleli beszálláskor, amint letette ezeket a zsákokat. Hoz majd pizzát hazafelé, meg sült tejbegrízt, ha kérek. Kérek, bólogatok, és bizonytalanul nézek a kocsi után.

Visszamegyek a lakásba, csend van. Apu holmijai szanaszét hevernek a földön. Kopott zoknik, elszürkült alsógatyák. Ülök a földön, szórakozottan beteszek ezt-azt egy nejlonszatyorba, de a rendetlenség nem oszlik. Ott vannak még a nyakkendők is egy halomban, meg a mellények. Anyu elvihette volna azokat is, nemsokára jön a tél. Összehajtogatom a mellényeket, és előttem van apám, amint reggelente a tükör előtt nyakkendőjét igazgatja. Idétlen egy ruhadarab ez a mellény: rajta kívül soha, senkit nem láttam, aki ilyet viselt volna.

Visszamegyek a régi szobámba, az autókat rendezgetem. Odakint szürkülni kezd, baljós árnyékot vett a mellettünk álló ház sárga oldalára az ecetfa. Gyerekkoromban féltem az árnyékától, egy sárkány pikkelyei rajzolódtak ki a vakolaton az utcalámpa fényétől. Sokszor sírtam este az ágyamban, ha visszaküldtek a szobámba és nem nyithattam ki résnyire az ajtót. Nem szeretem a sötétet.

Ilyenkor mindig rettentően sajnáltam magam. Olyan érzés volt, mint amikor én voltam az utolsó az óvodában. Mint amikor anyu késett, és én ott ültem az ügyeletes csoportban a radiátor mellett a kiszéken, és bámultam a bejáratot.

Sötétedik, mozdulatlanul ülök és nézem az ecetfát. A zoknikról a másik szobában lassan el is felejtkezem. Ülök a földön, korog a gyomrom. 

Anyám nem jön, pedig már sötét van. Kigyullad a lenti utcalámpa, bevilágít a függönyön át a szobába. Lehet, hogy anyám karambolozott. Lehet, hogy túlságosan megpakoltuk a kocsit. Nem látott ki hátul, és nekiment valaminek. Meghalt, és soha többé nem jön haza. 

Lehet, hogy teljesen árva vagyok, nincs már anyám sem. Mozdulni se tudok, nézem az ecetfát. Három sötét ág rajzolódik a tűzfalra, már késő este van. Ülve arrébb araszolok, kihúzom a bal oldali fiókot a régi ágyam alatt. Itt van a taki, régen mindig vele aludtam el. A szélén van egy kirojtosodott címke, a mutatóujjammal azt birizgáltam, a taki sarkával pedig az orromat dörzsöltem. Ez mindig segített. 

Éhes vagyok, nem jöttek értem. Hideg a padló. Szorongatom a takit, keresem a régi szagát, de csak valami furcsa, idegen illatot érzek. Anyám biztos kimosta ezt is, mert fél a molyoktól.

Elmegyek a nagyszekrényig, kinyitom az ajtaját. Ez legalább a régi, ismerős szag. Bemászom, behajtom az ajtót és próbálok elhelyezkedni. Felhúzom a lábamat, fogom a takit, és lehunyom a szememet. Össze kell kuporodnom a ruhák alatt, hogy valahogy elférjek. Hallom, hogy kint pittyeg a mobilom, de nincs erőm kimászni. Pedig meg kéne néznem a maileket, mert holnap tárgyalásom lesz. Negyvenhat éves vagyok, a takinak kellemetlenül erős öblítő illata van. Talán Lenor. Beszűrődik az utca távoli hangja ide, a szekrénybe is. Vaksötét van. Senki se jön értem, hogy hazavigyen. Itt felejtettek.

IDŐGÉP. ÚJ VÁLOGATÁS A LUDWIG MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

2020. AUGUSZTUS 20. – 2023. JANUÁR 1.

Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást. További infók>>

Oláh Mara: Óvoda, 1971 (1998)
olaj, farost
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
© [a szerzői jog tulajdonosa]

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Egy kiállítás képe

Grecsó Krisztián: Hommage [Egy kiállítás képe]

Folytatódik a Ludwig Múzeummal közös sorozatunk, az Egy kiállítás képe. Grecsó Krisztián írása Morley Malcom Lóversenypálya című képére készült. 

...
Egy kiállítás képe

Háy János: Ablak [Egy kiállítás képe]

Egy kép, egy befogadó, aki történetesen író. A műalkotás hat, inspirál, beindít vagyis nem hagy nyugodni. A Ludwig Múzeum és a Könyves Magazin folytatja Egy kiállítás képe című sorozatát, amelyben az írók és költők egy-egy műalkotást kapnak meglepetésszerűen, mert kíváncsiak vagyunk, mit hoznak ki belőlük a képek. Milyen kapcsolat alakul ki kép és nyelv között? El lehet mesélni, mit látnak a befogadók a műveken? Háy János írása David Hockney Ellenfény francia stílusban című műve alapján készült. A sorozat a Ludwig Múzeum Időgép című kiállításához kapcsolódik.

...
Egy kiállítás képe

Sirokai Mátyás: Emlékmű egy emlékműnek [Egy kiállítás képe]

Egy kép, egy befogadó, aki történetesen író. Sirokai Mátyás írása Csákány István Talpra állítás című műve alapján készült.

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

A Mozgókép 2024 legjobb könyve: a film akkor is forog, ha nácik diktálnak és táborokból hozzák a statisztákat

Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

...

„Eldöntöttem: ősszel, aki ott lesz, ott lesz, én ezt elkezdem!” – Kiss Heni szülővé válásának útja