A Nebraska Bruce Springsteen tán legsötétebb, de mindenképpen a legmeglepőbb lemeze. Különös, hogy éppen az 1980-ban megjelent, slágerekkel teli, a rajongók által imádott és a kritikusok által is agyondicsért The River, illetve az 1984-ben kiadott ‒ és számára az addigiaknál is nagyobb sikereket hozó ‒ Born in the U.S.A. között rögzítette a dalait. A két csúcslemez fénytörésében még inkább kitetszik, hogy a négysávos magnóval felvett hatodik album mennyire nyers, mennyire zsigeri darab. Bruce Springsteen mégis ezt tartja ma már a legfontosabb művének, amely nélkül ‒ amint arról Warren Zanesnek is mesél ‒ nem érthetjük meg őt teljesen.
A Nebraska dalai zömmel hétköznapi munkásokat állítanak elénk, akiknek különböző kihívásokkal kell szembenézniük, talajt vesztenek, de Springsteen misfitekről, bűnözőkről, valamint gyilkosokról is énekel ezen a lemezen. Nem csoda, hogy William Ruhlmann zenekritikus úgy jellemezte a Nebraskát, mint „az egyik legnehezebb albumot, amelyet egy sztár nagy lemezkiadónál valaha megjelentetett”.
Springsteen arról korábban is sokat beszélt, hogy a lemezen szereplő sztorikat részben Howard Zinn A People's History of the United States című könyve ihlette, és arról is nyilatkozott már, hogy fontosak voltak neki az album munkálatai alatt Flannery O'Connor szövegei, Warren Zanes könyvében azonban a korábbiaknál mélyrehatóbban meséli el a déli gótika egyik legfontosabb szerzőjéhez, az 1972-ben posztumusz National Book Award elismerésben részesült szerzőhöz való kötődésének részleteit.
A Nebraska pontos történelmi pillanata bizonytalan, a lemez nagy része azonban ‒ ahogy Springsteen rávilágít ‒ a saját gyermekkorában, a fekete-fehér ötvenes években játszódik. Épp úgy, mint Flannery O’Connor történeteinek java. Közösek kettejük ír gyökerei, és közös a katolicizmusuk is, amelyről O’Connor azt írja: „Manapság a keresztény hitük fényénél látó íróknak a legélesebb a szemük a groteszk, a perverz és az elfogadhatatlan iránt. A keresztény író visszataszító torzulásokat lát a modern életben, s nehézsége abból fakad, hogy ezeket ténylegesen torzulásnak tüntesse fel egy olyan közönség előtt, amely hozzá van szokva ahhoz, hogy természetesnek lássa azokat”.
Az író Minden összefut, illetve Alig akad ma egy jó ember című, magyarul is olvasható novellagyűjteményeihez nagyon hasonló, nem ritkán erőszakos karaktereket ismerhetünk meg a Nebraska dalaiban is. Springsteen arról mesél a Deliver Me from Nowhere lapjain, hogy a menedzsere, Barbara Downey adta a kezébe O’Connor Összegyűjtött történeteit, éppen azelőtt, hogy nekifogott volna a Nebraska munkálatainak. És hozzáteszi, hogy Terrence Malick Sivár vidék című filmje mellett kétségkívül a fiatalon elhunyt szerző munkái tették rá a legnagyobb hatást akkoriban. Ahogy O’Connor karakterei, úgy a Nebraskán feltűnő alakok sem túlságosan szerethetők, viszont éppen rettenetességük, gonoszságuk miatt igazán élők, plasztikusak.
Toby D'Anna úgy jellemzi Flannery O'Connor novelláit, mint „pislákoló fényeket az átható sötétség pillanataiban”. Bruce Springsteen Nebraska című lemeze nagyon hasonló sötétet jár körül líraian. És – a címével ellentétben ‒ a Reason to Believe című záródal sem túl reményteli. Ahogy O’Connor, úgy Bruce Springsteen is az amerikai élet csendes őrületéből alkotott monumentálisat. Érdemes tehát úgy újrahallgatnunk a Nebraska című albumot, hogy összeolvassuk az Alig akad ma egy jó ember novelláival.
Forrás: lithub, discogs.com
Nyitókép: Wikipedia
