"Meleg, izzadt bombák kihűltek, és a szekrény aljába rakva, az ágynemű alatt várakoznak" - Olvass bele Olja Savicevic horvát író regényébe!

"Meleg, izzadt bombák kihűltek, és a szekrény aljába rakva, az ágynemű alatt várakoznak" - Olvass bele Olja Savicevic horvát író regényébe!

A kortárs horvát irodalom egyik legismertebb alkotója Olja Savicevic frissen megjelent regénye a szerelem és művészet kiteljesedésének története. Egy nő egy baleset következtében elkezd elfelejteni az emlékeit, ezért útnak indul felkeresni régi szerelmét. 

Könyves Magazin | 2025. július 22. |

Peović ​Narancs, a híres szappanopera-író egy baleset miatt lassan kezdi elveszíteni az emlékezetét, ezért úgy dönt, hogy felkeresi élete szerelmét és egykori férjét, Csalogányt. Kettejük természete teljesen ellentétes egymással, de ennek ellenére is vonza valami Narancsot a zárkózott és csatangoló graffitiművészben. A horvát városok utcáin barangolunk Naranccsal, aki levélről-levélre próbálja felfejteni, hogy járhat élete szerelme, aki éppen egy titokzatos pert próbál végigvinni a helyi bürokrácián.

Olja Savicevic
Énekes az éjszakában
Ford. Radics Viktória, Európa, 2025, 256 oldal.

Olja Savicevic Énekes az éjszakában című regénye a szerelem, a szabadság, a háború, a vágy és a művészet nagy témáit járja körbe, azzal a céllal, hogy bemutassa az emberi létezés paradoxonát. Savicevis a kortárs horvát irodalom egyik legismertebb alkotója, korábbi regénye, az Így távoznak a kovbojok 2024-ben jelent meg szintén az Európánál. 

Olja Savicevic: Énekes az éjszakában (részlet)

Ford. Radics Viktóira

 Jó, akkor most megmondom. Peović Narancs a nevem. Kívülről egy szőke narancs vagyok. Szilikonajkam van, brazil frizurám, kétüléses kabrioletben ülök, Mazda MX-5, aranyszínű. Belülről azonban fekete narancs vagyok. Teli fekete lével.

Egy nappal azelőtt, hogy találkoztam volna a Csalogány anyjával, tehát a történetet elindító találkozás előtt Ljubljanából érkeztem Splitbe. Azért indultam útnak, mert egy egész héten át hiába hívogattam naponta a Csalogányt. Amikor megpróbáltam befizetni a révpénzt, megtudtam, hogy hónapok óta zárolva van a számlája, a kikötőben azt mondták, hogy minden számláját rendezte, de észrevették, hogy egy ideje senki sem jön a hajóra. A mobiltelefonja halott volt, ez először felidegesített, aztán aggodalomra adott okot (nem beszéltünk gyakran, az utóbbi években tulajdonképpen nagyon ritkán, főleg csak a közös hajónk ügyében, no de mindegy).

Ekkor elkezdtem hívogatni a rokonait, a közös ismerőseinket, a volt szomszédainkat: egy egész elveszett élet tárult fel, melynek semmi köze a mostani életemhez, bárkié lehetne; az az egész elsüllyedt, szívem, akár egy mini Atlantisz.

Azok közül az emberek közül, akiket mindketten, a Csalogány is, meg én is ismertünk, senki sem tudta, hogy a múlt nyáron mely irányba repült el ez a szexi madárka. Nem aggodalmaskodtak, még az anyja sem, akinek csak annyit mondott, hogy valami dolga van Boszniában, még a tulajdon édesanyja sem izgatta magát, csak egy pillanatra borult el az arca, vagy csak nekem tűnt így, hiszen ez a bolond Csalogány folyton jön-megy, senki sem tud róla semmi bizonyosat. Az interneten találtam valamit, ami segített: a blog, amit egy ideig írt, rég elholt, a Csalogány rég kilépett a virtuális szférából, mert vulgárisnak találta, de a Google mégis tudott róla egyet s mást: dolgozott valamit Líbiában, aztán Csernobilban, egy külföldi portálon látni egy faliképének fényképét, az áll alatta, hogy Bosznia, meg az ő neve. Ez minden.

Hivatalosan a régi utcánkban lakott, a Šimunovićeván, a tizedik emeleten, ugyanabban az épületben és ugyanabban a lakásban, ahol eltöltöttem vele egy időt, de, mint mondtam, az élete utóbbi éveiről semmit sem tudtam, habár a szívem mélyén a szerelmem maradt. Nem mintha nem jelentek volna meg más kedvesek is, de ez csöppet sem befolyásolta az iránta szerelmemet.

A Šimunović utcával való két héttel ezelőtti találkozás nem volt kellemes. (Ennyi év eltelt volna már?) Óvatosan, osonó léptekkel tértem be az utcába, nemigen néztem körül.

Forró délután volt, az utca néptelen, habár a kaputelefonok melletti csillagocskák arról tanúskodnak, hogy a turisták ezekbe a beton oázisokba is behatolnak.

Igaza van a Csalogánynak, ez a legszebb utca a városban, egy komoly utca, nem csupán afféle kis köz, a szép utcácskák, az valami más, azokból sok van, de én a valódi utcákat szeretem. És szeretem a toronyházakat meg a felhőkarcolókat. És szeretem a huszadik századot, jobban, mint a tizenkilencediket vagy a hetediket. A huszonegyedik tekintetében még bizonytalan vagyok. Itt éltem gyerekkoromban a szüleimmel, és amikor apánk halála után anyám meg az öcsém elköltöztek egy kisebb városba és eladták a lakást (amelyben minden piszkos fuga, minden repedés az enyém volt), én száz méterrel arrébb mozdultam, a Csalogányhoz költöztem (anyu nem bocsátotta meg ezt nekem egykönnyen, szegény anyu, oly lazán elengedtem).

Nem is tudom, mi sújtott le jobban a Šimunovićevában: az, ami az utcából megmaradt, vagy az, ami megváltozott benne. Nem volt sem időm, sem kedvem ezekkel az érzelmekkel foglalkozni, megállni, feldolgozni őket. Nem voltam felkészülve rá, hogy ilyen mélyen érint majd ez az utca. Olyasféle helyzet, mint mikor papucsban leszaladsz, hogy levigyed a szemetet, és találkozol egy gyerekkori ismerősöddel, aki negyedórán át szóval tart a konténer mellett, s miközben bámul és bámul rád a kis szaros, a szeme előtt öregszel meg és mész tönkre, hízol el. Így nézett rám az utca, türelmesen szemlélt, jobbról is, balról is megnézett. Kénytelen voltam mentemben visszatekinteni rá, hogy lássam, hová tartok: toronyházak, magas, karcsú lakóépületek, lépcsősorok, tenger. Visszatérés a bensőségességbe, egek!

Az ismerős, a birtokolt tárgyak szétszóródnak és eltűnnek, ellepik a helyüket az újak, ahogy a fű növi be a sírokat; az élettelen világ van a legközelebb a halálhoz.

Ha valaki úgy gondolja, hogy tévedek, próbáljon elképzelni egy várost madarak, kukacok és emberek nélkül, képzelje el a tárgyak városát.

Vagy egy növényzet nélküli hegyet.

Vagy egy régi táncparkettet, amelyen a táncosok szellemei tolongnak.

Vagy egy házat, amelyen végigrobajlott a háború, a vér megalvadt, a katonabakancsok bűze kiszellőzött, a meleg, izzadt bombák kihűltek, és a szekrény aljába rakva, az ágynemű alatt várakoznak.

Vagy egy behavazott hegyi tisztást alkonyat után. Vagy egy lezárt útszakaszt.

Egy gyárcsarnokot, gépeket és turbinákat munkások nélkül.

Az effajta sivatag teljesen más, mint a valódi, hiszen azt évszázadok óta az örökkévalóság lakja.

Érthető, hogy az emberek pont így képzelik el a háború díszleteit. Ebben a pillanatban több halál van az üres, kopott kávéscsészében, mint a Szaharában.

A Csalogány (mindig vele vitatkozom magamban) szocialista szellemben hitt a technológiai fejlődésben, és azt mondogatta, hogy majd egyszer, hamarosan, amikor az emberek a Holdra járnak kirándulni, ott majd megrendezik a fontos tárgyak kiállítását. Amelyek mindenkinek, vagy csak neki fontosak. A Holdon nincs légkör, nincs rozsdásodás, az élettelen nem hal el, és a tárgyak, amelyek nekünk fontosak, ott valóban örökké élnek majd, legalábbis tovább, mint mi. Fel fogják építeni a Holdon a mi egész utcánkat. Ha tizenhét éves vagy, persze, hogy könnyű belezúgni valakibe, aki kiállítást szeretne rendezni a Holdon, hogy megóvja az enyészettől a szép vagy fontos tárgyakat, ámbár én már akkor tudtam: ha nem mehet el mindenki a Brioni-szigetekre, akkor a Hold is el lesz zárva előlünk.

Mi marad a halálnak, ha előtte mindent elfelejtesz?

Akkor mi fog meghalni? Mi lesz, ha kiürülnek a tárgyak, és a feledés megelőzi a halált, ahelyett, hogy a halál előzné meg a feledést? Lehetséges, hogy a test gyors tönkremenetele, miután kiürítette a feledés, önvédelmi mechanizmus.

Hol is hagytuk abba? Ja igen, a Šimunovićeva. Ez az utca a bizonyíték arra, hogy milyen vonzók tudnak lenni a toronyházak meg a felhőkarcolók. Ez a harmadik Split, Split 3, Trstenik, az én kerületem. Ez az utca a bizonyíték arra, hogy a szocializmus szép is lehet, ahogy a Csalogány mondaná.

Amikor megállt a lift, a lakásajtó előtt megigazítottam a szoknyámat és rendbehoztam a sminkemet. Rúzs nélküli szájjal olyan a nő, mintha pucér volna, mondogatta anyám, a sminkelés engem feldob, még ha vannak, akik butaságnak tartják is; nekem első gimi óta a szokásommá vált.

Mint akit pofon vágtak. Csak nem álmodok? – ezt mondta mosolyogva a harmincas férfi, aki Joke Pironiként mutatkozott be, amikor ajtót nyitott. Bermudát viselt, vékony, szőrös lábai közt egy máltai kutyus kandikált ki (Korto a neve, szellemes egy név), és megugatott. A következő, amit Pironin észrevettem, a leborotvált tökfeje volt meg a kék szeme a félig lehunyt szemhéjak alatt.

Filmeztek valamit? (Itt szünetet tartott, rágyújtott egy cigire.) Hülye vicc, bocs.

Lecövekeltem a küszöbön, tényleg megijedtem a kutya éles fogacskáitól és elmagyaráztam, hogy a Csalogányt keresem.

Évek óta nem láttam, megvan már tíz éve is tán, és el szeretném adni a hajót, sürgős, és ehhez szükségem van az ő beleegyezésére.

A hajó az ő nevén van, lelkem, de mégis az én hajóm, az én örökségem, habár, igaz, ami igaz, végig ő viselte gondját. Amikor hazudok, rendszerint akadozik a nyelvem, de mindegy, Pironi amúgy sem hallgatott végig.

Ezt mondta: Hát ezt nem hiszem el, baszki! Ez nem lehet igaz! Szóva nem a levegőbe beszét, hogy ismer, és hogy el fogsz gyünni a hajó kulcsaiér. Ja, tudta a faszfej, hogy elgyüssz. Te meg a Csalogány, férj és feleség, basszerkány! Csakhogy őt nem fogod megtalálni, öreglány! Elment, hogy megkeressen valakit, akinek két-három évve ezelőtt gyereket csinát. Tán Livnóban van, vagy Tuzlán, vagy a világ végin. Ha engem kérdezöl, nem érdemes keresgéni. Inkább várd meg, hogy ő jelentkezzen.

A máltai kutyus még mindig ugatott Pironi karjában. Lerakta az asztalra, és a fiókból cigarettapapírokat, dohányt meg füvet vett elő. A kutyus körbe-körbe forgott, megpróbált lemászni az asztalról. Nem volt időm várni, hogy jelentkezzen (a Csalogány).

A polcokon nem voltak könyvek, egyetlenegy darab sem, ami azt jelentette, hogy nem áll szándékában hazajönni.

A különös ruhája azonban, amit íráshoz használt, a szerkényajtón lógott egy vállfán, mintha tegnap hagyta volna ott.

Pironi így szólt: Rágyútasz? Ha má befutottá, pöffenthetnénk egyet. Egyedű nem oké. Hazai termés, Vis szigetérű való, ez nincs permetezve, édes, mint a méz. Az ördögbe is, mondom én, ez tényleg egészséges lehet, beleszippantok. Hátradőltünk a kanapén. Korto lemászott és összegömbölyödött a cipőnk között.

Pironi így szólt: Esküszöm, öreglány, nem hazudnék én teneked soha, dunsztom sincs, hová párolgott el az a szélhámos, talán Travnikban van, tán Bugojnón. Én csak úgymondván vigyázom a kéglijét. Hogy bár legyen itt valaki, ugye érted, Horvátországban vagyunk. Taval nyáron, mielőtt odébbát vóna, öszszeveszett az összes szomszédda, a zsaruk a nyomában vótak, el nem hiszed. Elborútt ettő, nem várta, hogy ezt a választ kapja a leveleire. Irreális egy fószer, érted, ez nem lehet igaz. Szépen mondtam én neki – haver, hagyd a picsába ezt a szarozást, foglalkozz a magad dógáva.

Én erre azt mondtam, hogy az igazat megmondva pont ez a Csalogány dolga.

Ő művész, lelkem, interakcióban kell lennie a környezetével, változást akar.

Viccősz velem, mi?! Én is művész vagyok. Biztos láttad a bejáratba, a kaputelefon fölött azt a graffitit: Éhes vagyok, szoptass meg. Na ne tettesd magad, láttad te aztat. Én nem adom a nagyot, mint egyesek, akik megjátsszák a művészt, engem jobban érdeköl a valóság.

Megkérdeztem tőle, hogy meleg aktivista-e, mert ez nekem meleg graffitinak tűnik, habár társadalmi-gazdasági tartalma is van. Persze visszakérdezett, hogy bizonyítsa-e be az ellenkezőjét, és nevetett: mér nem arra gondolok, hogy tejet inna. Te egy kis ribi vagy – mondta vigyorogva.

És még azt mondta ez a Pironi, hogy a Csalogány majdnem őt is belekeverte a szarba a leveleivel, meg motyogott valami bombariadóról egy spliti bankban, hogy a falon a Csalogány egyik levelében is szereplő mondatot találtak.

Bevitték őt a rendőrségre, kihallgatták, kiengedték, aztán újra bevitték, de semmit sem tudtak rávarrni, mert az egész utcába szétmentek a levelek, több száz példányban sokszorosította őket.

(Fantasztikus, fantasztikus...)

Arról azonban egy szó sem hangzott el, hogy hol keressem a Csalogányt.

Fotó: oljasavicevic.com / Olja Savicevic írói oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hiába élünk egy elfogadó társadalomban, mindannyian a többség oldalán állunk

Egy anya, egy lebénult lány és egy transznemű személy. Mi a hasonlóság? A társadalom egyiküket sem tűri meg magában. 

...

A horvátok szerint Nádas és Szerb idén fontosak voltak

...

Elhunyt Dubravka Ugrešić, horvát-holland író

73 évesen családja és barátai körében hunyt el pénteken, írja a Vajma.info a zágrábi MaMa kulturális egyesület nyomán.

Olvass!
...

Hogy illik viselkedni túszejtés esetén? – Olvass bele Fredrik Backman regényébe!

A hisztiző túszok vagy a rendőrkézre kerülés a rosszabb?

...

Mit tennél, ha egy gyilkossal ülnél egy autóban? Olvass bele Alex Pavesi krimijébe!

Egy kocsi nagy sebességgel halad az erdőben. Te inkább kiugranál vagy megküzdenél a sofőrrel az irányításért? Olvass bele Alex Pavesi krimijébe. 

...

Létezhet barátság pingvin és ember között? Olvass bele Sibylle Grimbert Az utolsó egyed című regényébe!

Sibylle Grimbert regénye egy nem mindennapi barátság lebilincselő története. Mutatunk egy részletet.

Listák&könyvek
...

Neked is a könyvtár a második otthonod? – 5 hangulatos budapesti hely igazi könyvimádóknak

...

5 hosszú regény, hogy még tartalmasabban teljen az utazás

...

Mit olvass a Nyári Margó előtt? 9 kihagyhatatlan kötet

A hét könyve
Kritika
Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez
Hogyan folytatódik a Trainspotting? Szervkereskedelem, pornó, felnőttkori kiégés

Hogyan folytatódik a Trainspotting? Szervkereskedelem, pornó, felnőttkori kiégés

Irvine Welsh ikonikus története nem állt meg egy regénynél, a Trainspottingnak előzménye és számos folytatása is van.