Grecsó hősét villámcsapásszerűen éri a felismerés, hogy már nem szeretik
Grecsó Krisztián
Valami népi
Magvető, 2022, 288 oldal
-

Grecsó Krisztián történeteiben a párhuzamosok a végtelenben sem mindig találkoznak, de a találkozások mégis elmesélhetők. Néha az események egy időben, de más helyen zajlanak (Erdélyben, a fővárosban vagy falun), máskor egyazon helyen, de különböző időkben: harmincas vagy ötvenes években, és közben nagyon is a mában. Ahogy mindannyian ismerjük az érzést, amikor nem vagyunk a helyünkön. A Valami népi történetei ezekről az otthontalan helyzetekről szólnak, és az olvasó így válik nyomolvasóvá. Akár a rég- és a közelmúlt falusi históriáit, akár egymás mellett elsuhanó életutakat vagy éppen a saját életének történeteit követi, Grecsó Krisztián novelláiban mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés.

Grecsó Krisztián: Valami népi (részlet)

Mint egy patika 

A bihari havasok felé nézett az ablak, és ritkán, tiszta napokon, látszott is néhány ív és hívogató dombhajlat a látóhatár szélén. És ami közelebb volt, azt is szerelemmel szerettem: a lusta, tékozló viharsarki tájat, a Körösök vidékét, ahol valahogy mindig olyan, mintha ártérben kóborolnál. Persze lehet, hogy csak az akácok futnak ilyen gyorsan, hogy úgy tűnik: mindenfelé vízparti bozótosok, tenyérnyi erdősávok váltogatják egymást.

Sokat voltam egyedül, a feleségem pedagógus volt egy zeneiskolában, és ő maga is muzsikált, üres délutánokat és estéket álltam a konyhánkban, tanultam a tájat, mozdulatlanul, csöndben. Rám alkonyult a lakás, bebőrösödött körülöttem, rajtam a csönd. Egyszer valaki felintegetett, és meglepődtem, hogy látszom, hogy az ötödik magassága nem takar el védelmezőn. A konyhaablak transzparens magánya – ezek szerint – úgy lógott a zöld panel oldalán, mintha egy engem ábrázoló portré lenne.

A megyei könyvtárban dolgoztam, szerkesztő voltam, kényelmes, levegős napok, nyugodt középvárosi lét, nincsen ütőeret elszorító nyomás, de végesek a távlatok is. Szerettem.

Csak annyira voltam boldogtalan, amennyire az íráshoz kellett,

különben igyekeztem örülni a lehetőségeimnek. Saját erőből, termetes hitelt vállalva meg tudtuk venni életünk első lakását, egy háromszobás panelt a Gyulai úton. Amely akkoriban – elkerülő út híján – az egyetlen folyosó volt keletről nyugatra. Tomboltak, dühöngtek a kamionok, és folyamatosan ropogtak a gumik az aszfalton, de én büszke voltam, jó gazda, tulajdonosi szemléletem odáig izmosodott, hogy írtam az óraállásokat, ahogy a nagyapámtól láttam, és mindennap főztem.

Az apró, de – hitem szerint – okosan berendezett konyhában állva éreztem igazán, hogy ez itt az enyém: hogy van otthonom. Valamiért a kombi kazánban gyönyörködtem szívesen, büszkélkedve, hogy egyedi fűtésünk van, meg a kamrapolcot is feleslegesen gyakran átrendeztem, élvezve, milyen felkészültek vagyunk.

Lelkes kukta voltam, de amatőr, próbáltam mindent leegyszerűsíteni, könnyű és hétköznapi konyhát vinni, de rendre belebuktam a kísérleteimbe. A hagymás-sajtos répám emlékezetes kudarc volt. Amíg egyedül kóstolgattam, nekem ízlett, de amint feladtam a szokás szerint későn hazaeső páromnak, meg sem kóstoltuk, már én is tudtam, borzasztó. Örökös hivatkozási alap lett, a konyhahasználat meg csak az ünnepi alkalmak terepe. Én akkor azt akartam gondolni, hogy ez tényleg a dinsztelt hagymára aprított és közepes minőségű („akciós”) reszelt sajttal megszórt, vegetás répa miatt van.

De legbelül már akkor is gyanakodtam, hogy a répa nem számít, hogy a vacsora maga a járom, a kötöttség, haza kell érni miatta.

Sokáig dédelgettem magamban a répáimat, és hinni akartam benne, hogy velem jó, de az egyik hétköznap este, amikor valamiért ott, a város szélén akartunk kocsmázni a barátaimmal – és a két söröző egyike sem felelt meg –, Bérkó felvetette, hogy vegyünk néhány üveg sört, és kivételesen menjünk föl hozzánk. Miért nem hívok oda soha senkit, ha olyan pompás az a kégli.

Mindig azt hittem, az én otthonom nyitott szentély lesz, de

nemhogy szentély nem volt, nyitott sem.

Szorongva mondtam igent, mert addigra már hozzászoktam, hogy mindig mindent megbeszélek a feleségemmel, hogy fél válaszaim vannak, ami végül is helyénvaló dolog, ha a válaszoknak van másik felük, és legalább néha illeszkedni akarnak az enyéimhez.

Olyan sötét volt a lakásban, mint egy fasírtban. Hiába kapcsoltam fel a lámpát, velünk maradt az üledéke. A ridegség. Leültünk a konyhában, minden ragyogott, tolakodó volt a rend. Bérkó megszisszentette a sört, és megkérdezte:

– Ti tényleg itt laktok?

Hanyagul körbenézett a sikált lakásban, és hozzátette:

– Olyan, mint egy patika.

Attól kezdve sokkal több energiámba került azt hazudni magamnak, hogy itt jó, de ha több energia kellett, hát többet adtam. Gyakoriak lettek a vendéglátások, és főzőszakkört indítottunk. Sajnos felolvasásokat is tartottam, mert azt hittem, a barátaim igénylik, de a rájuk erőszakolt prózát ellensúlyozta a tény, hogy a főztöm feltűnően jobb lett. Felismertem a korlátaimat, és próbáltam, megalkuvó módon, receptekre támaszkodni.

A közös étkezés úgy fecseg, mint a nyelv, mindent elárul. Összejön a család, a barátok, vagy odasereglik egy fél zenekar, táncegyüttes, osztály, és mindjárt meglátod magad és a párod: azt, hol tartotok, mennyire szeretitek egymást, mit titkoltok a másik elől.

Az érkező tekintete tükröt tart eléd, elég, ha rád csodálkozik, ha hamiskásan dicsér, örülni akar valaminek, mert már az igyekezet is olyan kíméletlenül megmutatja az igazságot, hogy nincs olyan sok bor és pálinka, amivel el lehetne fedni.

Aznap este az én barátaimat vártuk, messziről jöttek, Miskolc, Nyíregyháza, Hajdúszoboszló, és én kitettem magamért, büszke tóttá váltam az évek alatt. Savanyú belsőséglevest főztem, amit Békéscsabán úgy neveznek, kiszely, és az ottani tótok legfőbb tésztájával készültem – igaz, rosszul, mert megfőztem a krumplit, és úgy kevertem bele a tésztába, pedig úgy nudli, vagy, ha gyúrjuk és sodorjuk, bögyörő, másképpen tálalva gnocchi – és nem pedig sztrapacska.

A barátaim mohók voltak, megálltak útközben, bevacsorálva, elnehezülve érkeztek meg, és kérték, várjunk az evéssel. De én éhes voltam és türelmetlen, csak pattogtam, büszke akartam lenni, örülni szerettem volna,

nem akartam magammal lenni,

és tőlük vártam, hogy én ne én legyek. Tálaltam, tukmáltam, töltöttem: pálinkát, levest, kurcinát.

De valahogy semmi sem mozdult, egyre ritkább lett körülöttem a levegő, megnőttek a mozdulataim, mint a délutáni árnyak, mintha pantomimeztem volna, túlzóak és színpadiasak lettek a gesztusaim, és egyre görcsösebben voltam harsány. És egyszerre, ahogy az olvasztott szalonna füstös zsírszagában körbenéztem, és elkaptam a többiek részvéttel teli tekintetét, beleértve a páromét, megértettem.

Hogy engem nem szeretnek. Hogy már nem szeret az az ember, akinek, meggondolatlanul vagy korán tett fogadalma szerint, velem kellene leélnie az életét.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Erdős Virág megmutatja, hogyan hat a biciklis futárkodás a költészetre

Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, új verseskötete ennek a tapasztalatnak a lenyomata. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A V-2 a szabotázs és a kémkedés regénye a náci rakétatámadások árnyékában

Az első rakéta öt perc múlva becsapódik Londonba. Hat perced van, hogy megállítsd a másodikat. Olvass bele Robert Harris könyvébe!

...
Beleolvasó

Egy hétvége elég ahhoz, hogy egy barátság évtizedes konfliktusai a felszínre kerüljenek

A hetvenes éveiben járó Adele, Wendy és Jude a negyedik barátnőjüket gyászolják. Egy sorsfordító hétvégén nemcsak a barátságukat, de az egész életüket is átértékelik. Olvass bele a Hétvégébe!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ódor Lajos: Az lenne a fontos, hogy megtanuljunk jó kérdéseket föltenni

Ódor Lajos közgazdásszal, Szlovákia volt miniszterelnökével a Mindentudók kézikönyve című kötete budapesti bemutatója előtt beszélgettünk általános műveltségről, oktatásról és a lányának tett ígéretről. Interjú.

...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

ADVENT
...
Könyves Advent

Francia és skandináv receptek, magyar írók kedvencei, fenntartható konyha – 10 gasztrokönyv karácsonyra

Kevesebb mint egy hónappal karácsony előtt olyan, most megjelent gasztrokönyveket ajánlunk, melyek színt vihetnek a készülődésbe, de ajándéknak is tökéletesek.

...
Könyves Advent

A kis Miri elhatározza, hogy meglesi az angyalokat egy karácsonyi éjszakán

A Miri-történetekben Fenyvesi Orsolya hétköznapi helyzetekről mesél, meghintve varázsporral. Ki hitte volna, hogy a karácsonyi angyalok ilyen huncutok, és hogy a telihold segít legyűrni a szomorúságot? Olvass bele!

...
Könyves Advent

Forró asztallapon pattogó jéghideg eperszemek ‒ 10 verskötet a fa alá

Visszanyerhető-e az ősállapot? Át- vagy fölülírható-e egy végzetes hiba? Karácsonyi válogatásunkban friss hangokat ajánlunk, de terítékre kerülnek a magyar költészet klasszikusainak kötetei is.

...
Könyves Advent

Tüdős Klára becsvágyát a családja értetlenkedése is fűtötte

Olvass bele Bódis Kriszta Korzón a pokolba című kötetébe!

...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

A Kicsikből NAGYOK sorozat legújabb része az olasz Maria Montessori kivételes életét dolgozta fel a gyerekek számára is fogyasztható módon. 

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Gyerekirodalom

Kiss Ottó versei betegségről, Istenről és szerelemről beszélnek gyermeki bölcsességgel

Kiss Ottó nagysikerű kötetének, a Csillagszedő Máriónak idén, a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából jelent meg a folytatása Ég Bolt címen.

Hírek
...
Könyves Advent

Francia és skandináv receptek, magyar írók kedvencei, fenntartható konyha – 10 gasztrokönyv karácsonyra

...
Hírek

Eredményes volt a sztrájk: fizetésemelés és bónusz Hollywoodban

...
Hírek

Szvoren Edina és Kukorelly Endre kapta idén a Füst Milán-díjat

...
Panodyssey

Kihirdették a Panodyssey legújabb pályázatának rövidlistáját

...
Könyves Advent

Forró asztallapon pattogó jéghideg eperszemek ‒ 10 verskötet a fa alá

...
Nagy

Kiss Edina: Az írás számomra életismeret

Olvass!
...
Zöld

Az MI úttörő fejlesztője szerint a kordában tartás a kiút a technológiai cunami alól

Mustafa Suleyman egy úttörő MI-fejlesztő vállalkozás, az immár a Google alá tartozó DeepMind egyik alapítójaként közvetlen közelről láthatja a mesterséges intelligencia forradalmát. Olvass bele a könyvébe! 

...
Beleolvasó

Cserna-Szabó: Összebékülhetnek egy emberen belül ennyire különböző múltak és kultúrák?

A dán Hassan Preisler A barna ember terhe című könyvéhez Cserna-Szabó András írt utószót. Olvasd el!

...
Beleolvasó

Borda Réka: Vesna Lemaic történeteiben nincs olyan, hogy mi és ők, csak mi, emberek

A Szívélyes fogadtatás novelláiból kirajzolódik az idegenségérzet, az akadozó kommunikáció, és a vágy arra, hogy valahogy megtaláljuk a helyünket a világban. Olvasd el az utószót, melyet Borda Réka írt a kötethez.