Keresés

Luiz Schwarcz sikeres kiadót vezet Brazíliában, íróként viszont régóta igyekezett megtörni az apja személyét övező hallgatás falát. Depresszióról, apákról, a brazíliai magyar zsidó közösségről, valamint kedves könyveiről és zenéről is beszélgettünk vele. Interjú.

Andrés Neuman regénye egy család történetén keresztül bontja le a társadalmi tabuinkat gyászról, halálról, haldoklásról, a haldoklás kíséréséről. A Magunknak mondjuk provokatív és feszült, empatikus és sodró. Ez a hét könyve.

A francia Rébecca Dautremer gyerekeknek szóló könyveket és olyan klasszikusokat is illusztrál, mint az Egerek és emberek vagy a Cyrano. A Pestext Fesztivál vendégeként járt Budapesten, mi pedig családi indíttatásról, egy elrontott gyerekkori rajzról, a vizuális utalások elrejtéséről, és az illusztráció meg a szöveg kapcsolatáról beszélgettünk vele.

Nincs frankofón irodalmi szezon a legolvasottabb belga szerző, Amélie Nothomb új regénye nélkül - magyarul legutóbb az Első vér jelent meg tőle. Utóbbival diplomata édesapjának állít emléket, akinek a nevét az 1964-es stanleyville-i túszdráma kapcsán ismerhette meg a világ. Ez a hét könyve.

Minden gyerek életében meghatározó, ha már egészen kiskorban könyvek veszik körül - de vajon mik lehetnek a legelső mesék, amiket hallanak? Egy felmérés ennek járt utána.

Krusovszky Dénes új regénye látszólag mikronyomozások sorozata, valójában mégis egy fontos nemzedéki sebre nyomta megint az ujját. Már nem az a legsürgetőbb, hogy valaki menjen-e vagy maradjon, sokkal neuralgikusabb annak megválaszolása, hogy mihez kezdjen az egykori döntése következményeivel. A Levelek nélkül a hét könyve.

Interjú, tárca, rádió- és netnapló, nyilvánosan elmondott beszéd leirata – ennyiből is látszik, hogy műfajilag mennyire heterogén Nádasdy Ádám legújabb kötete, amely az elmúlt években itt-ott (folyóiratban, internetes oldalon, ünnepi kiadványban) megjelent írásai közül válogat. Bár történetei tűnhetnek szerteágazónak, valójában mégis arról mesélnek, milyen volt egy megváltozott, majd a változatlanságba (vagy változtathatatlanságba?) évtizedekre megdermedt, és megint később újból változni látszó országban felnőni.

A Sokszor nem halunk meg három nagy szakaszban meséli el a csecsemő, a kamasz és a felnőtt Nagy Matild történetét, aki egész életében – gyerekként, iskolásként és színésznőként is – azokat a fogódzókat keresi, amelyek segítségével megtalálhatja saját magát. Tompa Andreával az emlékezetnélküliségről, a titok kutathatóságáról, a háttérbe vesző Kolozsvárról és a kézírás fontosságáról is beszélgettünk.

Ai Weiwei a legismertebb kínai kortárs művész és aktivista, aki a saját és az apja életét 1000 év öröm és bánat című memoárjában írta meg. Jelenleg Portugáliában él, ott fogadta a Margó Irodalmi Fesztivál stábját, a róla szóló riportfilmet pedig május 11-én mutatják be a margitszigeti Kristályban.