Jövőre jön Bill Gates memorája

Jövőre jön Bill Gates memorája

Source Code: My Beginnings (Forráskód: A kezdetek) Bill Gates ifjúkori küzdelmeiről is beszámol majd.

hhz | 2024. június 05. |

1975-ben járunk. A mindössze húszéves Bill Gates otthagyja a Harvardot. Nem sokkal később pedig barátjával, Paul Allennel létrehozza a programot, amit a világ Microsoftként ismert meg.

A világhírű üzletember és filantróp színre lépése mára már legendának számít – na de mi vezetett ahhoz, hogy az ifjú Gates otthagyja az egyetemet, és egy rizikós vállalkozásba vágjon? Erről szól a februárban megjelenő Source Code

Egy eredettörténet

A hírt Gates jelentette be személyes blogján:

„Húszas éveim óta élek a nyilvánosság előtt, az azt megelőző életem azonban kevésbé ismert – írta. – Az évek során gyakran kérdeztek a neveltetésemről, a harvardi évekről és a cég létrehozásáról. Rájöttem, hogy az embereket érdekelheti az utam és mindaz, ami befolyásolta.”

A könyv az ifjúkori küzdelmekre is kitér: Gates visszaemlékszik a gyerekkorára, mikor úgy érezte, képtelen beilleszkedni, a kamaszkor forrongó éveire és konfliktusaira a szüleivel, a fájdalomra, amit egy hozzá közel álló ember elvesztése felett érzett, valamint arra is, miért rúgták ki majdnem az egyetemről.

„Arról is beszámolok majd, hogy

mit jelentett otthagyni a Harvardot egy olyan iparág kedvéért, ami ekkor még nem is igazán létezett.”

„A memoár lapjain azoknak az embereknek a történetét is bemutatom, akik hittek bennem, támogattak, és segítettek, hogy furcsaságaimból erősségekket faragjak – ígéri Gates. – A Source Code az eredettörténetem, és alig várom, hogy mindenkivel megoszthassam.”

Kedves, bölcs és őszinte

A Penguin könyvkiadó a következőképp jellemezte a rábízott memoárt: „egy kedves, bölcs és őszinte önarckép korunk egyik legbefolyásosabb emberéről”.

A Source Code Gates ötödik könyve lesz. Az 1995-es The Road Ahead (Az előttünk álló út) Nathan Myhrvolddal és Peter Rinearsonnal közös elmélkedése a PC-forradalom következményeiről; ezt követte az 1999-es Üzlet @ gondolat sebességével, amit Collins Hemingwayjel írt az üzlet és a technológia kapcsolatáról.

2021-ben Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?, 2022-ben pedig How to Prevent the Next Pandemic? (Hogyan előzzük meg a következő pandémiát?) címmel jelentek meg könyvei.

Mióta 2014-ben lemondott a Microsoft elnöki pozíciójáról, Bill Gates elsősorban filantróp projektjeivel foglalkozik.

2000-ben alapították akkori feleségével, Melinda French Gatesszel a Bill & Melinda Gates Foundationt, a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb közegészségüggyel foglalkozó alapítványát.

2015-ben pedig Gates létrehozta a Breakthrough Energy nevű céget, amelynek célja a klímaválság elleni küzdelem a technológiai innováció felgyorsításával és a legújabb technológiák terjesztésével.

 

Nyitókép: Wikimédia, Penguin

(Guardian)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bill Gates a siker emberformáló erejéről és Afrikáról ajánl nyárra olvasnivalót

A techmilliárdos 2023 nyarára egy regényt és egy ismeretterjesztő kötetet is elolvastatna velünk, valamint megosztotta, most melyik sorozat tetszik neki és mit hallgat.

...

Bill Gates bemutatja a legnagyobb könyves kedvenceit

A Microsoft-alapító rendszeresen közzéteszi, mit olvasott vagy mit ajánl másoknak olvasni. Most viszonta kedvenceit szedte össze, függetlenül attól, hogy mikor olvasta el őket.

...

Bill Gates se mentené meg a Földet: a jövő egy techbilliárdos szemével / Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?

Bill Gates megírta könyvét, amiben saját kérdésére keresi a választ: Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? Fabók Márton energiaszakértővel beszélget Litkai Gergely.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Hírek
...

Elhunyt Bak Róbert kritikus, költő

...

Írói rezidenciaprogramot indítottunk Marokkóban – a Margó-díjas Tóth Marcsi az első vendég!

...

56-an jelentkeztek az idei Mastercard-Alkotótárs ösztöndíjra

...

„Megtalálta a tökéletes formát: a töredéket” – Visky András Kitelepítése Nemzetközi Irodalmi Díjat nyert Berlinben

...

Már éjfélkor lázasan várták Murakami legújabb regényét Tokióban

...

Lezárult a jelentkezés a 2026-os Margó-díjra: dupla annyi nevezés érkezett!

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Kolozsvár, férfiak és a kíváncsi diktatúra. Tompa Andrea Kiváló testek című új regénye a hét könyve.