Grecsó hősét villámcsapásszerűen éri a felismerés, hogy már nem szeretik
Grecsó Krisztián
Valami népi
Magvető, 2022, 288 oldal
-

Grecsó Krisztián történeteiben a párhuzamosok a végtelenben sem mindig találkoznak, de a találkozások mégis elmesélhetők. Néha az események egy időben, de más helyen zajlanak (Erdélyben, a fővárosban vagy falun), máskor egyazon helyen, de különböző időkben: harmincas vagy ötvenes években, és közben nagyon is a mában. Ahogy mindannyian ismerjük az érzést, amikor nem vagyunk a helyünkön. A Valami népi történetei ezekről az otthontalan helyzetekről szólnak, és az olvasó így válik nyomolvasóvá. Akár a rég- és a közelmúlt falusi históriáit, akár egymás mellett elsuhanó életutakat vagy éppen a saját életének történeteit követi, Grecsó Krisztián novelláiban mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés.

Grecsó Krisztián: Valami népi (részlet)

Mint egy patika 

A bihari havasok felé nézett az ablak, és ritkán, tiszta napokon, látszott is néhány ív és hívogató dombhajlat a látóhatár szélén. És ami közelebb volt, azt is szerelemmel szerettem: a lusta, tékozló viharsarki tájat, a Körösök vidékét, ahol valahogy mindig olyan, mintha ártérben kóborolnál. Persze lehet, hogy csak az akácok futnak ilyen gyorsan, hogy úgy tűnik: mindenfelé vízparti bozótosok, tenyérnyi erdősávok váltogatják egymást.

Sokat voltam egyedül, a feleségem pedagógus volt egy zeneiskolában, és ő maga is muzsikált, üres délutánokat és estéket álltam a konyhánkban, tanultam a tájat, mozdulatlanul, csöndben. Rám alkonyult a lakás, bebőrösödött körülöttem, rajtam a csönd. Egyszer valaki felintegetett, és meglepődtem, hogy látszom, hogy az ötödik magassága nem takar el védelmezőn. A konyhaablak transzparens magánya – ezek szerint – úgy lógott a zöld panel oldalán, mintha egy engem ábrázoló portré lenne.

A megyei könyvtárban dolgoztam, szerkesztő voltam, kényelmes, levegős napok, nyugodt középvárosi lét, nincsen ütőeret elszorító nyomás, de végesek a távlatok is. Szerettem.

Csak annyira voltam boldogtalan, amennyire az íráshoz kellett,

különben igyekeztem örülni a lehetőségeimnek. Saját erőből, termetes hitelt vállalva meg tudtuk venni életünk első lakását, egy háromszobás panelt a Gyulai úton. Amely akkoriban – elkerülő út híján – az egyetlen folyosó volt keletről nyugatra. Tomboltak, dühöngtek a kamionok, és folyamatosan ropogtak a gumik az aszfalton, de én büszke voltam, jó gazda, tulajdonosi szemléletem odáig izmosodott, hogy írtam az óraállásokat, ahogy a nagyapámtól láttam, és mindennap főztem.

Az apró, de – hitem szerint – okosan berendezett konyhában állva éreztem igazán, hogy ez itt az enyém: hogy van otthonom. Valamiért a kombi kazánban gyönyörködtem szívesen, büszkélkedve, hogy egyedi fűtésünk van, meg a kamrapolcot is feleslegesen gyakran átrendeztem, élvezve, milyen felkészültek vagyunk.

Lelkes kukta voltam, de amatőr, próbáltam mindent leegyszerűsíteni, könnyű és hétköznapi konyhát vinni, de rendre belebuktam a kísérleteimbe. A hagymás-sajtos répám emlékezetes kudarc volt. Amíg egyedül kóstolgattam, nekem ízlett, de amint feladtam a szokás szerint későn hazaeső páromnak, meg sem kóstoltuk, már én is tudtam, borzasztó. Örökös hivatkozási alap lett, a konyhahasználat meg csak az ünnepi alkalmak terepe. Én akkor azt akartam gondolni, hogy ez tényleg a dinsztelt hagymára aprított és közepes minőségű („akciós”) reszelt sajttal megszórt, vegetás répa miatt van.

De legbelül már akkor is gyanakodtam, hogy a répa nem számít, hogy a vacsora maga a járom, a kötöttség, haza kell érni miatta.

Sokáig dédelgettem magamban a répáimat, és hinni akartam benne, hogy velem jó, de az egyik hétköznap este, amikor valamiért ott, a város szélén akartunk kocsmázni a barátaimmal – és a két söröző egyike sem felelt meg –, Bérkó felvetette, hogy vegyünk néhány üveg sört, és kivételesen menjünk föl hozzánk. Miért nem hívok oda soha senkit, ha olyan pompás az a kégli.

Mindig azt hittem, az én otthonom nyitott szentély lesz, de

nemhogy szentély nem volt, nyitott sem.

Szorongva mondtam igent, mert addigra már hozzászoktam, hogy mindig mindent megbeszélek a feleségemmel, hogy fél válaszaim vannak, ami végül is helyénvaló dolog, ha a válaszoknak van másik felük, és legalább néha illeszkedni akarnak az enyéimhez.

Olyan sötét volt a lakásban, mint egy fasírtban. Hiába kapcsoltam fel a lámpát, velünk maradt az üledéke. A ridegség. Leültünk a konyhában, minden ragyogott, tolakodó volt a rend. Bérkó megszisszentette a sört, és megkérdezte:

– Ti tényleg itt laktok?

Hanyagul körbenézett a sikált lakásban, és hozzátette:

– Olyan, mint egy patika.

Attól kezdve sokkal több energiámba került azt hazudni magamnak, hogy itt jó, de ha több energia kellett, hát többet adtam. Gyakoriak lettek a vendéglátások, és főzőszakkört indítottunk. Sajnos felolvasásokat is tartottam, mert azt hittem, a barátaim igénylik, de a rájuk erőszakolt prózát ellensúlyozta a tény, hogy a főztöm feltűnően jobb lett. Felismertem a korlátaimat, és próbáltam, megalkuvó módon, receptekre támaszkodni.

A közös étkezés úgy fecseg, mint a nyelv, mindent elárul. Összejön a család, a barátok, vagy odasereglik egy fél zenekar, táncegyüttes, osztály, és mindjárt meglátod magad és a párod: azt, hol tartotok, mennyire szeretitek egymást, mit titkoltok a másik elől.

Az érkező tekintete tükröt tart eléd, elég, ha rád csodálkozik, ha hamiskásan dicsér, örülni akar valaminek, mert már az igyekezet is olyan kíméletlenül megmutatja az igazságot, hogy nincs olyan sok bor és pálinka, amivel el lehetne fedni.

Aznap este az én barátaimat vártuk, messziről jöttek, Miskolc, Nyíregyháza, Hajdúszoboszló, és én kitettem magamért, büszke tóttá váltam az évek alatt. Savanyú belsőséglevest főztem, amit Békéscsabán úgy neveznek, kiszely, és az ottani tótok legfőbb tésztájával készültem – igaz, rosszul, mert megfőztem a krumplit, és úgy kevertem bele a tésztába, pedig úgy nudli, vagy, ha gyúrjuk és sodorjuk, bögyörő, másképpen tálalva gnocchi – és nem pedig sztrapacska.

A barátaim mohók voltak, megálltak útközben, bevacsorálva, elnehezülve érkeztek meg, és kérték, várjunk az evéssel. De én éhes voltam és türelmetlen, csak pattogtam, büszke akartam lenni, örülni szerettem volna,

nem akartam magammal lenni,

és tőlük vártam, hogy én ne én legyek. Tálaltam, tukmáltam, töltöttem: pálinkát, levest, kurcinát.

De valahogy semmi sem mozdult, egyre ritkább lett körülöttem a levegő, megnőttek a mozdulataim, mint a délutáni árnyak, mintha pantomimeztem volna, túlzóak és színpadiasak lettek a gesztusaim, és egyre görcsösebben voltam harsány. És egyszerre, ahogy az olvasztott szalonna füstös zsírszagában körbenéztem, és elkaptam a többiek részvéttel teli tekintetét, beleértve a páromét, megértettem.

Hogy engem nem szeretnek. Hogy már nem szeret az az ember, akinek, meggondolatlanul vagy korán tett fogadalma szerint, velem kellene leélnie az életét.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Erdős Virág megmutatja, hogyan hat a biciklis futárkodás a költészetre

Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, új verseskötete ennek a tapasztalatnak a lenyomata. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A V-2 a szabotázs és a kémkedés regénye a náci rakétatámadások árnyékában

Az első rakéta öt perc múlva becsapódik Londonba. Hat perced van, hogy megállítsd a másodikat. Olvass bele Robert Harris könyvébe!

...
Beleolvasó

Egy hétvége elég ahhoz, hogy egy barátság évtizedes konfliktusai a felszínre kerüljenek

A hetvenes éveiben járó Adele, Wendy és Jude a negyedik barátnőjüket gyászolják. Egy sorsfordító hétvégén nemcsak a barátságukat, de az egész életüket is átértékelik. Olvass bele a Hétvégébe!

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

David Sundin interaktív képeskönyve, A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák minden idők egyik legdacosabb gyerekkönyve, cserébe viszont felejthetetlen kalandot ígér azokra az estékre, amikor a gyerek sehogy sem akar elaludni, sőt, azt is megmutatja, hogy az olvasás nemcsak a passzív befogadásról szól, hanem valódi varázslat.

...
Gyerekirodalom

Egressy gyerekregényében zajos gördeszkások borzolják a lakótelepi kedélyeket

Egressy Zoltán dráma- és regényíró új gyerekregényében egy csapat gördeszkás zavarja meg a lakótelep nyugalmát, az ellentétek viszont nem feloldhatatlanok.

...
Gyerekirodalom

Pavlova kisasszonytól Petunia néni lazacáig - 3+1 gasztrokönyv gyerekeknek

Az ételekkel és ízekkel való tudatos ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, éppen ezért most összeszedtünk néhány kimondottan gyerekeknek szóló könyvet, amelyek szemléletesen mesélnek a gasztronómiáról, és még recepteket is tartalmaznak.

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Hírek

Elhunyt Haumann Péter Kossuth-díjas színész

...
Hírek

Az első hindiből fordított regény kapta a Nemzetközi Booker-díjat 2022-ben

...
Alkotótárs

Mucha Dorka: Éreztem, hogy ebből nem lehet tingli-tangli történetet írni [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Kollár-Klemencz László lesz az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége 

...
Hírek

Vámos Miklós az egykori New York kávéházról: Minden áldott nap itt voltam

...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

...
Hírek

Először térképezték fel a pompeji vulkánkitörés egy áldozatának teljes génkészletét

...
Hírek

Budapest környékén kószál egy medve

...
Szórakozás

A Top Gunon kívül is van repülős élet

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről