Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre

Olivia Harris fotóalbuma megmutatja, hogyan éltünk az első hullám alatt
Olivia Harris fotós megörökítette, hogyan változott az életformánk a pandémia hatására. Az első lezárások alatt, az Egyesült Királyságban készültek a képek, amelyek most albumba rendezve megjelentek.

Rózsa Dávid: Magyarország könyvtárai kreatív módon reagálnak a veszélyhelyzetre
A járványhelyzet okozta ideiglenes lezárások időszakában kreatív megoldásokkal, technológiai innovációkkal jutottak el olvasóikhoz a hazai könyvtárak. Többek között erről mesélt Rózsa Dávid, aki tavaly március óta az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója. Interjú.

A világ népességének harmada többet olvasott 2020-ban, mint az előző évben
Izgalmas adatokat közölt a KSH arról, hogy miként alakult a tavalyi évben a könyvkiadás, valamint hogy az olvasási szokások hogyan változtak a pandémia hatására

A pandémia ellenére is megugrottak a könyveladások az Egyesült Királyságban 2020-ban
A Publishers Association legfrissebb adatai szerint főként a szépirodalom és a hangoskönyvek teljesítettek jól, a könyvesboltok bezárása ellenére is 7%-kal tudtak nőni az eladások 2019-hez képest.

Ray Bradbury és az utolsó nagy világjárvány
Ray Bradbury a 2000-es évek elején teljesen le volt döbbenve, hogy a világ kulturális emlékezetéből teljesen kihullott a spanyolnátha-járvány. Ő sosem felejtette el, hiszen a családját is számos veszteség érte.
5 könyv a karanténban töltött évünkről
Egy éve már, hogy az életünk maga lett a valóra vált disztópia. A koronavírus-járvány sok változást hozott magával ebben az időszakban, a karanténban töltött hónapok pedig az irodalomra is hatással voltak. Most öt olyan kötetet ajánlunk, amely a covid nélkül nem született volna meg.

Amanda Gorman az első költő, aki felléphetett a Super Bowlon
A pandémia hőseiről szól Amanda Gorman új verse, amelyet a Super Bowlon mondott el tegnap este.
Amerikában és az Egyesült Királyságban is nőttek a könyveladások tavaly
2020 kemény év volt, amit a könyvpiac és a független könyvesboltok is megszenvedtek, ennek tükrében meglepő, hogy egy friss felmérés szerint 2020 végére Nagy-Britanniában és az USA-ban is növekedést tapasztaltak a könyveladásokban.