Ahogy az emberekre pillantott eszébe jutott, mikor még nem szorult védelemre. Naponta beszélt, érintkezett, megoldást nyújtott nyájának. Hiányzott neki a kapcsolat, amely összekötötte a tiszta hívői lelkekkel. 

Egy kislány törte át a tömeget, kalimpálva ugrált az emberek között, míg kiért. Az őrök közül kettő máris mozdult, megállította az apró testet, aki félelemmel, segítségért könyörögve nézett körül.

- Mónika! – a kiáltás messzebbről hallatszott, minthogy a pápa látta volna az asszonyt. Intett. Az autó megállt, az őrökkel együtt. A profik kifejezéstelen arccal néztek, követték, amint ő öregesen és lassan lekászálódik a kocsiról.

Utasította az embereket, hogy engedjék el a kislányt. A férfi kinyújtotta reszkető kezét az apró hölgy felé. Az könnyezni kezdett, és ismeretlen nyelven hadarni, miközben két kezével a pápa kezét fogta. Fejét leszegte és sírt, de mondta. Érteni nem értette, de felismerte a gesztusait. Valakiért segítséget kérni istentől az egyik legszebb és önzetlenebb dolog.

Megsimogatta a kislány aranyszőke haját.

- Minden rendben lesz – mondta saját nyelvén, kezét a szívére helyezve. A lány nézte őt. Pillanatok teltek el. A kicsi megnyugodott. Elmosolyodott. Köszönetképpen fejet hajtott a papnak, és visszaszaladt az anyjához.

A pápa nem tudta, de a kislány a haldokló testvérét akarta megmenteni. Bár két különböző nyelvet beszéltek, de a segítség kérés és nyújtás egyetlen közös nyelvén mégis megértették egymást.