Anton Pavlovics Csehov
A szerelemről és más történetek
Ford.: Morcsányi Géza, Magvető, 2022, 330 oldal
-

Boldog és boldogtalan szerelmek, nosztalgiák, vágy az emberhez méltó életre - vajon miről beszél Csehov a mai olvasónak? A világ megváltozott, de vajon változtak-e a szerelmek, a vágyak és a nosztalgiák az elmúlt több mint száz év óta, amikor ezek a történetek először megjelentek? A játékba hozott szereplők ismerősek: orvosok és pácienseik, egy komplett gimnáziumi tanári kar, uraságok és parasztok, cselédlányok és emancipált nők, úri kisasszonyok és úri szüleik... Az emberi kapcsolatok a maguk végtelen gazdagságában tárulnak itt elénk, a csehovi empátia humorból és lírából összeszőtt hangja pedig valamennyi történetet áthatja, így a bánat sohasem egészen keserű, s a nosztalgia sohasem teljesen reménytelen. A kötet tizenhét novelláját a fordító, Morcsányi Géza válogatta.

Anton Pavlovics Csehov: Koldus

– Tisztelt uram! Legyen oly jó, tüntessen ki figyelmével egy szerencsétlen, éhező embert. Három napja nem ettem… nincs öt kopejkám menhelyre… Isten a tanúm! Nyolc évet dolgoztam mint falusi tanító, és a körzetiek áskálódása folytán vesztettem el az állásomat. Besúgás áldozata lettem. Egy éve már, hogy állás nélkül vagyok.

Szkvorcov ügyvéd megnézte magának a kérelmező szürkéskék, lyukas nadrágját, zavaros, részeg szemét, az arcán kiütő vörös foltokat, és úgy rémlett neki, hogy korábban, valahol már látta ezt az embert.

– Most a kalugai kormányzóságban ajánlanak állást – folytatta a kérelmező –, de nincs miből odautaznom. Segítsen, legyen olyan szíves! Szégyellek kérni, de…

a körülmények rákényszerítenek.

Szkvorcov most a férfi kalucsnijára pillantott, az egyik magas szárú volt, a másik félcipős, és akkor hirtelen eszébe jutott.

– Ide hallgasson, szerintem én tegnapelőtt találkoztam magával a Szadovaja úton – mondta –, de akkor nem azt mondta, hogy falusi tanító, hanem kizárt egyetemista. Emlékszik?

– Ne… nem, az nem lehet! – dünnyögte a kérelmező zavartan. – Falusi tanító vagyok, hogyha óhajtja, megmutathatom a papírokat.

– Hagyja már a hazudozást! Egyetemistának mondta magát, még azt is elmesélte, miért zárták ki. Emlékszik?

Szkvorcov elvörösödött, és undorodva elfordult a toprongyos embertől.

– Ez aljasság, tisztelt uram! – kiáltott fel mérgesen. – Szélhámosság! Rendőrkézre juttatom, hogy az ördög vinné el! Szegény, éhes, de ettől még nincs joga ilyen pimaszul, szemérmetlenül hazudni!

A toprongyos az ajtókilincs felé nyúlt, és zavartan, mint a rajtakapott tolvaj, körbenézett az előszobában.

– Én… én nem hazudok, kérem – mormolta. – Megmutathatom a papírokat.

– Ki hinne magának? – folytatta változatlan felháborodással Szkvorcov. – Visszaélni azzal, hogy a társadalom szimpatizál a falusi tanítókkal és az egyetemistákkal – milyen alantas, aljas, züllött dolog ez! Fölháborító!

Szkvorcov nekibőszült, és kíméletlenül lehordta a kérelmezőt. Ez a toprongyos figura az arcátlan hazugságával undort és viszolygást keltett benne, azt sértette meg, amit ő, Szkvorcov úgy szeretett és becsült saját magában: a jóságot, az érzékenységet, a szerencsétlenek iránti részvétet; hazugságával, a könyörületesség elleni merényletével az „alany” kvázi beszennyezte az alamizsnát, mellyel ő tiszta szívéből szeretett adakozni a szegényeknek. A toprongyos először mentegetőzött, megszégyenülten lehorgasztotta a fejét.

– Uram! – mondta, és a szívére tette a kezét. – Valóban, én… hazudtam. Nem vagyok egyetemista, és nem vagyok falusi tanító. Ezeket csak kitaláltam! A népi kórusban dolgoztam, és onnan kirúgtak az ivás miatt. De hát mit csináljak? Az úristenre higgye el, nem lehet hazugság nélkül! Ha az igazat mondom, senki nem adakozik.

Az igazsággal éhen hal az ember,

és megfagy, ha nem jut be a menhelyre! Ön helyesen ítéli meg, értem én, de… hát mit csináljak?

– Mit csináljon? Azt kérdi, hogy mit csináljon? – kiáltott fel Szkvorcov, és visszament a férfihoz. – Dolgozzék, azt csinálja! Dolgozni kell!

– Dolgozni… Ennyit én is tudok, de mégis honnan szerezzek munkát?

– Ez duma! Maga fiatal, egészséges, erős, mindig talál munkát, csak akarni kell. Csakhogy maga lusta, puhány, részeg! Bűzlik a vodkától, mint egy csapszék! Velejéig hazug, tönkrement ember lett magából, aki csak kunyerálásra és hazugságra képes! Ha uraságod kegyeskedik is valamikor a munkáig süllyedni, akkor is irodista, oroszkórista, markőr akar lenni, ahol nem csinálna semmit, úgy kapná a pénzét. De mit szólna a fizikai munkához? Biztos nem menne el udvarosnak vagy gyári munkásnak! Elvégre igényei vannak!

– Miket gondol rólam, komolyan mondom… – szólt a kérelmező, és keserűen elnevette magát. – Ugyan hol szerezzek fizikai munkát? Arról már lekéstem, hogy bolti eladó legyek, mert a kereskedelmet kisfiúkorban kell kezdeni, udvarosnak nem alkalmaz senki, mert nem nézik ki belőlem… a gyárba pedig nem vesznek föl, ahhoz szakma kell, én meg nem tudok semmit.

– Duma! Mindig talál mentséget! És mit szólna a favágáshoz?

– Nem utasítom vissza, de mostanában az igazi favágók se tudnak megélni.

– Na, minden naplopó így gondolkodik. Ajánlatot kap, visszautasítja. Akar-e nálam fát vágni?

– Kérem, vágok én…

– Jó, megnézzük… Kitűnő… Meglátjuk!

Szkvorcov nem késlekedett, és nem minden káröröm nélkül, kezét dörzsölve behívta a konyhából a szakácsnőt.

– Tessék, Olga – fordult hozzá –, vezesd át az urat a kamrába, ott vágjon fát.

A toprongyos alak vállat vont, mint aki nem érti a dolgot, és tétován lépdelt a szakácsnő után. A járásán látszott, hogy nem azért vállalkozott a favágásra, mert éhes, és pénzt akar keresni, hanem egyszerűen önérzetességből és szégyenből, mint akit szaván fogtak. Azt is észre lehetett venni, hogy ereje javát kivette belőle a vodka, nincs túl jól, és szemernyi hajlandóságot sem érez a munkára.

Szkvorcov az ebédlőbe sietett. Ott az udvarra nyíló ablakokból rá lehetett látni a fáskamrára és mindarra, ami az udvaron történik. Az ablaknál állva látta, ahogy a szakácsnő és a toprongyos a hátsó ajtón kilép az udvarra, és a piszkos havon át mennek a kamra felé. Olga bosszúsan méregette a mellette haladót, méltatlankodva hadonászott, kinyitotta a kamrát, és dühösen kicsapta az ajtót.

„Alighanem megzavartuk az asszonyságot kávézás közben – gondolta Szkvorcov. – Ilyen egy lelketlen teremtést!”

 

Majd látta, hogy az áltanító és áldiák leül a tuskóra, és pirosló arcát öklére támasztva, elgondolkodik valamin. Az asszonyság odalökte a lába elé a baltát, mérgesen kiköpött, és a szája állásából ítélve szitkozódni kezdett. A toprongyos tétován odahúzott magához egy hasábfát, a két lába közé állította, és bátortalanul rácsapott a baltával. A fadarab megingott és eldőlt. A toprongyos magához húzta, ráfújt elgémberedett kezére, és megint olyan vigyázva sújtott le a baltával, mintha attól félne, hogy belecsap a kalucsnijába, vagy levágja az ujját. A fa megint eldőlt.

Szkvorcovnak már elpárolgott a dühe, kicsit már bánta és szégyellte, hogy egy eltunyult, részeg és talán beteg emberrel nehéz munkát végeztet a hidegben.

„No, nem baj, csinálja csak… – gondolta, ahogy az ebédlőből visszament az irodába. – Neki akarok jót vele.”

Egy óra múlva jött Olga, és jelentette, hogy kész a favágás.

– Itt van, add oda neki ezt a fél rubelt – mondta Szkvorcov. – Ha akar, minden hónap elsején jöjjön fát vágni… Munka mindig akad.

Elsején megjelent a toprongyos, és megint keresett fél rubelt, bár alig állt a lábán.

Ettől kezdve gyakran föltűnt az udvaron,

minden alkalommal találtak neki munkát: hol a havat kotorta össze kupacokba, hol rendet rakott a kamrában, hol a szőnyegeket, matracokat porolta ki. Minden alkalommal kapott húsz-negyven kopejkát a munkáért, egyszer még egy régi nadrág is jutott neki.

Amikor Szkvorcov másik lakásba költözött, fölfogadta a férfit, hogy segítsen a pakolásban és a bútorhordásban. A toprongyos ezúttal józan volt, komor és hallgatag; alig-alig nyúlt a bútorokhoz, leszegett fejjel mendegélt a kocsik mögött, és meg sem próbált tevékenynek látszani, hanem csak összehúzódzkodott a hidegben, és elszégyellte magát, amikor a szállítók kinevették, hogy nem csinál semmit, nincs ereje, és egy rongyos úri kabát van rajta. A költöztetés után Szkvorcov magához hívatta.

– No, látom, hatottak magára a szavaim – mondta, és átnyújtott egy rubelt. – Tessék, a munkájáért. Látom, hogy józan, és hajlandó dolgozni. Hogy hívják?

– Luskov.

– Luskov, tudok most magának ajánlani egy másik munkát, ami tisztább. Tud írni?

– Tudok, kérem.

– Akkor holnap ezzel a levéllel fölkeresi egy jó ismerősömet, kap tőle másolnivalót. Dolgozzék, ne részegeskedjék, ne felejtse el, amit mondtam magának. Isten vele!

Szkvorcov abbéli elégedettségében, hogy az igaz útra terelt egy embert, kedveskedőn megveregette Luskov vállát, és búcsúzóul még kezet is nyújtott neki. Luskov átvette a levelet, távozott, és többet már nem jött az udvarba munkáért.

Eltelt két év. Szkvorcov egyszer a színház pénztárában éppen fizetett a jegyekért, amikor báránygalléros, kopott szilszkinsapkás, alacsony kis embert látott meg maga mellett. Az illető félénken jegyet kért a pénztárostól a kakasülőre, és réz ötkopejkásokkal fizetett.

– Luskov, maga az? – kérdezte Szkvorcov, ahogy a kis emberben fölismerte hajdani faaprítóját. – Mi a helyzet? Mi jóval foglalkozik? Éldegél, rendesen?

– Nem panaszkodom… Egy közjegyzőnél dolgozom, harmincöt rubelt kapok, kérném.

– No, hát hála istennek. Remek! Ennek örülök! Nagyon, nagyon örülök, Luskov! Hiszen maga bizonyos értelemben a keresztfiam. Hiszen én löködtem magát a helyes útra. Emlékszik, hogy lehordtam, hm? Majdnem a föld alá süllyedt ott nálam. Nos, köszönöm, angyalom, hogy megfogadta, amit mondtam.

– Én is köszönöm önnek – mondta Luskov. – Ha nem találkozom akkor önnel, még mindig tanítónak vagy diáknak adnám ki magam. Igen, ott önnél megmenekültem, kievickéltem a gödörből.

– Nagyon, nagyon örülök.

– Köszönöm a jó szót és a munkát. Ön akkor kitűnően beszélt. Hálás vagyok önnek meg a szakácsnőjének is, isten adjon egészséget annak a jóságos, nemes lelkű asszonynak. Ön kitűnően beszélt akkor, le vagyok kötelezve önnek mind a sírig, de igazából a szakácsnője mentett meg, Olga.

– Mármint hogyan?

– Hát úgy. Hogy amikor jöttem önhöz fát vágni, rögtön rákezdte: „Aj, te részeg disznó! Elvetemült egy ember vagy! Hogy nem pusztultál bele még mindig!” Aztán odaült velem szembe, egyenesen rám nézett, és siránkozott: „Te szerencsétlen! Semmi örömöd ezen a világon, de a másvilágon se lesz, részeg disznó, a pokolban fogsz égni! Milyen egy ágrólszakadt vagy!” És ilyenek, állandóan, tudja. Mennyit kesergett, mennyi könnyet ejtett miattam, el sem tudom mondani önnek. De a lényeg – fölvágta helyettem a fát! Mert uram, én önnél egy fahasábot se vágtam szét, mindet csak ő! Hogy ő miért mentett meg, én miért változtam meg attól, hogy őt láttam, és miért szoktam le az ivásról,

ezt nem tudom önnek megmagyarázni.

Csak annyit tudok, hogy az ő szavaitól és az áldozatától valami megváltozott a lelkemben, az az asszony megjavított engem, és ezt én sose fogom elfelejteni. Viszontag mennünk kell, már csöngetnek. Luskov meghajolt, és indult föl, a kakasülőre.

(1887)

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Rubin Eszternél az ízek emlékeket és történeteket is hordoznak

A 75 hosszabb-rövidebb novellát és regényrészletet 300 fotó és egzakt receptek kísérik Rubin Eszter új könyvében. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A magányos élet váratlan örömeiről, kikerülhetetlen buktatóiról és hétköznapi csodáiról szól a Tó

Az utóbbi évek egyik legerősebb brit debütálásában Claire-Louise Bennett húsz összefüggő történetben keres nyelvet a magánytapasztalatnak.

...
Beleolvasó

A Hidegkútban rokonszenves emberek félelmetes kihívásokkal szembesülnek

Molnár T. Eszter Hidegkút című regénye Zoltán Gábor szerint olyan, mintha a legeslegjobb fordító áldozatos és szakszerű munkája nyomán olvashatnánk egy kortárs amerikai vagy nyugat-európai nagy író bestsellerét. De a Hidegkút nem fordítás, itt játszódik és most, amitől, ha lehetséges, még fájdalmasabb és még szebb.

SZÓRAKOZÁS
...
Kritika

A Szürke Ember szuperhősként menekül és száguld országokon át

Courtland Gentry bérgyilkos, a CIA szebb napokat látott árnyékügynökségének, a Sierra alakulatnak egyik utolsó tagja, akit csak a „Szürke Ember”-ként ismernek és emlegetnek. 

...
Szórakozás

Karafiáth Orsolya: Simán belefér, hogy dalszövegíróként az árnyékban maradok

Karafiáth Orsolya szeret helyzetbe hozni másokat. Életművét át- meg átszövik a médium-, illetve műnemváltások, és izgalmas projektek keretében alakulnak dallá a sorai. Az íróként, költőként, fordítóként és publicistaként is aktív szerzőt ezúttal a megzenésített szövegeiről kérdeztük.

...
Szórakozás

Nyugaton a helyzet változatlan - Remarque háborúellenessége nem is lehetne aktuálisabb

A megjelenését követően közel száz év kellett, hogy a németek feldolgozzák az egyik legnagyobb bestsellerüknek számító Erich Maria Remarque-regényt. A végeredmény egy látványos, naturális film lett, de nem emiatt fogunk rá emlékezni.

A hét könyve
Kritika
Werner Herzog első regényében egy japán katona téveszméje epikussá nemesedik
...
Panodyssey

Moskát Anita: Az igazi történet az utolsó pont után kezdődik

"A fikció eszköz, amellyel a jövőt írjuk" - fogalmazza meg Moskát Anita,  a Panodyssey projekt egyik nagykövete. Műhelynaplójának második részében a fikció és a valóság viszonyáról olvashatunk, és arról, hogyan tud az ember történetek hatására cselekvőbbé válni. 

Hírek
...
Hírek

Ferrante a hírnév elkerülésével érzi magát teljesen szabadnak

...
Hírek

2022 szava a gaslighting vagyis a gázláng-effektus lett

...
Hírek

Bob Dylan bocsánatot kért, amiért nem saját kezűleg írta alá limitált példányszámban eladott könyveit

...
Könyves Advent

A szólásszabadságtól a génrégészeten át az immunrendszerig: ezeket a tényirodalmi köteteket ajánljuk karácsonyra

...
Hírek

Mégis megjelent Moldova György utolsó könyve

...
Könyves Advent

Csuja Imre és Für Anikó előadásában is hallhatunk verset a kisföldalattin

...
Podcast

Vajna Ádám: A kortársaimnak a Harry Potter volt az első olvasmányélménye, nekem Jókai Mór [Alkotótárs]

...
Hírek

Radnóti Miklós fotójára és az ifjú Jókai versfordítására is licitálhatunk decemberben

...
Gyerekirodalom

Karády Katalin ezeregy titkát apránként fejti fel egy mai kamasz

...
Promóció

Egy nélkülözhetetlen kiegészítő, ha sokat időzöl a gép előtt – Kékfény szűrő szemüveg

...
Promóció

A kulturális feltöltődéshez minőségi élelmiszerek járnak

...
Promóció

Hogyan válasszunk asztalt?