Terék Anna a vajdasági Topolyán született, de a kétezres évek eleje óta Budapesten él. Első verseskötete lassan 20 éve Mosolyszakadás címmel jelent meg, majd érkezett a Duna utca, 10 éve a Halott nő, végül a Háttal a napnak. Pszichológus, az egykori jugoszláviai események poszttraumatikus hatásáról írta a diplomamunkáját. Nemrég megjelent Jég című verses regénye száz év háborúinak és békéinek történetét meséli el száz versben. Három generáció, hat elbeszélő nézőpontjából követi végig egy szétszakadó ország és egy széthulló család történetét.
A beszélgetést Valuska László azzal indította, hogy – mindenféle aktuálpolitikától mentesen – az óriásplakátokon, AI-videókban és mémekben
elhasználtuk a háború és béke szavakat, kiüresedett a jelentésük. A Jég című kötetben azonban valódi súlyuk van.
Ahogy a kötetről írta: nem óriásplakátokra írt szavak, hanem egy magyar család generációkon átívelő története.
„Annyi verset, annyi drámát írtam háborúról, hogy úgy voltam vele, hogy most már el kéne kezdeni a békéről írni valamit” – mondta erre Terék Anna. Menekült ettől a témától, de amikor a Híradóban látta a Majdant, ahogy megszólalnak a szirénák, visszakerült 1999-be, és olyan volt, mintha az akkori bombázás szirénáit hallotta volna. Ez azt jelentette, hogy még mindig nem dolgozta fel a háborút.
„Foglalkoztatott ez is, hogy melyik háborús traumám származik saját magamtól, melyik a nagymamámtól. Amikor kicsi voltam, sokat hallgattam a nagymamámat, sokat vigyázott rám, és közben mesélte az életét. Nagyon nehéz szétválogatni, hogy melyik az ő szorongása, már melyik az én szorongásom”.
Miért lett verses regény?
A felkavaró történetből egy hosszú regényt is lehetett volna írni, és felmerült, hogy milyen pluszt, hozzáadott értéket tud hozni az, hogy ez a kötet versekből áll össze. Terék Anna részéről ez nem volt tudatos koncepció: a kiadónak száz verset adott át, de ott azt mondták, hogy ez egy verses regény, ő pedig elfogadta ezt.
„Igazából úgy érzem, hogy nem vagyok jó prózaíró… nem tudom azt a feszültséget fenntartani,
engem sokkal jobban érdekelnek azok a direkt érzelmek, amikor belelátunk valakinek a bőre alá, meglátjuk, hogy mit érez.”
Eleinte e kötet szerkezete sem volt tudatos, a verses regény közepe előbb készült el, mint az eleje. Először két női elbeszélő született meg, és utána követték a férfiak.
A Jég abban is hasonlít egy regényre, hogy elbeszélői szempontból nem verseket olvasunk egymás után, hanem beszámolókat, amik át- vagy felülírják egymást, írta Valuska László a kötetről. A Margón is megemlítette, hogy a versek ritmusa azonnal „behúzza” a olvasót, a különálló versek „gyors, filmszerű vágásokkal követik egymást”.
A Jég hangulata a szerző felolvasásai által meg is elevenedik a színpadon: a brutális, filmszerű, sírgödröket ábrázoló iszonyatos képektől egy békés zürichi postahivatalig jutunk, ahol a múlt árnyai továbbra is kísértenek.
Mit tudhatunk a saját múltunkról?
Trianonról nem igazán beszéltek otthon, folytatta, amikor szóba jött, hogy mit tudhatunk a saját múltunkról. „Egyszer elmentem a fodrászhoz, és elmondta, hogy ő most tudta meg, hogy Magyarországtól elcsatolták Vajdaságot. A szomszédaim pedig úgy tudták, hogy '56-ban menekültek át oda a magyarok. Más történelmet tanítanak Szerbiában, mint ami a valóság" – tette hozzá.
Ha megfordítjuk ezt a történetet, megjelenik magyar nyelven egy magyar irodalmi szöveg, ami egy magyar tapasztalatot mesél el a Vajdaságban, folytatta Valuska László. De vajon mennyire magyar történet ez?
„Szerintem az ilyen elválasztott országrészek mindig elég árvák ahhoz, hogy sehova se tartozzanak” – mondta Terék Anna. A Vajdaságban magyarként féltek a szerbektől, Magyarországon szisztematikusan „leszerbezték” őt.
„A Mester és Margaritában Poncius Pilátus kutyának hívja Jézust. És Jézus azt mondja, hogy hívjon nyugodtan, semmi kifogásom nincs az az állat ellen… Én még mindig nem tudom, mi vagyok igazából, de nem feltétlenül kell meghatároznom magam ahhoz, hogy boldog legyek” – folytatta a szerző.
Másik ország, másik nyelv, ugyanaz a csapda
Ezután az elbeszélők karaktere került fókuszba. A Jég lapjain Erzsébet és János, majd utódaik, Géza és John mesélnek tovább, ők viszik magukkal a korábbi világháborúk történetét és a 90-es évek vérzivataros történetét is. János nem beszél arról, hogy honnan menekült, miért üvölt álmában, miért iszik. Géza történetében pedig ott a nemi erőszakból való születés kérdése.
„Nagyon nehéz egy olyan családban felnőni, ahol van titok” – teszi hozzá Terék Anna.
„Engem nagyon érdekelt, hogy ugyanazt a dolgot más-más emberek hogyan látják. Hogy látja a partizán, és hogy látja a nő, akit megerőszakolt a partizán” – mondta Terék Anna. „Nagyon szerettem volna megmutatni azt is, hogy nincs jó ember a háborúban, nincs jó oldal, rossz oldal, merthogy így előbb-utóbb mind belekeveredünk, és mind elég rosszat teszünk, vagy nagyon pórul járunk.”
Júlia a harmadik generációt képviseli, amelynek tagjai látják, mivé lettek szüleik, érzik az el nem beszélt történetek súlyát. Ő dönthet úgy, hogy kilép: egy
másik országban van, más nyelvet beszél, mégis ugyanabban a csapdában maradt.
„Arra az emberre mondjuk azt, hogy túl van a traumáján, aki tisztában van azzal, hogy valami nagyon rossz történt vele, de bele tudja építeni az élete folyamatába” – mondta Terék Anna. Hozzátette, hogy mindig lesz trauma, mindig lesz háború, mindig lesz, aki majd harcolni akar. „Viszont azzal tudunk foglalkozni, hogy mit tegyünk ezzel a sok tapasztalattal, hogy dolgozzuk fel őket, hogy osszuk meg egymással, mert ez a sok történet tud gyógyítani”.
Fotók: Kováts Zsófia
