Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre

Tompa Andrea hőse mindig otthonról tart haza
A Haza című regény hőse egy osztálytalálkozóra utazik a szülővárosába, a térben és időben történő visszaaraszolás ugyanakkor millió dillemmával szembesíti, melyek legfőbb tétje, hogy kiderüljön, hogy otthon tudjuk-e érezni magunkat az időszakos otthontalanságban.

Lehet egyszerre utálni a szexizmust és imádni a Beastie Boyst
A Beastie Boys zenekar azért maradt sikeres és maradt egyben, mert három örök barát csinálta. Ráadásul nemcsak a saját területükön, hanem azon túl is jókora nyomot hagytak A Beastie Boys Story alapja a 2018-as Beastie Boys Book, ami egyúttal nem más, mint a hét könyve!

Ilyen a válás utáni év egy férfi szemével
A válás és a vele járó gyász témáját dolgozza fel e a norvég Per Petterson regénye, amely egy férfi szemszögéből mutatja be a válás utáni hónapok embert próbáló, lelkileg rendkívül megterhelő időszakát. A Férfiak az én helyzetemben a hét könyve.

Erre a szerelemre még nem voltak szavak a 19. századi Amerikában
Egy barátság és egy ország történetét sűrítette a Végtelen napokba Sebastian Barry, aki különös hibrid – egyszerre líraian elemelt és hétköznapian durva – nyelvezettel mesél eszeveszett gyilkolásról és a mindent túlélő szerelemről. Ez a hét könyve.

A gyűlölet Amerika igazi ellensége
Mi történt volna, ha a negyvenes években egy náciszimpatizáns celebritást választanak Amerika elnökének? Philip Roth még a 2000-es évek elején elképzelte, az HBO pedig minisorozatot forgatott belőle. Az Összeesküvés Amerika ellen a hét könyve.

A hiányzó puzzledarabkán felsejlik egy horogkereszt
Marcel Beyer a Kaltenburgban nem a Nobel-díjas zoológus, Konrad Lorenz élettörténetét akarja felmondani, helyette sokkal inkább a hiányra és az el nem mondott részletekre fókuszál.

Nőnek lenni a leghátborzongatóbb élmény
Carmen Maria Machado könyve az elmúlt évek egyik legtöbb figyelmet érdemlő kisprózaválogatássá vált hazájában. Írásainak középpontjában mindvégig a speciálisan női élmények kerülnek terítékre sokszor naturalista, hátborzongató, vagy végtelenül szürreális módon. A hét könyve A női test és más összetevők.