Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre

“A színpadon 25 ezer emberrel szeretkezem, aztán egyedül megyek haza” - 80 éves lenne Janis Joplin
A színpadon és azon kívül is újraírta a férfiak uralta rockzenében a nőkre vonatkozó szabályokat. A bluest pedig olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelte, mint előtte és talán utána senki. Könyvek hírek mellé.

Henri Gonzo: Füstölt az agyam, le akarta kötni magát
Képekről, telefonos mappákról, karibi hagyományról, családi hatásokról és tengerről kérdeztük az énekes-dalszerzőt. Az első keresztény dal eléneklésétől az inszomnián át a Fran Palermón át a magyar dalszövegírás nehézségéig mindenről beszélgettünk Henri Gonzóval az a.dal.szöveg podcastsorozat új adásában.

Kollár-Klemencz László: Írni az utolsó pillanatig lehet
„Azt hiszem, a novellákban és a regényekben messzebbre juthatok, mint a popzenén keresztül” – mondja Kollár-Klemencz László, aki nemrég új lemezt rögzített kamarazenekarával, hamarosan pedig megint prózaírásba fog majd a tervek szerint. Interjú.

A mondatokban kószálás szabadsága – Kollár-Klemencz László
A húsz éve működő együttesét idén elbúcsúztató, a kamarazenekarával nemrég új lemezt rögzítő Kollár-Klemencz László a Pest megyei Újhartyánból hozta számos témáját ‒ a hit fontosságát, a kisközösségek megtartó erejét és a vidéki abszurdokat is. A településről, ahol a felmenői éltek, akiknek az Öreg Banda című, 2021-ben megjelent csodaszép rock and roll-családregényben írta meg a csodákkal átszőtt mindennapjait.

Laár András nem hajlandó gyűlölködni, szerinte ez is a belső szabadság része
A Laáramlás című kötetben Laár András pályája és élettörténete tárul fel anekdoták, izgalmas történetek formájában: bepillantást nyerhetünk a sokoldalú művész gyermek- és ifjúkorába, a KFT zenekar indulásába, Galla Miklóssal való barátságának históriájába vagy akár a buddhizmushoz fűződő kapcsolatába. A szerzővel a könyv megírásáról, a költészetről, a gyűlöletmentes életről, a valóság és látszat viszonyáról, a Karinthy-gyűrű sorsáról és a belső szabadságról beszélgettünk.

“Irigylik a semmit, meg a papírkoronát” - Beton.Hofi - BAGIRA
Beton.Hofi rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és Playbania című lemeze egy új folytonosságot indított el a magyar könnyűzenében. Léte ugyanúgy posztmodern, mint a szcénájának többi előadója. Az egyetlen hagyomány, amit tetten érhetünk nála, az a nyilvánossággal járó viszontagságok feldolgozásának nehézsége. Elsőre, felületileg talán még nem is ismerhető fel, de a BAGIRA című dal egy ilyen olvasatot váj az egyes ember lelkébe.

Mi lehet a közös hat különböző jazzrajongóban - Fekete Ernőtől Szalóki Ágiig?
Náray Erika színművész, énekes Jazzrajongók című sorozatának legutóbbi hat része már meghallgatható online a Müpa podcastjei között.

Pajor Tamás: A létezés egészével foglalkozom
„Nem zenésznek, hanem a zenét az előadóművészet és a költészet szolgálatába állító alkotónak tartom inkább magam” – mondja Pajor Tamás dalszerző, prédikátor, performer, metafizikai munkás. Beszélgettünk szemmel rögzített akkordokról, az igazi földalattiságról és a ritmusról, ami belső támasztékot ad, szóba került az alaki sejtelem, a folyamatos keletkezés és a konstruktív kritikán nyugvó családi tűzgyűrű is, továbbá a talentumokról szóló példabeszéd.

„Egy ügynök, aki feldob” – Pajor Tamás
„Nem vagyok Frank Zappa, nem vagyok Franz Kafka / budai srác vagyok, bejárok Franzstadtba” – suttogja A keskeny úton című szerzeményében Pajor Tamás, aki a foglalkozását firtató kérdésemre dalszerzőként, prédikátorként, performerként, metafizikai munkásként és talpas gondolkodóként írja körül magát. Hívhatnánk persze szózenésznek is, hiszen a stand-upból, versből és a slam poetryből egy nyomokban Rejtő és Bereményi világára is emlékeztető, viszont csak rá jellemző előadói nyelvet alkotott.