Balázs Imola: Mondom, hát! [Képalá]

Szóval, tehát, elméletileg, gyakorlatilag ez úgy volt, hogy a polgármester úr azt akarta, hogy ezen a felvonuláson legyen valami szent, valami vallásos. Mondta erre van pénz, mert az emberek szórakoztatása és lelki ápolása fontos, mert attól az emberek jobban érzik magukat, az életük is jobb lesz. Aztán szerveztünk egy kollektívát a helyiekből. Voltak ötletek. Hát!  Nem akartunk szokványosat. Papírmasé az egész. Kivéve a tető, az műanyag. Úgy! Sokat dolgoztunk rajt. De megérte. Hát meg így hírt adunk magunkról, hogy élünk, létezünk, itt is van élet. Munka közben voltak morgolódások, de elméletileg megoldottuk azt is. Az asszonyok is sokat dolgoztak. Besegítettek a fiatalok is. Vágtak, ragasztottak, varrtak. De hát tessék mondani, nem ez a munka ünnepe? Tényleg, valóban, olyan mint az igazi. Az őrök mind falubeliek, ott az Acél Dezső, a Makrancos Józsi, a Bőrtarisznya. Hát és a többiek. Tudja, miért hívják Bőrtarisznyának? Tessék alássan elmondom, azért mert egyszer kapott egy névtelen szerelmes levelet. Azt berakta egy kis bőrszütyőbe, mindig magánál hordja. Most is ott lapul az öltönye zsebében. Amúgy egyedül van, de most úgy kipucoválta magát, hátha összejön neki valami. Egész pofásak így, mind. Meg jól csinálják a szerepet is. Tetszik látni, örül mindenki, ilyen még sose volt. Szóval, gyakorlatilag, elméletileg sok munka, de megéri, mert az ember látja a mosolyokat az arcokon. Most már nincs megállás, jövőre majd valami még nagyobbat kell durrantani.