Mit tesz a rák a barátsággal? Olvass bele Helen Garner regényébe!

Mit tesz a rák a barátsággal? Olvass bele Helen Garner regényébe!

Meddig és hogyan érdemes küzdeni a rák ellen? És van-e jogunk szembesíteni vele a beteget, ha már nincs remény? Mutatunk egy részletet Helen Garner regényéből.

Könyves Magazin | 2025. április 17. |

Mit lehet tenni, ha egy közeli ismerősünk azt képzeli, C-vitamin-kúrával felveheti a harcot a rák ellen? Helen felajánlja a vendégszobáját egy régi barátjának, Nicolának, aki végstádiumú beteg, azonban a hagyományos gyógymódokban nem hisz. Az alternatív kezelések között kutakodva egy kétes hírű intézményre talál, ahol meggyőzik, hogy az ózon „kikaparja a rákos sejteket a testéből”. Mit tehet egy barát, ha érzi, hogy közel a halál? Helen a szembesítés mellett dönt – de vajon jól cselekszik?

Helen Garner
A vendégszoba
Magvető, 2025, 164 oldal
-

Garner azoknak a hozzátartozóknak ad hangot, akiknek nap mint nap szembe kell nézniük az ápolás nehézségeivel, téve mindezt úgy, hogy közben azért a humor is meg-megcsillan. Kendőzetlen történet ez az öregedésről és az emberi kapcsolatokról, amely garantáltan mélyre megy.

Helen Garner: A vendégszoba (részlet)

Kedd reggel vonattal mentünk be a városba. Megmutattam, hogyan úszhatja meg a Flinders Street-i káoszt, ha leszáll a parlamentnél, és együtt sétáltunk el a Theodore Intézetbe. Mivel Colette üdvözlésében óvatosságot érzékeltem, otthagytam Nicolát, hogy készülődjön az első kezelésre, és lementem, hogy vegyek magamnak egy kávét.

Amikor húsz perc múlva visszajöttem, a váróterem üres volt.

Mintha senki nem felelne semmiért.

Végignéztem a bekeretezett diplomákat a recepcióspult mögötti falon. Ó, megvoltak Tuckey bizonyítványai: egy csomó cirkalmas, latin nevű alternatív cucc és egy sor iniciálé, ami orvosinak hatott. Helyes, de hol van ő maga? Ki vezeti ezt a kócerájt? Hallottam Colette hangját a válaszfalon át, vidáman locsogott valaki fülébe a műkorcsolyázás iránti szenvedélyéről. A pulton volt egy csengő. Megnyomtam. Colette kidugta a fejét, és egy oldalajtó felé mutatott.

Az ajtón túl egy zsúfolt térben, aminek az ablakából, ha az ember lábujjhegyre állt, oldalról láthatta a katedrálist, megtaláltam Nicolát állig bezárva valami alacsony sátorba; a vigyorgó arca egy lyukon át kémlelt ki a tetején, amit a nyaka körül egy műanyag csíkkal és egy rózsaszín törölközővel zártak le.

A furcsa, természetillatú parfüm, amit előző nap is megfigyeltünk, most is ott volt a levegőben.

– Ez meg mi a fene? Úgy nézel ki, mint egy karcsúsító klinika reklámarca. – Megint nevettünk.

– Ez egy ózonszauna. Nézz be.

Lehúztam a cipzárt a sátor elején, és láttam, hogy Nicola ott ül egy szál törölközőben, és mindkét kezében egy varázspálcaszerű dolgot tart, amit papírtörlőbe tekertek. A parfümös pára fuvallatai kiáramlottak. Behúztam a cipzárt. Nicola a falra tűzött, elmosódott A4-es lap felé biccentett. Odaléptem, és megnéztem.

Útmutatás volt újraélesztéshez.

Kifejezéstelen tekintettel néztünk egymásra.

– És azok mik, amit a kezedben fogsz?

– Elektródák. – Behunyta a szemét, és hátradőlt.

Elektródák. Befogtam a számat. A reggeli nap a magas ablakon át besütött a szobába. Az ózonnak kellemes volt az illata, nagyon finom és frissítő, mint a görögdinnye vagy a tengeri szél. Leültem egy székre a sarokba, és lehúztam a kávéspoharam fedelét.

 

Egy óra múlva beviharzott Colette, és áttessékelte Nicolát egy másik szobába. Ott Nicola hanyatt feküdt egy magas, kemény ágyra, amit virágos szövet borított, miközben a fiatal nő kínai köpölyözőcsészéket helyezett el a vállán, a nyakán és a hasán. Mint sok más ismerősöm, én is alávetettem magam egyszer-kétszer a köpölyözésnek, és nem gondoltam róla se jót, se rosszat; de ezeken a csészéken bimbók is voltak, amikből csövek álltak ki, amiken át még több ózont pumpáltak egy széles, rozsdásnak tűnő tartályból, amit egy fémlánc erősített a falhoz.

Intim eljárásnak tűnt, időről időre felajánlottam, hogy elmegyek, de Nicola és Colette is biztatott, hogy maradjak.

Egy sarokba húzódtam, és összefontam a karom. A keletre néző ablak a templomtornyok és kupolák vonzó összevisszaságára nyílt, azokon túl a gyapjas tavaszi felhőkkel megrakott égre.

– Az ózon mit csinál, Colette? – kérdezte Nicola kedvesen.

Colette végzett a csészékkel, és egy dossziét lapozgatott Nicolának háttal. Anélkül hogy megfordult volna, zavartan felelte: – Megöli a rákot.

– Ja. Persze.

– És a C-vitamin – folytatta Colette, miközben letette a dossziét, és megfordulva vad, karmoló mozdulatokat tett – kikaparja a rákos sejteket a testéből.

Nicola még mindig mosolygott, hagyta becsukódni a szemét. Colette vidám integetéssel és a lófarka tökéletes libbenésével kiment a szobából. Odaléptem az ablak alatti padhoz, ahol Nicola dossziéját hagyta. Könnyedén kicsúsztattam a lapokat az orvosi kartonból. Lapoztam egyet, és a Prognózis cím ugrott elém.

Alá valaki terpeszkedő, gyerekes betűkkel odaírta: „Végstádium, 1–3 év.”

Leejtettem a lapot, és az ablakhoz hajoltam. Odakint a katedrális nyugati oldalára valaki vízköpőket faragott, és néhány szent életű férfit püspökbottal és kőglóriával. Remegett a lábam. Vettem pár mély lélegzetet. Mi történik itt? Hát dr. Tuckey tegnap este nem megnyugtatta Nicolát, hogy „jól fog reagálni” a klinika kezelésére? Nyilván mondhatta volna azt is: „Szeretné, ha elmondanám, szerintem milyen jövő vár önre?” És ha Nicola igent mond, vajon nem lett volna becsületesebb közölni vele az igazságot, és aztán azt mondani: „De mi tudunk önnek ajánlani néhány kezelést, ami zsugoríthatja a rákot, lelassíthatja, és a fennmaradó időben kényelmesebbé teheti az életét”?

Lehet, hogy nem tehette meg, amíg bent voltam a szobában.

Lehet, hogy nem volt felhatalmazása a cégükön belül, hogy a halálról beszéljen.

Lehet, hogy csak Theodore professzor, a guru rendelkezik ilyen hatalommal.

Nicola a hátam mögött csukott szemmel feküdt a magas ágyon. Elrendeztem a papírokat a dossziéban, és a pad szélével párhuzamosra igazítottam.

Nicola azt mondta: – Helen. A nővéred, Madeleine eljött volna egy ilyen helyre?

– Tuti, hogy nem.

– Akkor sem, ha tud róla?

– Soha. Egy pillanatra meg nem fordult volna a fejében.

– Miért?

Mert azonnal látta volna, hogy átverés. Ezt nem mondhattam. Nem állt a birtokomban olyan tudás, hogy ítélkezzek. És ha én elítélem is az egészet, hova fordulhatna Nicola? Mi maradna?

Dobja el minden fegyverét, és nézzen szembe a halállal?

Ki vagyok én, hogy ilyesmit mondjak neki?

Úgyhogy azt feleltem: – Madeleine ápolónő volt. A férje sebész. Egész életében a nyugati orvostudomány világában élt. Hitt benne. Ő ezekben a kategóriákban és ezen a nyelven gondolkodott.

Nicola egy darabig csöndben feküdt, a csészék kidagadtak a hasán, mintha mellek sorakoznának rajta. Amikor kinyitotta a szemét, az ablak felé bámult.

– Arra számítok, hogy azokból a felhőkből bármelyik pillanatban kihullik egy angyal – mondta, és legpimaszabb, legkihívóbb mosolyával fordult felém.

 

Ebéd után, amit egy-egy hatalmas zöldséglé formájában vettünk magunkhoz egy kávézóban, Colette súlyos célzásokat ejtett, hogy távoznom kellene: úgy tűnt, valamilyen fénnyel akarják sugározni. Összeszedtem a holmimat, és eljöttem. A David Jones élelmiszerboltba mentem, és vettem a vacsoránkhoz néhány szelet laposfejű halat, aztán járkáltam a városban, és büszke voltam rá, hogy nem szórom a pénzt.

Amikor délután felmentem Nicoláért, jó hangulatban volt.

Otthon hátramentem az udvarba, hogy leszedjem a száraz ágyneműt a kötélről. Nicola ragaszkodott hozzá, hogy segítsen. Láttam rajta, hogy erőfeszítésébe kerül vállig emelnie a karját, de együtt tökéletesen összehajtogattuk az ágyneműt, és eltettük a szekrénybe. Aztán az útmutatását követve megfőztem azt a fajta zöldséges hallevest, amit a félig vegetáriánusok is megehetnek. Jó étvággyal evett, még egy pohár sherryt is megivott. Megnéztük a híreket, és vidám kegyetlenséggel szedtük ízekre régi barátja, az én exférjem legújabb kalandjait.

– Holnap – mondta lefekvéskor, miközben odaadtam neki a tiszta konyharuhába göngyölt meleg vizes palackot – megint C-vitamint adnak.

Felnéztem. – Szeretnéd, hogy veled menjek?

Megvonta a vállát. – Hozz egy könyvet.

Nem sokkal éjfél után hallottam, hogy mocorog, és kijöttem megnézni. A válla és a nyaka fájt.

Most is nedves volt, de nem a pisitől.

Teljesen kiizzadt: az ágynemű is átázott, szinte a matracig, és a párnák is lucskosak voltak. Aznap éjjel háromszor vetettem meg az ágyat: lehúztam, aztán áthúztam, lehúztam, aztán áthúztam. Ezt a részét szerettem, a szeretet és a rend becsületes tevékenységeit, amiket könnyedén meg tudtam csinálni. Nem fárasztottuk magunkat a mentegetőzés és a megbocsátás vesszőfutásával. Nicola ernyedten ült a széken, és figyelte, ahogy dolgozom.

– Ápolónőnek kellett volna mennem – mondtam –, mint a testvéreimnek.

Nicola halványan felnevetett. – Főnővérnek. Suhogó fátyollal.

– Vagy talán detektívnek. Miért is nem léptem be a rendőrség kötelékébe a hetvenes években, ahelyett hogy egy nyomorult hippi próbáltam lenni? Ami soha nem ment jól.

– Elég kemény tudsz lenni. De téged ott miszlikbe aprítottak volna.

– Milyen fájdalomcsillapítód van, Nicola?

– Diegesic.

– Ez minden?

– Nyolcat bevehetek egy nap. Mindjárt be is veszek párat.

Kimentem egy pohár vízért, aztán álltam az ágya mellett, amíg lenyelte a tablettákat.

– Mit jelent a -gesic? – kérdeztem.

– Biztos görögül van.

– Biztos. A Rectogesic aranyérre van. Van még analgetica…

– Anal-getika – mondta –, nyilván a fájós seggre.

– Haha! és a Diegesic – olyan robajjal közeledett felénk, mint egy teherautó: nem volt idő elugrani az útjából –, hogy meg ne halj.

Nicola nevetett, becsukta a szemét, és hátradőlt a tiszta párnára.

Valamivel virradat előtt, amikor álmatlanul hevertem az ágyamban, egy fura kis vihar támadt fölöttünk, lezúdított húsz csepp esőt, aztán azonnal tovább is repült. Az utca csöndes volt. A levegő friss és hűvös. Valami végigtipegett a nyitott ablakom előtti levélhalmon, és szuszogva megállt és vakarózott kicsit.

Fotó: Magvető Kiadó (Darren James)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hogyan írjon a költő arról, amire gondolni sem merünk? – Bak Róbert ALS-beteg versei a halálról

Első és utolsó versei jelentek meg Bak Róbertnek, aki az egyik legelhivatottabb olvasó, egyben súlyos beteg. Az Ameddig elhiszem című kötetének nem kicsi a tétje: a metaforikus túlélés. A hét könyve szembenéz a halállal. 

...

Egy nő csak akkor értheti meg betegségét, ha szembenéz a háborúval és az apjával - Olvass bele Bánki Éva új kötetébe!

Bánki Éva új regényében személyes család- és betegségtörténetben mutatkoznak meg az elhallgatott traumák és titkok, és főleg az apa árnyékot vető hatalmas alakja. Olvass bele!

...

Halálos betegséggel foglalkozik a Csillagainkban a hiba szerzőjének új könyve

John Green új non-fiction könyve arra hívja fel a figyelmet, hogy a híres tüdőbetegség nem a múlté, hanem ma is igen elterjedt és halálos. 

Olvass!
...

Az első nyugati nyaralás kamaszként a 80-as években – Olvass bele A fal túloldalán című regénybe!

Macskanyelv, grandoletti és kiflis melegszendvics - a 80-as évek hangulata süt a lapokról.

...

Egy nő, aki a fagyasztóba temeti halott állatait – Olvass bele Molnár T. Eszter új novelláskötetébe!

Az állatok lefagyasztása és a gyász között talán valami párhuzam húzódik?

...

Stephen Kinget elütötte egy kisteherautó, erre ő megírta, hogyan kell regényt írni

Ha már úgyis ráért, a lábadozás alatt befejezte a könyvét.

Kiemeltek
...

A gamer közösség mutat kiutat az elitiskola fojtogató valóságából

Hogyan lehet kitörtni abből a fojtogató légkörből, amit egy elitiskola sznobsága és egy despotikus osztályfőnök teremt meg? A Valós idők a hét könyve. 

...

Árulás, feketelista, remegő hangú Erdély – írók is reagáltak arra, hogy magyarellenes elnöke lehet Romániának

Visky András, Tompa Andrea és Dragomán György is megszólalt.

...

Szerinted is rondák Elena Ferrante könyveinek borítói?

Állítólag nem véletlenül választottak ilyen giccses képeket Elena Ferrante Nápoly-tetralógiájához.

Listák&könyvek
...

Isten is visszatér a Földre A háromtest-probléma szerzőjének új kötetében

...

7 történelmi fikció, ha a Hunyadi-sorozat után többre vágynál

...

7 kihagyhatatlan könyv a 90 éves Csányi Vilmostól: a kutyák viselt dolgaitól a teremtő képzeletig