A Harry Potter-fanfiction egyik kedvenc témája Hermione és Draco románca. A téma népszerűsége töretlen, a legjobb rajongói történetek a BookTokot és a bestseller listákat is meghódították. A műfaj egyik legnépszerűbb képviselője Julie Soto regénye, a Rose in Chanis - A leléncolt rózsa lett, amiben Briony Rosewood hercegnő (vagyis Hermione) a mágikus frakciók közötti háború vesztes oldalán áll. Toven Hearst (Draco) a győztes oldalon, és megvásárolja a lányt egy aukción. Fogva tartja őt a házában, de titokban együtt dolgoznak. A két fiatal nagyon jól ismeri egymást, hiszen egy varázslóiskolába jártak, és Toven a lány régóta tartó szerelmének tárgya. Olvass bele!
Julie Soto: Rose in Chains - A leláncolt rózsa - A leláncolt rózsa 1.
Fordította: Nimila Ágnes
Első fejezet
Briony különösnek találta, hogy nem érezte, amikor a fivére meghalt. Az egész mellkasa beleremegett, amikor széthasadt és semmivé foszlott a védőhatár, és ahogy az erkély párkányába kapaszkodva végignézett Evermore országának maradványain, az érdes kő felsértette az ujjbegyét – de a lelkében nem rezdült meg semmi, amikor Rory meghalt.
Ikertestvérek voltak, így sokszor megrándult a kettejük között húzódó mágikus szál, amikor a fiú megsérült vagy segítségre volt szüksége. Briony most is ehhez a szálhoz nyúlt, és a kizárólag Rory számára fenntartott varázserőt kereste a mellkasában.
De csak a sötét csend felelt.
Feltételezte, hogy akkor sem súgott az előérzete, amikor az apja négy évvel ezelőtt elesett. Az anyja pedig már halott volt, amikor Brionyt kivágták belőle.
De amikor alig fél mérföldnyire tőle úgy gomolygott a por, mint a felhők egy nyári délutánon, és a Cordeliát és őt oltalmazó nyugalom tomboló káosszá vált, Briony már tudta, hogy Rory elesett.
A fivére védelmi pajzsa a vár körül leomlott. Rory halott. Ám Briony lelke mégsem hasadt ketté.
Figyelte a naptól távolodó holdat. A napfogyatkozás ugyanolyan gyorsan ért véget, mint ahogy elkezdődött. Milyen különös, gondolta bódultan.
– Ne… – suttogta Cordelia. Briony jobbra fordult, és megpillantotta barátnője elfehéredett ujjbegyeit. Szinte áttetszőnek tűntek, amikor az ajkára szorította a kezét. A szél Cordelia szemébe fújta vörösesbarna haját, mintha így akarná megkímélni a látványtól. Cordelia másik oldalán Anna szinte önkívületi állapotban, tátott szájjal lépett a párkányhoz. A páncélját díszítő lila rózsacímeren megcsillant a napfény.
Briony visszanézett az egyre magasabbra törő por- és hamufelhőre, ami eltakarta a hold és a nap táncát. A baljós jelenség visszatükröződött a tó vizén, Brionytól balra. Az utolsó sárkány erőteljes szárnycsapásokkal repült el a csatateret beborító embermassza fölött, és észak felé vette az irányt.
– Maradjatok itt! – mondta Anna, és gyorsan elfutott az erkélylépcső irányába. Megfordult, meggondolta magát.
– Nem… Inkább menjetek be. Keressetek egy biztonságos helyet, és ott várjatok!
Briony rámeredt. Cordeliát a sírás fojtogatta. Anna visszanézett, és Briony figyelte, ahogy a testőre sorra veszi a lehetőségeiket. Annának az volt a feladata, hogy mellette maradjon; csecsemőként a karjában tartotta a lányt, és megígérte az apjának, hogy ha kell, az életét adja érte.
Végül Anna lerohant a lépcsőn, mielőtt még meggondolhatta volna magát.
Briony visszafordult a porfelhő felé, és azon tűnődött, vajon a fivére teste is ott hever-e. A fivéréé, akinek az lett volna a feladata, hogy véget vessen ennek a háborúnak. A fivéréé, akiről a jóslat szólt.
Aztán elakadt a lélegzete, mintha a meghiúsult jóslat gondolata lett volna a pofon, amire szüksége volt.
Rory elesett. Briony reszketve szívta be a levegőt, szeme megtelt könnyel, ahogy maga elé képzelte a hadszínteret. Ezer katona döbbent rá éppen, hogy az utolsó reménységük, a Kétszeres Örökös is ugyanolyan egyszerű földi halandó, mint ők.
Briony lecsatolta a köpenyét. Csak hátráltatná a menekülésben. Ahogy a papucsa és a drapírozott selyemruhája is, de nem volt ideje átöltözni. Fél lábbal már a lépcsőn állt, amikor Cordelia megragadta a csuklóját, és visszahúzta.
– Hová mész? – A hangjában félelem bujkált. – El kell rejtőznünk!
Briony megfogta a barátnője kezét.
– Ha elbújunk, mi leszünk az utolsók, akik itt maradnak – mondta tárgyilagosan. Cordelia kék szeme elkerekedett. Amint elengedte Briony csuklóját, a lány megfordult, és lerohant a lépcsőn. Cordelia hangtalan léptekkel suhant a nyomában.
2. Fejezet
Hat órával korábban
Briony az íróasztalnál ült a szobájában, és a teáscsészéből felszálló, lángnyelvekként táncoló gőzt figyelte. Szórakozottan meg-megmozgatta az ujjait, és maga elé képzelte kedvenc tóparti fűzfáját. Figyelte, ahogy a gőz teljesíti a parancsát, és előbb fatörzzsé formálódik, majd több száz dús ágra omlik, és a víz fölé lóg.
Amikor nem lelt rá a varázsigére, amivel jobbá tehette volna a világot, egyszerűbbnek tűnt valamilyen jelentéktelen dologgal játszani. A csészéjéből kiáramló gőz legalább szép képpé állt össze – ha már a várfalakon túli látvány nem volt valami szívderítő.
Megragadta a két szeme közt vibráló mágiaszálat. A forró tea áttetsző párája felemelkedett, és előbukkant a fűzfa melletti tó. Briony elméjében megjelent a fa tövében ülő, nyúlánk fi ú sziluettje is. Éppen egy könyvet varázsolt a fiú kezébe, amikor kitárult a szobája ajtaja. Briony összerezzent, a fűzfa eltűnt, a tea gőze pedig ismét a megszokott módon szállt föl.
Úgy fordult meg, mintha tetten érték volna. Rory állt az ajtónyílásban.
– Már ennyi az idő? – kérdezte az órára pillantva.
– Nem, én csak… benéztem. Briony grimaszolt.
– Ne csináld ezt!
– Mit ne csináljak?
– Ne búcsúzkodj!
– Rendben, nem búcsúzkodom.
– Helyes. Rory ajka megrándult.
Ikrek voltak, a szájuk íve, a barna szemük és a gesztenyeárnyalatú hajuk is megegyezett. A fiú orra szélesebb volt, akár az apjuké, a lány haja pedig hullámos, mint az anyjuké, de egyébként csak apró különbségeket lehetett felfedezni a megjelenésükben. Rory a csatára készíttetett nadrágjába akasztotta a hüvelykujját.
– Figyelmeztetlek, hogy Didion el akar tőled búcsúzni. És valószínűleg a búcsúnál többet szeretne…
Briony felnyögött, és a mennyezetre bámult.
– Ez a te hibád – mondta.
– Ha nem kérted volna meg Cordelia kezét, akkor Didionnak eszébe sem jutott volna ilyesmi.
Rory az ágyára huppant.
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez az egész akkor ötlött fel benne, amikor elkezdted vele az éjfél utáni sétákat…
A lány felhördült.
– Ezt meg kitől hallottad? Annak már egy éve, és akkor is csak sétáltunk!
Rory mélyen a húga szemébe nézett.
– Nem találtál jobb napszakot a sétához?
Briony az ajkába harapott.
– Na jó, lehet, hogy egy kicsit több is történt…
Rory befogta a fülét. – Elég!
– De esküszöm, az erényem sértetlen.
Rory hanyatt dőlt, és összeszorította a szemét.
– Fogd be, könyörgök!
Briony nevetve leült az ágy másik végébe.
– Van még valaki, aki szeretne tőlem elbúcsúzni? Akad más kérőm is, akiről tudnom kellene? – A ruha szétterülő anyagát igazgatta a lába körül.
Rory elmosolyodott, de aztán a szája íve mozdulatlanná dermedt, mintha viaszból lenne.
– Nem is tudom. Van? – kérdezte halkan.
A lány lélegzete egy pillanatra elakadt.
– Ezt meg hogy érted?
Rory Briony tekintetét fürkészte.
– Ha Didion nem keltette fel az érdeklődésedet, akkor ki?
– Senki – vágta rá a lány hirtelen és kissé éles hangon.
– Háború van, Rory, ha esetleg nem vetted volna észre. Miért vesztegetnénk az időnket ilyesmire?
– Nos, van, akinek ez nem jelent gondot. Mindenesetre a mai nap után talán minden megváltozik.
– A férfi felült. Briony nézte, ahogy az ujjaival morzsolgatja a nyakában lógó, hosszú bőrzsinórt, amit általában az inge alatt viselt. Az ezüstmedál még az édesanyjuké volt.
Rory mindig szerényen viselkedett, amikor szóba került a győzelem lehetősége. Mintha nem is az ő diadalát jósolták volna meg. Mintha nem igazán hinne benne.
– Igen. A mai nap után minden más lesz.
– Briony átnyúlt az ágy fölött, és megfogta Rory kezét.
– Szeretnéd, hogy még egyszer átbeszéljük?
A férfi felnézett rá, és bólintott. Ez már örökké így lesz köztük, döbbent rá Briony. Az első tanítási napon, amikor az apjuk megkérte, hogy vigyázzon Roryra, nem értette, miért kell szemmel tartania a tizenhat éves ikertestvérét. Nem Rorynak kellene vigyáznia őrá?
– Lehet, hogy ő nem boldogul olyan jól azokkal a feladatokkal, amelyekben te jeleskedsz – hangzott a válasz.
– Jó lenne, ha a bomardi gyerekek nem azt látnák, hogy Evermore leendő királyán túltesz a húga.
Briony az első vizsgaeredményekig fel sem fogta ennek az intelemnek a jelentőségét. Az apja arra kérte, hogy komplett feladatokat oldjon meg Rory helyett. Az elkövetkező öt évben a kitartó szorgalommal elvégzett munkájáért általában a bátyja aratta le a babérokat, és Rory ügyetlenkedései után is neki kellett helyrehoznia a hibákat. Ezt soha nem bocsátotta meg az apjának, még a halála után sem.
Briony mély levegőt vett, és ujjait a tenyere felé hajlítva egy apró, vízzel teli fiolát idézett a kezébe. Rory elé tartotta.
– Ez a tó vize. Ugyanaz a víz van a kastély és az iskola kútjában is.
– Briony nyelt egyet, és arra a több ezer eversun családra gondolt, akik a háború végéig a tó túloldalán található iskolában húzták meg magukat.
– Amikor védelmet varázsolsz, öntsd a kezedre, az utolsó cseppet pedig tedd a nyelvedre. A tó, a Claremore kastély és az iskola mind egy hozzád kapcsolódó védőpajzs alá kerül. Rory elvette tőle az üvegcsét, és bólintott.
Nyitókép: Julie Soto Facebook-oldala
