Az alvás az egyik fontos (ha nem a legfontosabb) emberi szükséglet, mégis szinte általánosan a mozgás és az étkezés után ezzel foglalkozunk a legkevesebbet. Ha csak egy kicsi figyelemt fordítanánk rá, akkor nagyban fejlődne a hangulatunk, munkabírásunk, életszínvonalunk, ehhez viszont nem kell más, mint hogy egy kicsit jobban értsük, hogyan is működik ez az egész. Merijn Van de Laar egészen a kezdetekig ment vissza, hogy megmutassa, az ősember és a mai ember egészen sokban hasonlít, ha alvásról van szó.
Az Aludj, mint egy ősember, amellett hogy sok mindent tanít az olvasásról, nem felejt el szórakoztatni sem. Megtudhatjuk, hogy miért érzünk zuhanás érzést elalvás előtt, miért aludt az ember a fán, illetve hogy hogyan védekezett az ősember a rovarok ellen.
Merijn Van de Laar: Aludj, mint egy ősember (részlet)
Ford.: Silberer Vera
1. ŐSKORI ALVÁS
„… az emberi hiúság gyakran azt az abszurd gondolatot dédelgeti,
hogy fajunk az evolúció végső célja.”
Richard Dawkins: A vak órásmester (1979)
Távoli őseink számára az alvás rejtély volt. Nem csoda, hiszen a 19. századig nagyon keveset tudtunk az agyról. Az alvás világa, amelyben minden éjjel hirtelen elmerültünk, természetfölöttinek számíthatott. Ennek a varázslatnak egy része eltűnt, amikor jobban megismertük agyunk működését, de még ma is sok a megválaszolatlan kérdés.
Az ősember alvásmódja sokkal közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk.
Ha meg akarjuk érteni az alvásunkat, meg kell néznünk, hogyan változott sok ezer év alatt a szervezetünk. A modern ember, a Homo sapiens 230 000–300 000 évvel ezelőtt fejlődött ki a korábbi ősökből.
Ez nagyon régen volt – még jobban érzékelteti a messzeségét, ha felidézzük, hogy az ember csak kevesebb mint 10 000 éve él városban, az elektromosság használata a 19. század végétől terjedt el, és csak az 1970-es évek vége felé jelentek meg a számítógépek az első otthonokban. Agyunknak viszonylag rövid idő alatt kellett nagyon sokat alkalmazkodnia ezekhez a fejleményekhez. Életkörülményeink rohamtempóban változtak, de a szervezetünk és az elménk evolúciója nem ilyen gyors.
Az alváskutatás területén is érdemes tanulnunk a történelmünkből.
A régészeti leletek értelmezése és a korabeli vadászó-gyűjtögető társadalmak megfigyelése segít az ősember alvásának megismerésében.
Őseink cirkadián ritmusának (a szervezet 24 órás ciklusokban bekövetkező fizikai, mentális és viselkedésbeli változásainak) részletei azonban nem hámozhatók ki a régészeti leletekből, ezért a kutatók a mai vadászó-gyűjtögető közösségek életének tanulmányozásából próbálnak képet kapni korábbi nappali és éjszakai ritmusunkról. Ezzel a megközelítéssel nem mindenki ért egyet, például Matthew Wolf-Meyer, a New York állambeli Rensselaer Műszaki Egyetem antropológiaprofesszora sem. Szerinte a modern társadalmi hatások és más tényezők miatt egyetlen mai csoportot sem lehet pontosan összehasonlítani egy korábbi evolúciós periódus embereivel. Egy másik antropológiaprofeszszor, Frank Marlowe a tanzániai vadászó-gyűjtögető hadzákról szóló, 2010-es monográfiájában (The Hadza: Hunter-gatherers of Tanzania) elfogadja ugyan, hogy a hadzák nem „élő kövületek”, ugyanakkor elképesztőnek tartja, hogy milyen sokat megőriztek ősi életmódjukból, és alig változtak 1911 óta, amikor először írták le őket hivatalosan.
Végeredményben tehát egy olyan csoport tanulmányozásával kerülhetünk a legközelebb a régmúltbeli alvás megismeréséhez, amelynek életmódját sokkal kevésbé befolyásolta a modern technológia, a mesterséges világítás és a hőmérséklet-szabályozás, mint a miénket.
Az ő körülményeik sokkal inkább „ősemberiek”.
Emeletes ágy
Az őskorból nincsenek írott forrásaink. Mondhatnám, ezek a történelmi emlékek ugyanolyan olvashatatlanok, mint az én őskori kézírásom. Az őskor 3–5 millió évvel ezelőtt kezdődött, és i. e. 3300 körül ért véget. Ha erre az időszakra gondolunk, egy barlanglakó képe merülhet fel előttünk, aki bunkósbottal a kezében próbál szembeszállni egy kardfogú tigrissel. Nekem legalábbis ez jut először az eszembe. Az őskori emberek ábrázolása láttán mindig az az érzésem, hogy a művész biztosan utálta őseinket, és nem sokra tartotta az észbeli képességeiket. Elég ostobának tűnnek ezeken a képeken – szinte elképzelhetetlen, hogy ők fedezték fel a tűzgyújtás mikéntjét, vagy találták fel a kereket. Véleményem szerint az ősemberek sokkal intelligensebbek voltak annál, mint ahogy lefestik őket.
Az ősember vadászott-gyűjtögetett, általában egyik helyről a másikra vándorolt. Csoportokban élt, vadállatokat ejtett el, dióféleségeket, magvakat, növényeket, ruhának való anyagot gyűjtögetett, és fát is szerzett a tűzrakáshoz. Ma már csak elmegyünk a boltba a zöldségért vagy egy darab húsért, egy lusta napon akár ételt is rendelhetünk otthonra. Az őskorban persze fel sem merülhetett ilyen luxus. Egy vadászattal és gyűjtögetéssel töltött nap után fontos volt, hogy az ember rendesen kipihenje magát.
Milyen lehetett az őskori „hálószoba”?
Bár az ősember a földön aludt, ez nem volt mindig így. Az ő őseik még a fákra, fészkekbe húzódtak vissza. Ennek nyilvánvaló oka volt. A magasban, a fákon békén hagyták őket a ragadozók. A modern ember egyik alvási jelensége azokból az időkből maradhatott meg. Talán ismerős: elbóbiskolsz, és zuhanásszerű érzés közben riadsz fel hirtelen. Azonnal ébren vagy! Elég kínos, ha közben előadáson, esetleg fontos, de unalmas megbeszélésen vagy vonaton ülsz. Az ilyenkor fellépő izom-összehúzódásokat hipnikus rángásnak is nevezzük. Miért fordul elő ez a jelenség? Valószínűleg az életben maradásban játszott szerepet, hiszen aki a dzsungelben, fent, egy fa ágai közé „befészkelődve” alszik, az könnyen leeshet. Mivel testünk izmai összehúzódnak egy pillanatra, felriadunk, és ellenőrizzük, hogy biztonságban vagyunk-e.
Attól kezdve, hogy az ősember tüzet rakott, a fákon töltött éjszaka veszített fontosságából, mert a tábortűz fénye távol tartotta a ragadozókat. A földön alvás tetemes előnnyel járt. Az ősember zavartalanabbul pihenhetett éjszaka, mint veszélyes magasságban, ami valószínűleg mélyebb és folyamatosabb alváshoz vezetett. Ez a javulás kedvezően hatott az agyra. Mai kognitív intelligenciánk akár annak az eredménye is lehet, hogy a fa helyett a földön vackolódtunk el.
A ma ismert legrégebbi ágyat körülbelül 200 000 évvel ezelőtt használták.
Hogy milyen volt? Nyilván nem párnázott fejtámlás, kontinentális (boxspring) típus, szép ágytakaróval leterítve. Jóval kényelmetlenebb volt, fűből, ágakból, levelekből készült, és egy barlangban állt. Könnyen lehet, hogy egyáltalán nem esett jól rajta az alvás, de ez még nem minden. A változó időjárás, a hőmérséklet erős ingadozása és az esetleges veszélyek mellett éjszaka még rovarok is megtámadták az ősembert. Honnan tudjuk? Az őskori ágyat rovarriasztó növények borították!
Ha ősembereket szoktál rajzolni, és véletlenül a kezedbe kerül ez a könyv, majd ezek után is ostoba tekintetű ősembereket rajzolsz, akkor követelem, hogy azonnal radírozd ki a művedet!
Őseink igazából nagyon találékonyak voltak. Nem csak a „rovarirtó” az egyetlen rendkívüli lelet. A régészek hamut is találtak az ágy különböző rétegeiben. Az ősemberek elég szokatlan módszerekkel cseréltek ágyneműt és űzték el a rovarokat: rendszeresen felgyújtották az ágyukat. Ez valószínűleg nemcsak a már ott tanyázó élőlényekre hatott, hanem az esetleges új betolakodókra is. A mászó rovarok többsége nem tudott rendesen mozogni a finom porban, mert nem jutott elég levegőhöz, és kiszáradt. (Kiválóan el tudom képzelni, milyen lenne ma az ágyégetési rituálé. Tegyük fel, hogy alvás után mindenki felgyújtja az ágyát. Minden reggel ott állnánk az utánfutónkkal a szeméttelepen, mögöttünk kocsisorok. Jó, hogy ma már másképp cseréljük az ágyneműt. Van mosógépünk, és az ágyunk szerencsére nem égett ágak szagát árasztja, hanem vadméz vagy friss levendula illatát.)
Fotó: Instagram / Merijn Van de Laar
