Keresés

Keresési találatok „” Kifejezésre

Ha József Attiláról előkerül egy fotó, az rögtön eseményszámba megy

Ha József Attiláról előkerül egy fotó, az rögtön eseményszámba megy

József Attila fotói – vagy legalábbis egy részük – a magyar irodalomtörténet legjobban ismert fényképei. Pontosan tudjuk, hány kép készült a költőről, és ezt a gyűjteményt gazdagítja mostantól az a 90 évig lappangó hírlapi fotó, amelyre Illés Zoltán bukkant a napokban. De mit tud kiolvasni egy képből az irodalomtörténész, mennyire építette József Attila az imázsát, és vajon számítani lehet-e további, egyelőre lappangó fényképek felbukkanására? Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténészt a költő ikonográfiájáról kérdeztük.

90 évig lappangó tárgyalótermi fotó került elő József Attiláról

90 évig lappangó tárgyalótermi fotó került elő József Attiláról

Néhány napja feltűnést keltett egy állítólag József Attilát ábrázoló, eddig ismeretlen fotó, amelyről azóta kiderült, hogy nem a költő látható rajta. Illés Zoltán tanár ugyanakkor kutatásai során rábukkant egy, a szélesebb publikum előtt eddig nem ismert, ám valóban József Attilát ábrázoló fényképre. Az írása következik.

Tar Sándor a térképről leszorult helyek és emberek írója

Tar Sándor a térképről leszorult helyek és emberek írója

Tar Sándorról írt monográfiát Deczki Sarolta, akit az elesettek, a kiszolgáltatottak, a periféria írójaként is emlegetett szerző életéről és műveinek erőteljes hatásáról is kérdeztünk. 

N/ők is írtak - Hat női szerző, akinek helye lenne a kánonban

N/ők is írtak - Hat női szerző, akinek helye lenne a kánonban

N/ők is írtak című podcast-sorozatunkban olyan női írók és költők pályájáról beszélgettünk, akik még mindig nem nyerték el méltó helyüket a kánonban, pedig fontos műveket hagytak ránk. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával megvalósuló projektben összesen hat női szerző életműve volt a téma - most egy helyen megtaláljátok az összeset, ebben a cikkben ugyanis összegyűjtöttük mind a hat beszélgetést.

Fehér Klára egyszerre volt a mindennapok krónikása, egyszemélyes panasziroda és szocialista világjáró

Fehér Klára egyszerre volt a mindennapok krónikása, egyszemélyes panasziroda és szocialista világjáró

László Ferenc 33 irodalmi portrét és pályaképet villant fel Honi bestiárium című új könyvében. Akadnak közöttük "jelentős és elfeledett, jellemes és állhatatlan, reakciós és világforradalmár, népies és urbánus, imponáló életművet megalkotó és ma már jószerint olvashatatlan literátorok". Olvass bele!

Az Iskola a határon a kiábrándulás és beletörődés regénye

Az Iskola a határon a kiábrándulás és beletörődés regénye

Eredetileg 1959-ben jelent meg Ottlik Géza kultikus regénye, az Iskola a határon, amelyet augusztus végén adott ki ismét a Magvető. De miért vette vissza már a nyomdából a kézirat első változatát Ottlik, kinek a kritikájára hallgatott, és hogyan értékelték az első recenziók a könyvet? Az Arcanum segítségével utánajártunk.

Verscsíra lehet az előkerült József Attila-kézirat, a jelentősége nem nagy, állítják irodalomtörténészek

Verscsíra lehet az előkerült József Attila-kézirat, a jelentősége nem nagy, állítják irodalomtörténészek

Tverdota György, a József Attila Társaság elnöke reagált az előkerült kéziratra, kérdéseket vet fel a szöveggel és a szerelemmel kapcsolatban is.

Új József Attila-vers került elő, amit szerelmének, Editnek írt

Új József Attila-vers került elő, amit szerelmének, Editnek írt

A nyolcsoros verset analitikusának, Gyömrői Editnek írta a költő. 

Ifj. Lomnici szerint vékony Szerb Antal irodalomtörténete, a nyilasok betiltották volna

Ifj. Lomnici szerint vékony Szerb Antal irodalomtörténete, a nyilasok betiltották volna