Hugh Howey Siló című sci-fi trilógiájából az Apple TV+ forgatott sorozatot. Az első évadot 2023-ban mutatták be, majd a második 2024-ben került fel a streamingszolgáltató kínálatába. A feldolgozás sikere – 8,1 csillagon áll az imdb.com filmes oldalon – hatására a sorozat harmadik és negyedik évadát is berendelte a csatorna.
Ha az élet üres, inkább semmilyen se legyen? A Siló a túlélésért küzdő emberiség története. Kegyetlenné és mérgezővé vált a kinti világ. Látni nem sokat lehet belőle, beszélni róla pedig egyenesen tilos. Az emberiség maradványa egy föld alatti silóban él. De mindig vannak olyanok, akik remélnek és álmodnak. Ők azok, akik veszélyesek, a lakók, akik másokat is megfertőznek az optimizmusukkal. Egyszerű büntetés vár rájuk. Éppen azt kapják, amit akarnak: kimehetnek a silóból.
Miután az előző seriff egy borzalmas rituálé keretében elhagyja a silót, Juliette, a mélyben dolgozó gépész egyik pillanatról a másikra, teljesen megmagyarázhatatlanul a törvény fejeként találja magát. Újdonsült hatalmának birtokában, a régi hagyományokat a legkevésbé sem tisztelve Juliette egy sötét összeesküvés részleteit fedi fel. Ha követi a nyomokat, akkor talán felfedheti az igazságot... vagy az utolsó élő embert is elpusztítja. Valódi mestermű, felejthetetlen és megkapó történet, a televíziós sorozat regényalapja. Mutatunk egy részletet a könyvből!
Hugh Howey: Siló
– A napok feltornyosulnak, és elnyomják a kisebb döntéseket, igaz? A döntés az, hogy nem megyünk látogatóba. Az első néhány nap elég simán telik, a harag és a fiatalság ereje hajtja őket tovább. Később aztán összegyűlnek, akár az újrahasznosítatlan hulladék. Nem így van? Juliette legyintett.
– Nem tudom, miről beszél.
– Arról, hogy a napokból hetek, a hetekből hónapok, a hónapokból évek lesznek. – Csaknem elmondta, hogy ő maga is pontosan ezen ment át, még mindig tornyosulnak a napok, de vele volt Marnes is, és hallotta volna. – Egy idő után megveszekedett marad az ember, csak hogy egy régi balfogást igazoljon. Akkor már csak játszma az egész. Két ember másfelé néz, egyikük sem hajlandó a válla felett visszanézni, fél attól, hogy elsőként ragadja meg az alkalmat…
– Nem így volt – mondta Juliette. – Nem akarom azt az állást.
Biztos, hogy sok más olyat tud, aki igen.
– Ha nem a magáé lesz, azé a férfié lesz, akiben nem biztos, hogy megbízhatok. Ezek után nem.
– Akkor nevezze ki a legközelebbi lányt. – Mosolygott.
– Vagy maga, vagy ő. S azt gondolom, az illető több útmutatást fog kapni a harmincas szintekről, mint tőlem vagy a Szerződéstől.
Úgy látszott, Juliette-et ez megérinti. Keresztbe tett karja merevsége engedett. Megfordult, s farkasszemet nézett Jahnsszal. Marnes mindezt a szoba túloldaláról kísérte figyelemmel.
– Mi lett az utolsó seriffel, Holstonnal?
– Kiment takarítani – felelte Jahns.
– Önként – tette hozzá Marnes mogorván.
– Tudom, de miért? – ráncolta a homlokát. – Úgy hallottam, a felesége miatt.
– Vannak mindenféle spekulációk…
– Emlékszem, beszélt a feleségéről, mikor maguk ketten lejöttek, hogy utánanézzenek George halálának. Először azt hittem, flörtöl velem, de másról sem tudott beszélni, mint a feleségéről.
– Lottóztak, mikor idelenn voltunk – emlékeztette Marnes.
– Igen. Igaz. – Juliette az ágyra meredt egy darabig, amelyen papírok hevertek szanaszét. – Nem tudnám, hogyan végezzem ezt a munkát. Én csak a dolgok megjavításához értek.
– Ez ugyanaz – közölte vele Marnes. – Maga nagy segítséget jelentett idelenn a nyomozásunknál. Látja, hogy mennek a dolgok. Miként állnak össze. Észreveszi az apró jeleket, amik mások figyelmét elkerülik.
– Maga gépekről beszél – mondta a lány.
– Az emberek sem mások – válaszolta neki Marnes.
– Szerintem ezt most már tudja – mondta Jahns. – Úgy gondolom, a hozzáállása és a rátermettsége megfelelő. Ennek a hivatalnak meglehetősen csekély a politikai jellege. Jó a távolságtartás.
Juliette a fejét rázva nézett Marnesra.
– Ezek szerint maga jelölt, igaz? Csodálkoztam, hogy jutott eszükbe. Egyszer csak a semmiből.
– Jó lenne a feladatra – mondta Marnes. – Szerintem maga átkozottul jó bármiben, amire elszánja magát. Ez a munka pedig fontosabb, semmint hinné.
– És fenn kéne élnem?
– Az irodája az egyes szinten van. A légzsilip szomszédságában.
Úgy tűnt, ezen elgondolkodik. Jahns izgalomba jött már attól is, hogy kérdéseket tesz fel.
– A fizetség több a mostaninál, még a túlórákkal együtt is.
– Leellenőrzött?
Jahns bólintott.
– Vettem a bátorságot, mielőtt idejöttünk.
– Mint ahogy az apámmal is beszélt.
– Így van. Tudja, nagyon szeretné látni magát. Ha velünk jönne.
Juliette lenézett a bakancsára.
– Nem vagyok benne biztos.
– Van még egy dolog – mondta Marnes, elkapva Jahns pillantását. Az ágyon heverő iratokra pillantott. Legfelül volt Peter Billings takarosan összehajtogatott szerződése. – Az IT – emlékeztette. Jahns értette, hová akar kilyukadni.
– Ezt tisztázni kell, mielőtt az ajánlatot elfogadja.
– Nem biztos, hogy elfogadom. Többet akarok hallani erről az áramszünetről, az idelenti műszakok megszervezéséről…
– A hagyomány értelmében valamennyi pozícióra történő jelölést az IT ellenjegyzi… Juliette a szemét forgatta, és nagyot fújt.
– IT.
– Igen, és lefelé jövet hozzájuk is beugrottunk, csak hogy simán menjen a dolog.
– Biztos vagyok benne – mondta Juliette.
– Ezekről az anyagigénylésekről van szó – szólt közbe Marnes. Juliette felé fordult.
– Tudjuk, valószínűleg semmiség az egész, de elő fog jönni…
– Várjon, arról a hőszigetelő szalagról van szó?
– Hőszigetelő szalagról?
– Igen. – Juliette homlokráncolva csóválta fejét. – Azok a nyomorultak.
Jahns a levegőbe emelte a két ujját.
– Ilyen vastag aktájuk volt magáról. Az állításuk szerint maga nekik szánt ellátmányokat fölözött le.
– Nem, nem nekik volt szánva. Viccel maga? – Az ajtóra mutatott. – Mi nem kapunk meg semmilyen szükséges ellátmányt őmiattuk. Mikor hőszigetelő szalagra volt szükségem – néhány hónappal korábban szivárgás keletkezett az egyik hőcserélőben –, egyáltalán nem kaphattunk, az Ellátás ugyanis közölte, hogy a szalag hátrészének alapanyagát lefoglalták.
Mármost mi jó ideje leadtuk a rendelést, aztán az egyik hordárunktól megtudom, hogy az IT-re megy a szalag, nekik ott kilométerek vannak belőle, hogy azzal burkolják a tesztöltözékeiket.
Juliette mély lélegzetet vett.
– Úgyhogy átirányítottam néhányat. – Beismerése közben Marnesra nézett. – Nézze, én tartom fenn az energiatermelést, hogy odafenn tehessék a dolgukat, bármi is az, de alapvető dolgokhoz nem jutok hozzá. S még ha hozzá is jutok, a minősége ócska, talán az irreális kvóták, a gyártólánc siettetése miatt…
– Ha ezek olyan dolgok, amikre valóban szüksége volt – szakította félbe Jahns –, akkor megértem. – Marnesra nézett, aki mosolyogva leszegte az állát, mintha azt akarná mondani: ő megmondta, hogy erre az állásra Juliette a megfelelő ember.
Jahns úgy tett, mintha nem venné észre.
– Valójában örülök, hogy hallottam a maga verzióját – közölte Juliette-tel. – S bár gyakrabban tettem volna meg ezt az utat, nem fájna most úgy a lábam. Vannak dolgok, amiket mi odafenn magától értetődőnek tartunk, leginkább mert nem jól értelmezzük őket. Most már látom, jobb kommunikációra van szükség az irodáink között, nagyobb mérvű állandó kapcsolatra az IT-vel, mint a mostani.
– Én ezt nagyjából húsz éve mondogatom – szólt Juliette. – Mi azzal viccelődünk idelenn, ezt a helyet arra tervezték, hogy mi egyáltalán ne legyünk láb alatt. És néha így is érezzük magunkat.
– Nos, ha feljön, ha elfogadja ezt az állást, meghallják a hangját. Maga lehetne a parancsnoki lánc első láncszeme.
– Hová esne az IT?
– Lesz ellenállás, ám ez érthető a részükről.
Volt már ilyennel korábban is dolgom. Sürgönyözni fogok az irodámnak néhány sürgős lemondást. Visszaható hatályúak lesznek, így legalizáljuk azokat az anyagigényléseket. – Jahns méregette a fiatal nőt. – Már amennyiben biztosít róla, hogy valóban szüksége volt minden anyagra, amit átirányított.
Juliette nem hátrált meg a kihívás elől.
– Szükségem volt – mondta. – Nem mintha számított volna.
Amit tőlük szereztünk, az vacak volt. Akkor sem hullhatott volna jobban szét, ha egyenesen arra tervezik. Tudják, mit, a végén az Ellátástól megkaptuk a szállítmányunkat, és volt extra szalagunk. Nagyon szeretnék felfelé menet beköszönni egy darabbal. A mi tervezésünk sokkal jobb…
– Felfelé menet? – kérdezte Jahns, hogy megbizonyosodjon, jól értette-e, s Juliette csakugyan beleegyezését adta.
Juliette mindkettejükre ránézett. Bólintott.
– Adniuk kell egy hetet, hogy elrendezzem a generátort.
Számítok az áramszünettel kapcsolatos ígéretükre. És arra is, hogy megértik, mindig gépésznek fogom magam tartani, s ezt részben azért teszem, mert látom, mi történik, ha nem foglalkoznak a problémákkal. Az én nagy feladatom a megelőző karbantartás volt idelenn. Hogy többé ne várjunk arra, hogy eltörjenek a dolgok, mielőtt megjavítjuk őket, hanem ügyeljünk rájuk, és működésben tartsuk őket, mikor még üzemképesek.
Túl sok mindent hagytak figyelmen kívül, engedtek lepusztulni.
S azt hiszem, ha gondolhatunk a silóra úgy, mint egyetlen hatalmas gépre, akkor olyanok vagyunk mi idelenn, mint egy mocskos olajteknő, amire néhány embernek azért oda kell figyelnie. – Kezet nyújtott Jahnsnak. – Szervezze meg nekem azt az áramszünetet, és én vagyok a maga embere.
Jahns mosolygott, és megrázta a kezét. A magabiztos kézszorításban csodálta a melegséget és az erőt.
– Holnap reggel az lesz az első – mondta. – És köszönöm. Isten hozta a fedélzeten!
Marnes is odajött egy kézfogásra.
– Jó magát a poszton tudni, főnök. Juliette somolyogva adott kezet.
– Nos, ne szaladjunk annyira előre! Gondolom, még rengeteget kell tanulnom ahhoz, hogy főnöknek szólíthasson.
