Grecsó hősét villámcsapásszerűen éri a felismerés, hogy már nem szeretik
Grecsó Krisztián
Valami népi
Magvető, 2022, 288 oldal
-

Grecsó Krisztián történeteiben a párhuzamosok a végtelenben sem mindig találkoznak, de a találkozások mégis elmesélhetők. Néha az események egy időben, de más helyen zajlanak (Erdélyben, a fővárosban vagy falun), máskor egyazon helyen, de különböző időkben: harmincas vagy ötvenes években, és közben nagyon is a mában. Ahogy mindannyian ismerjük az érzést, amikor nem vagyunk a helyünkön. A Valami népi történetei ezekről az otthontalan helyzetekről szólnak, és az olvasó így válik nyomolvasóvá. Akár a rég- és a közelmúlt falusi históriáit, akár egymás mellett elsuhanó életutakat vagy éppen a saját életének történeteit követi, Grecsó Krisztián novelláiban mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés.

Grecsó Krisztián: Valami népi (részlet)

Mint egy patika 

A bihari havasok felé nézett az ablak, és ritkán, tiszta napokon, látszott is néhány ív és hívogató dombhajlat a látóhatár szélén. És ami közelebb volt, azt is szerelemmel szerettem: a lusta, tékozló viharsarki tájat, a Körösök vidékét, ahol valahogy mindig olyan, mintha ártérben kóborolnál. Persze lehet, hogy csak az akácok futnak ilyen gyorsan, hogy úgy tűnik: mindenfelé vízparti bozótosok, tenyérnyi erdősávok váltogatják egymást.

Sokat voltam egyedül, a feleségem pedagógus volt egy zeneiskolában, és ő maga is muzsikált, üres délutánokat és estéket álltam a konyhánkban, tanultam a tájat, mozdulatlanul, csöndben. Rám alkonyult a lakás, bebőrösödött körülöttem, rajtam a csönd. Egyszer valaki felintegetett, és meglepődtem, hogy látszom, hogy az ötödik magassága nem takar el védelmezőn. A konyhaablak transzparens magánya – ezek szerint – úgy lógott a zöld panel oldalán, mintha egy engem ábrázoló portré lenne.

A megyei könyvtárban dolgoztam, szerkesztő voltam, kényelmes, levegős napok, nyugodt középvárosi lét, nincsen ütőeret elszorító nyomás, de végesek a távlatok is. Szerettem.

Csak annyira voltam boldogtalan, amennyire az íráshoz kellett,

különben igyekeztem örülni a lehetőségeimnek. Saját erőből, termetes hitelt vállalva meg tudtuk venni életünk első lakását, egy háromszobás panelt a Gyulai úton. Amely akkoriban – elkerülő út híján – az egyetlen folyosó volt keletről nyugatra. Tomboltak, dühöngtek a kamionok, és folyamatosan ropogtak a gumik az aszfalton, de én büszke voltam, jó gazda, tulajdonosi szemléletem odáig izmosodott, hogy írtam az óraállásokat, ahogy a nagyapámtól láttam, és mindennap főztem.

Az apró, de – hitem szerint – okosan berendezett konyhában állva éreztem igazán, hogy ez itt az enyém: hogy van otthonom. Valamiért a kombi kazánban gyönyörködtem szívesen, büszkélkedve, hogy egyedi fűtésünk van, meg a kamrapolcot is feleslegesen gyakran átrendeztem, élvezve, milyen felkészültek vagyunk.

Lelkes kukta voltam, de amatőr, próbáltam mindent leegyszerűsíteni, könnyű és hétköznapi konyhát vinni, de rendre belebuktam a kísérleteimbe. A hagymás-sajtos répám emlékezetes kudarc volt. Amíg egyedül kóstolgattam, nekem ízlett, de amint feladtam a szokás szerint későn hazaeső páromnak, meg sem kóstoltuk, már én is tudtam, borzasztó. Örökös hivatkozási alap lett, a konyhahasználat meg csak az ünnepi alkalmak terepe. Én akkor azt akartam gondolni, hogy ez tényleg a dinsztelt hagymára aprított és közepes minőségű („akciós”) reszelt sajttal megszórt, vegetás répa miatt van.

De legbelül már akkor is gyanakodtam, hogy a répa nem számít, hogy a vacsora maga a járom, a kötöttség, haza kell érni miatta.

Sokáig dédelgettem magamban a répáimat, és hinni akartam benne, hogy velem jó, de az egyik hétköznap este, amikor valamiért ott, a város szélén akartunk kocsmázni a barátaimmal – és a két söröző egyike sem felelt meg –, Bérkó felvetette, hogy vegyünk néhány üveg sört, és kivételesen menjünk föl hozzánk. Miért nem hívok oda soha senkit, ha olyan pompás az a kégli.

Mindig azt hittem, az én otthonom nyitott szentély lesz, de

nemhogy szentély nem volt, nyitott sem.

Szorongva mondtam igent, mert addigra már hozzászoktam, hogy mindig mindent megbeszélek a feleségemmel, hogy fél válaszaim vannak, ami végül is helyénvaló dolog, ha a válaszoknak van másik felük, és legalább néha illeszkedni akarnak az enyéimhez.

Olyan sötét volt a lakásban, mint egy fasírtban. Hiába kapcsoltam fel a lámpát, velünk maradt az üledéke. A ridegség. Leültünk a konyhában, minden ragyogott, tolakodó volt a rend. Bérkó megszisszentette a sört, és megkérdezte:

– Ti tényleg itt laktok?

Hanyagul körbenézett a sikált lakásban, és hozzátette:

– Olyan, mint egy patika.

Attól kezdve sokkal több energiámba került azt hazudni magamnak, hogy itt jó, de ha több energia kellett, hát többet adtam. Gyakoriak lettek a vendéglátások, és főzőszakkört indítottunk. Sajnos felolvasásokat is tartottam, mert azt hittem, a barátaim igénylik, de a rájuk erőszakolt prózát ellensúlyozta a tény, hogy a főztöm feltűnően jobb lett. Felismertem a korlátaimat, és próbáltam, megalkuvó módon, receptekre támaszkodni.

A közös étkezés úgy fecseg, mint a nyelv, mindent elárul. Összejön a család, a barátok, vagy odasereglik egy fél zenekar, táncegyüttes, osztály, és mindjárt meglátod magad és a párod: azt, hol tartotok, mennyire szeretitek egymást, mit titkoltok a másik elől.

Az érkező tekintete tükröt tart eléd, elég, ha rád csodálkozik, ha hamiskásan dicsér, örülni akar valaminek, mert már az igyekezet is olyan kíméletlenül megmutatja az igazságot, hogy nincs olyan sok bor és pálinka, amivel el lehetne fedni.

Aznap este az én barátaimat vártuk, messziről jöttek, Miskolc, Nyíregyháza, Hajdúszoboszló, és én kitettem magamért, büszke tóttá váltam az évek alatt. Savanyú belsőséglevest főztem, amit Békéscsabán úgy neveznek, kiszely, és az ottani tótok legfőbb tésztájával készültem – igaz, rosszul, mert megfőztem a krumplit, és úgy kevertem bele a tésztába, pedig úgy nudli, vagy, ha gyúrjuk és sodorjuk, bögyörő, másképpen tálalva gnocchi – és nem pedig sztrapacska.

A barátaim mohók voltak, megálltak útközben, bevacsorálva, elnehezülve érkeztek meg, és kérték, várjunk az evéssel. De én éhes voltam és türelmetlen, csak pattogtam, büszke akartam lenni, örülni szerettem volna,

nem akartam magammal lenni,

és tőlük vártam, hogy én ne én legyek. Tálaltam, tukmáltam, töltöttem: pálinkát, levest, kurcinát.

De valahogy semmi sem mozdult, egyre ritkább lett körülöttem a levegő, megnőttek a mozdulataim, mint a délutáni árnyak, mintha pantomimeztem volna, túlzóak és színpadiasak lettek a gesztusaim, és egyre görcsösebben voltam harsány. És egyszerre, ahogy az olvasztott szalonna füstös zsírszagában körbenéztem, és elkaptam a többiek részvéttel teli tekintetét, beleértve a páromét, megértettem.

Hogy engem nem szeretnek. Hogy már nem szeret az az ember, akinek, meggondolatlanul vagy korán tett fogadalma szerint, velem kellene leélnie az életét.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Erdős Virág megmutatja, hogyan hat a biciklis futárkodás a költészetre

Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, új verseskötete ennek a tapasztalatnak a lenyomata. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A V-2 a szabotázs és a kémkedés regénye a náci rakétatámadások árnyékában

Az első rakéta öt perc múlva becsapódik Londonba. Hat perced van, hogy megállítsd a másodikat. Olvass bele Robert Harris könyvébe!

...
Beleolvasó

Egy hétvége elég ahhoz, hogy egy barátság évtizedes konfliktusai a felszínre kerüljenek

A hetvenes éveiben járó Adele, Wendy és Jude a negyedik barátnőjüket gyászolják. Egy sorsfordító hétvégén nemcsak a barátságukat, de az egész életüket is átértékelik. Olvass bele a Hétvégébe!

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.