A Phoenix nevű űrhajó már több mint 10 éve őrült sebeséggel távolodik a Földtől, célja egy ismeretlen bolygó, ami új reményt hozhat az emberiség számára. Viszont ez nem egy szokványos űrutazás. Az emberiség mellett teljesen kilőtt a technológia, már mindenki virtuálisvalóság-szemüvegekben mászkál, hogy a valóságot kizárva egy alternatív életet éljen, emelett a Föld ideje is lejárni látszik. A Phoenixen 80 bátor nő kapott helyett, akik mesterséges megtermékenyítéssel igyekeznek megmenteni az emberiség jövőjét. De egy váratlan baleset miatt mind egymás ellen fordulnak. Ez egy sci-fi regénybe bújtatott kamaradráma.
Yume Kitasei amerikai-japán író regénye 80 nő életét mutatja be egy űrhajó fedélzetén, miközben próbálják nem elveszíteni a reményt, hogy az űr sötét vákumján túl még bármi más várhat rájuk vagy az emberiségre. Olvass bele!
Yume Kitasei: Vándorló csillagok (részlet)
Ford. Farkas Veronika
A Phoenix * 3980 ciklussal a kilövés után, B műszak
Asuka elég sok körülményt nem vett figyelembe, amikor beleegyezett, hogy átkel egyik naprendszerből a másikba. Pontosabban nem volt hajlandó figyelembe venni ezeket. Például hogy mennyire hiányzik majd neki az érzés, amikor a hátán fekhet a csiklandós füvön, orrában a nyirkos föld illatával, miközben a valódi, azúrkék égbolt felé nyújtogatja az ujjait. Vagy hogy annyira hiányozni fog neki a bátyja, hogy néha még ilyen sok idő elteltével is össze fog szorulni tőle a gyomra (az anyja viszont nem hiányzott neki).
És abba sem gondolt bele, hogy tényleg egy űrhajó lakógyűrűje körül, mókusként futkározva akarja-e tölteni élete hátralévő részét, Lala Williams elvesztett fúróját keresve.
Az jelentette a legnagyobb problémát, hogy Lala elvesztett fúrója akárhol lehetett. Lala csak annyit tudott mondani róla, hogy piros fogantyúja volt, és hogy talán Sam kérte kölcsön, amikor egy polcrendszert akart megjavítani a C mezőgazdasági modulban. De Asuka nem találta a növények és a hummuszos tálcák között, és Sam esküdözött, hogy aztán Red kérte tőle kölcsön. Red úgy emlékezett, hogy egy szellőzőrendszeri problémát oldott meg vele, majd visszavitte a robotkarbantartó műhelybe. Ahol viszont a szerszámnak se híre, se hamva nem volt.
Asuka sétatempóra lassított.
Az a hátulütője annak, ha az ember igent mond az első (és valószínűleg egyetlen) egyirányú, egy új világ benépesítésére indított csillagközi utazásra, hogy útközben már nem gondolhatja meg magát.
Viszont legalább a DKV, a Digitálisan Kiterjesztett Valóság a rendelkezésére állt, aminek köszönhetően soha nem kellett semmi olyasmire gondolnia, amire nem akart. A Földön még esetlen sisakokra volt szükségük a használatához, de indulás előtt a legénység minden tagjának beültettek egy chipet a halántékába, ami egyenesen az agyukban jelenítette meg az alternatív valóságot.
Úgyhogy ahelyett, hogy az űrhajóban mászkált volna, Asuka egy kitaposott erdei ösvényen sétált, ami alól egyáltalán nem látszott ki a folyosó fémpadlója.
A fény lágyan, olajzölden hullámzott körülötte. A lány kopott farmert és egy kifakult Del Mar Egzotikus Madármenhelye feliratú pólót viselt. A távolból egy erdei fülemülerigó köszöntötte majd búcsúzott tőle trillázva. Pasztellszínű árnyékok vették körül, és szinte érezte a fenyők eső utáni illatát. Szinte. És nem kellett idegesítő köveket sem kerülgetnie az ösvényen. Már egy hete kitörölte őket, amikor megbotlott egy nagyobb kavicsban, ami ott se volt.
A Phoenix legénységének többi tagjával együtt ő is a DKV-val nőtt fel, és profin tudta módosítgatni, mégha az űrhajón használt rendszernek az alapjait egy szakember is tervezte, kifejezetten őrá szabva – a Föld hőseinek mindenből a legjobb járt.
– Alpha – szólalt meg most hangosan, mintha valaha is szükség lett volna rá, hogy külön megidézze a hajó mindenütt jelen lévő MI-jét.
Asuka. Alpha hangja, ami csak az ő fülében szólalt meg, hallhatatlan maradt az ösvény közepén flörtölő két nő számára. Túlságosan belemerültek az évődésbe ahhoz, hogy félrehúzódjanak előle, így Asuka összeszorított foggal, elnézést kérve átpréselte magát mellettük. Közben alaposan beütötte a könyökét egy kiálló ágba – egy vízvezetékbe, vagy valami ilyesmibe a DKV valósága mögött.
Emiatt tudta a DKV messze felülmúlni a piac többi virtuálisan kiterjesztett valóságát: az adott környezet teljes felületét képes volt valami mással beborítani. Ami nagyon jól jön, ha az embert évtizedekre egy kis űrhajóba zárják.
– Elegem van Lala Williams fúrójának keresgéléséből. Nincs valami más feladatod számomra? – kérdezte Alphától. A szeme sarkából észrevett egy kék villanást az ágak között, és megállt, hogy megnézze. Gyerekkorában éppen úgy imádta a madarakat, ahogy a vele egykorúak a dinoszauruszokat, és az összes zsebpénzét arra spórolgatta, hogy venni tudjon egy vörösbegyet a DKV-jába. Most, hogy már felnőtt, a DKV-ját felszerelte a RealBirds teljes katalógusával, de még így sem unt rá soha arra a lelkesítő élményre, amikor sikerült kiszúrnia egy hím mexikói kékmadár égszínű mellényét egy fatörzsön.
Átállítom a státuszodat „rendelkezésre álló”-ra. Áthelyezhetem a jelenlegi feladatodat a „lezárt” kategóriába?
– Helyezd át inkább a „feladom” kategóriába – javasolta a lány. – Az a fúró átesett egy másik dimenzióba.
Bár ez elméletileg nem kizárható, elég valószínűtlennek tűnik.
Asuka már éppen vissza akart vágni, amikor a látótere bal szélén megjelent a kapitány üzenete. Tartalék. Legyél a KZSM-ben öt perccel ezelőtt.
A KZSM a külső zsilipmodult jelentette. Vagyis ki akarják küldeni egy űrsétára.
Asuka szavakat formált a kezével, több ingerült választ is megfogalmazva, majd kitörölve, mint például hogy akkor öt perccel ezelőtt kellett volna szólnod, és sajnálom, de más dolgom van, továbbá menj a jó édes űrbe. Végül megállapodott annál, hogy igenis, kapitány. Nem rajongott az űrsétákért.
A Phoenix legénységének másik hetvenkilenc tagjával ellentétben Asuka tartalék volt, ami azt jelentette, hogy nem kapott konkrét beosztást.
Azokkal a feladatokkal bízták meg, amelyeket aktuálisan el kellett végezni, és még így is hálás lehetett, hogy éppen csak megütötte a mércét a hajóra kerüléshez.
Nem az volt a dolga, mint ahogy arra McMahon kapitány rendszeresen emlékeztette, hogy megkérdőjelezze az utasításokat vagy a saját helyzetét a hajó klausztrofóbiásan zsúfolt közösségében.
Asuka két hajókarbantartót talált az erdő közepén Jing Jüe elsőtiszt társaságában, egy öreg kunyhó és egy deszkából készült melléképület között, amelyek az űrhajó zsilipkamráit rejtették. A zsilipkamrák a gyűrű elülső és hátsó részébe nyíltak. A tisztás egyik oldalán súlyos, fekete szkafanderek lógtak két fenyő között kifeszített ruhaszárító kötélen.
Jing Jüe magas volt, tökéletes formájú szemöldökkel és hosszúkás arccal, ami folyamatosan meglepettnek tűnt. A haját rövidre vágva hordta. A házirend nem írta elő a katonás frizurát, az mégis elég népszerűnek számított a legénység körében. Praktikusnak bizonyult az űrben. Asuka inkább megnövesztette a haját, és sokat ugratták azzal, hogy mennyire lázadó.
Katet, az egyik ausztrál küldöttet már el is kezdték beöltöztetni. Világoskék szeme tökéletes szeplőkkel és lenyűgöző mértékű belülről fakadó önbizalommal egészült ki.
– Nézzétek, ki tisztelte meg köreinket – mondta Kat minden rosszindulat nélkül. – Susie. Még éppen időben ideértél, hogy végignézhesd az utolsó űrsétámat.
– Az utolsót?
– A következő ciklusban jelenésem lesz az orvosiban.
Vagyis inszemináción fog átesni.
A legénység minden tagjának vállalnia kellett egy gyermek kihordását a küldetés részeként. Miután teherbe esik, Kat már nem lesz alkalmas űrsétára.
– Nem biztos, hogy elsőre sikerül – figyelmeztette Asuka. Neki nem sikerült elsőre.
– Dehogynem – billegtette meg a szempilláját Kat önelégülten. – Az édesanyám négy gyereket szült, és minden egyes alkalommal olyan könnyen ment neki, mint a karikacsapás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egyik legfőbb erősségem a termékenység. A másik, hogy fejben többismeretlenes egyenleteket tudok megoldani, a harmadik pedig a fantasztikus bicepszem – feszítette meg csupasz karját, és kacsintott az egyik segítőjére, aki a szkafandert próbálta éppen felhúzni rá.
– Ó, eddig azt hittem, hogy a szépen fejlett egód – felelte Asuka igyekezve, hogy könnyed maradjon a hangja, de úgy bugyogott fel benne az ingerültség, mint a feltoluló epe.
Kat elnevette magát.
– Minden rendben, Susie? – lépett oda hozzájuk Jing Jüe. Ő nyolc hónapos terhes volt, ikreket várt, ennek ellenére szükségét érezte, hogy ő érdeklődjön Asuka jólléte felől.
– Mi a feladat? – kérdezte a lány, miközben levetkőzött, majd maga elé nyújtotta a karját, utána a lábát is, hogy a többiek belepasszírozhassák egy extra kicsi szkafanderbe.
– Észrevettünk valamit a hajótörzs oldalán, az északi negyed H-18-nál – válaszolta Jing Jüe.
– Hogy érted, hogy „valamit”?
Miután a küldetésük első tíz évét hibernációban töltötték, tizenegy hónappal ezelőtt a kihalt mélyűrben ébredtek, a terveknek megfelelően, fényévekre mindentől. A háttérsugárzás, a kozmikus sugarak, a csillagpor és a változatos törmelékek folyamatosan veszélyt jelentettek rájuk a szédítő sebességük miatt. A hajót sugárbiztos szélvédővel, orrpajzzsal, mágneses mezővel és előrejelző rendszerrel szerelték fel, hogy megvédjék őket. Továbbá egy egész robot- és drónhadsereggel látták el a küldetést, melynek tagjai a lehető leggyorsabban korrigálták az összes meghibásodást. Azonban szó szerint felderítetlen területeken jártak. A legtávolabbi pont, ahova az emberek ezt megelőzően eljutottak, a Jupiter volt, úgyhogy senki sem tudta igazán, mi várja majd őket idekint.
– Valami beazonosíthatatlant. A kamerafelvételekből nem tudtuk megállapítani, hogy mi lehet. Úgy néz ki, mint egy árnyék vagy egy maszatfolt. Akkor se jutottunk többre, amikor Yaz odaküldött egy robotot. Szóval a kapitány azt akarja, hogy te és Kat személyesen menjetek oda, és vizsgáljátok meg au naturel szemmel.
Asuka észrevette, hogy Jing Jüe frusztráltan forgatja a szemét. Valamiért nem jöttek ki a kapitánnyal. Ez nagyban közrejátszott abban, hogy Asuka kifejezetten kedvelte Jing Jüét.
– És… mesterségesnek tűnik? – Úgy értette, földön kívüli lények művének.
Kat felnevetett.
– Túl sok tudományos-fantasztikus regényt olvastál. Szó szerint a semmi közepén vagyunk.
Jing Jüe átnyújtotta Asukának a súlyos csizmáját.
Hé! Mi ez a késlekedés? Most nincs idő a fecsegésre! – jelentek meg előttük a kapitány szavai. Bár rendszeresen elismételte magában, hogy őt nem érdekli McMahon kapitány véleménye – akit amúgy csak Beckyként emlegettek, és egyidős volt a többiekkel a hajón –, Asuka érezte, ahogy összeszorul a gyomra.
Csak a protokollnak megfelelően járunk el, válaszolta Jing Jüe. Majd fennhangon hozzátett valamit mandarinul, amit csak az ő fülüknek szánt, a fordítás pedig megjelent azok előtt, akik nem értették: „Időnként te is kipróbálhatnád.”
A segédek egyike felkuncogott.
– Ne mozogj – mondta valaki, és a sisak leereszkedett Asuka fejére. Érezte, ahogy a többiek a hátára erősítik a súlyos oxigénpalackot.
– Melyikőtöknél lesz a szerszámkészlet? – kérdezte Jing Jüe, miközben leakasztott egy dobozt az egyik öreg gerendáról.
Asuka érte nyúlt, de Kat megelőzte.
– Nekem hosszabb a karom – magyarázta. – Te előbb-utóbb el fogod ejteni, és akkor egészen hazáig kristálykönnyeket sírsz majd.
– Oké – felelte Jing Jüe. – De Asuka lesz a küldetésvezető.
Asuka elfojtott egy frusztrált nyögést, miközben felcsatolták Kat mellkasára a készletet. Kat soha nem hallgatott rá.
– Útra készek – jelentette be a másik segítő.
– Alpha, utolsó ellenőrzés? – mondta Jing Jüe.
Asuka és Kat engedelmesen felemelték a karjukat. A hajó MI-je hagyományos értelemben véve nem látta a fedélzetet, de érzékelte a nanochipeket a rajtuk lévő ruhákban, és meg tudta állapítani, hogy a szkafander elemei megfelelően csatlakoznak-e egymáshoz.
Minden szabályosnak tűnik.
– Akkor jó. Mindenki hagyja el a zsilipmodult!
Fotó: yumekitasei.com / Sylvie Rosokoff
