Hiába figyelmeztetik a tudósok évtizedek óta a nyilvánosságot a klímaváltozás veszélyeire, igazi áttörés még nem történt. Forgács Bálint, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docense a Frontiers in Climate folyóiratban publikált tanulmányában ezt a patthelyzetet igyekezett feloldani azzal, hogy új elnevezéseket és fogalmakat javasol a jelenlegiek helyett.
Az átnevezés persze elsőre akár felületes megoldási javaslatnak is tűnhet, Forgács viszont azzal érvel, hogy ugyan a kutatók gyakran használnak metaforikus kifejezéseket, hogy kollégáik és a laikusok számára egyaránt érthetőbbé tegyék felfedezéseiket, azok, amiket most használunk, kifejezetten károsak.
Röviden azért, mert félreértéseket szülhetnek.
Az ELTE sajtóközleményében olvasható javaslatok alapján Forgács direktebb, radikálisabb, plasztikusabb elnevezéseket javasol a krízis érzékeltetésére.
Milyen metaforákat lenne hatékonyabb használni?
- „A leggyakoribb klímaváltozással kapcsolatos szavak közül több is pozitív érzelmi töltetű (meleg, zöld, környezetbarát), így nem ösztönöznek hatékonyan egy életveszélyes működésmód és ügymenet átalakítására. A pozitív töltetű „felmelegedés” helyett a kutató a »globális égés« vagy »túlforrósodás« szavakat javasolja.”
- „Szintén nem segítenek a megoldásban azok a kifejezések, amelyek kicsinyítik a fenyegetés mértékét, ilyen például a »klímasemlegesség« vagy a »nettó zéró kibocsátás«. Ezeket a lágyító kifejezéseket ráadásul gyakran olyan cégek használják előszeretettel, amelyek a káros kibocsátás jelentős hányadáért felelősek.”
- „A »katasztrófa«, »krízis«, »összeomlás« szavak mind passzív hangvételűek: tehetetlenséget sugallanak a természet erejével szemben. Az aktív hangvételű kifejezések ezzel szemben képesek lennének visszaadni nekünk a felelősségvállalás mellett a cselekvés lehetőségét is: érdemes lenne áttérnünk a »klímaöngyilkosság« vagy a »klímapusztítás« használatára, mert a saját viselkedésünk fölött kontrollal rendelkezünk.”
- Az egyik központi metafora az „üvegház”, ami egy „törékeny, kifinomult épület, amelyet a hő benntartására terveztek. Megvédi a növényeket, élelmet biztosít hideg klímákban (...) Ez a metafora – hamisan – azt is sugallhatja, hogy a túlmelegedést olyan egyszerű visszafordítani, mint kinyitni egy üvegház ablakát. A cikk szerint egy olyan kifejezést, mint a »kemencehatás«, már nehezebb lenne – akár szándékosan, üzleti érdekektől vezérelve – ártalmatlanítani.”
Forgács Bálint a fentiek mellett az orvosi nyelv alkalmazását is javasolja. Hiszen, ha „valaki belázasodik, az orvosok még azelőtt csökkenteni igyekeznek a testhőmérsékletét, hogy az kontrollálhatatlanná válna, semmiképp sem várják meg, amíg megközelíti a halálos értéket – ugyanez a Föld növekvő hőmérsékletével is hasonlóképp kellene történjen”.
A Könyvesnél hiszünk a jól elmondott történetek szemléletformáló erejében, ezért a hír mellé olyan könyveket ajánlunk, amik érzékletesen mutatják be az éghajlati összeomlás következményeit a társadalomban és a környezetünkben.
Kim Stanley Robinson: A Jövő Minisztériuma
Ha még nem olvastad, kezdd ezzel, vagy legalább ezt olvasd el. A tapasztalt és elismert sci-fi szerző a friss kutatási eredményeket felhasználva mondta el annak a történetét, hogyan sikerül az emberiségnek úrrá lennie a klímakrízisen. Ez itt nem spoiler, mert a regényre hatványozottan igaz, hogy az utolsó oldalakig vezető út sokkal izgalmasabb és tanulságosabb, mint a végkifejlet. Ráadásul Robinson olyan provokatív kezelési módokat is feldolgoz benne, mint például az ökoterrorizmus, és mindjárt a felütésben egy gyilkos hőhullámot mutat be meglehetősen érzékletesen (az első fejezetet itt olvashatod el). A Jövő Minisztériumát 2022-ben az év könyve listánk 8. helyére soroltuk.
Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú
Milyen lesz az elsivatagosodó Alföld? Hogyan küzdünk meg itthon a közeljövőben a hőhullámokkal, a perzselő nyarakkal és a gyilkos aszályokkal? Lőrinczy Judit Zsoldos Péter-díjas könyvének (itt beleolvashatsz) egyik fontos szereplője maga a táj, miközben hősei egy ősi gonosz újjáéledésével szembesülnek. Cikkünkben azt írtuk róla: „Az utolsó tanú víziójában a disztópikus cli-fi összetalálkozik a pisztolypárbajos easternnel, a cselekményt viszont elsősorban a fantasztikummal megfűszerezett krimi alakítja.”
Octavia E. Butler: A magvető példázata
A vízhiány miatti társadalmi összeomlás vízióját Octavia E. Butler 1993-ban írta meg, és 2024-re helyezi (ebben a cikkben írtunk arról, hogyan és miért szűkül a tudományos-fantasztikus regényekben az idő, amikor a környezeti kérdésekről van szó). A regény Los Angeles külső részén indul, ahol az emberek fegyveresen védett közösségekben próbálnak biztonságban túlélni a fosztogatókkal szemben. Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával, és azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. A regénybe itt olvashatsz bele.